Pesti Srácok

Gyurcsány Néróként lantozik a háborús inflációval sújtott ország felett

Gyurcsány Néróként lantozik a háborús inflációval sújtott ország felett

Ég a földdel összedől, ha a mi egyetlen Fletónk klaviatúrát ragad, de ő bizony egy igazi modern kori Néróként fogja meg a lantját és kezd el kéretlenül bazseválni a fülünkbe. Ezúttal a háborús infláció sújtotta ország inspirálta az Apró–Dobrev-klán felfedezettjét, aki hajlott kora ellenére fiatalokat megszégyenítő odaadással igyekezett az őrült római császár sajátos ízlésvilágú műveihez hasonlítható darabbal „megörvendeztetni” minket.

A mű címe: A félelem ára. A mű célja: igazolása annak a képtelen narratívának, hogy Orbán alatt minden rosszabb, bezzeg Gyurcsány alatt minden jobb volt. A szerző: Gyurcsány Ferenc (Bástya elvtárs után ugyanis tudjuk, hogy a legfontosabb a szerénység, amit az elvtársak magukban is a legtöbbre tartanak).

A nyitó gondolat már önmagában a szárnyaló kreativitás: Orbán kormányfő sokáig okkal tarthatott attól, hogy idén tavasszal elveszíti a választásokat. Hogy a miniszterelnök mennyire tartott attól, hogy elveszíti a tavaszi választásokat, nem tudni, de itt érdemes megjegyezni, hogy a kevesebb fürdésről, indiai szemműtétekről és háborús részvételről papoló Marki-Zay Péter nem Orbán Viktor, hanem éppen Gyurcsány Ferenc szövetségese volt.

PestiSracok facebook image

Magyarország megrogyott

Ezzel a közcímmel folytatódnak a nagy mesemondó sorai. Gyurcsány ugyanis arról értekezik a folytatásban, hogy Magyarország térdre rogyott, a kormányfő pedig személyesen is. Szerinte az ország teljesen leromlott, a miniszterelnök pedig éppen behódol Brüsszelnek. Persze arról nem szól a fáma, hogy ki hajbókol a brüsszeli bürokraták lábai előtt, ahogy arról sem, hogy forintárfolyam ide vagy oda, a magyarországi infláció kétszeresét is mérték már uniós tagállamban. Gyurcsány okfejtésében mindezek elhanyagolható tények. A lényeg: a saját tábor hergelése egy iszonyatos választási bukta után.

Gyurcsány szerint így néz ki a behódolás. Orbán Viktor éppen a bolgár kormányfővel egyeztetett, amikor a német kancellár és az Európai Bizottság elnöke odalépett hozzájuk, hogy a magyar miniszterelnök véleményét kérjék az legutóbbi uniós csúcson. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Forrás/Fotó: Gyurcsány Ferenc Facebook-oldala

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.