Copy-paste átvették az egész programunkat, a saját jelszavaikkal, valamint Klárival elvették tőlünk – nyilatkozta az MSZP leszereplése...
Egyre többek számára válik világossá az is, hogy Orbán Viktornak egyetlen baja van az Európai Unióval: az,...
Nem mond le Sneider Tamás, a Jobbik elnöke, mondván, nem akarja ugyanazt a hibát elkövetni, mint elődje,...
Hétfőtől nem Bánáti János a védője a Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolása kapcsán felbujtással gyanúsított Gyárfás Tamásnak, ugyanis...
Túlzottdeficit-eljárást kezdeményezhet az Európai Bizottság Olaszország ellen a jövő héten azért, mert a dél-európai ország nem tudta...
A külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten találkozott Nimatollah Hásim maronita főapáttal, akinek elmondta, hogy az európai parlamenti...
A várható heves zivatarok veszélye miatt az egész országban első- és másodfokú figyelmeztetéseket adott ki keddre az...
Várhatóan napokon belül az LMP budapesti elnöke, Moldován László is lemond tisztségéről – a politikus hétfőn megerősítette...
A Fidesz-KDNP “toronymagasan” nyerte meg az európai parlamenti választásokat – írta a Nézőpont Intézet gyorselemzésében. Kitértek arra...
Elvesztette a bizalmi szavazást Sebastian Kurz osztrák kancellár hétfőn Ausztria parlamentjében, miután az ellenzéki pártok összehangoltan ellene...
A francia rendőrség három gyanúsítottat vett őrizetbe a 13 sebesültet követelő pénteki lyoni robbantással összefüggésben. Egyikük a...
Korrupció miatt jogerősen három év hat hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte hétfőn a román legfelsőbb bíróság a kormányzó...
A vasárnapi európai parlamenti (EP-) választáson a magyarok világosan kimondták: Brüsszelben változást szeretnének – jelentette ki Orbán...
A Demokratikus Koalíció elnöke nem akarja felbontani az önkormányzati választásra kötött ellenzéki megegyezéseket; szerinte a legnagyobb sikert...
Soha ekkora támogatást nem kapott még politikai család európai parlamenti (EP-) választáson Magyarországon; ez elvárást is jelent...
A magyar választók azt kérik, hogy az európai parlamenti (EP-) képviselők a magyarok érdekeit képviseljék Brüsszelben, ne...
Magyarországon már nincs valódi demokrácia! – mondta Guy Verhofstadt, az európai parlamenti liberálisok frakcióvezetője, amikor az Euronews...
Egy német egyesület feltételezhetően hatszázezer eurót (több, mint 195 millió forintot) fizetett a Heinz-Christian Strache szabadságpárti (FPÖ)...
Lövöldözés volt az észak-lengyelországi Brzesc Kujawski város egyik iskolájában hétfőn, két ember megsebesült, egyikük állapota súlyos –...
A Századvég Alapítvány részletes elemzést közölt, melyben a tegnapi EP-választások magyar eredményeit veszik górcső alá. A Századvég...
A francia rendőrség őrizetbe vett egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő követte el a 13 sebesültet...
Először rendezik meg május 27-én a sürgősségi orvostan európai napját, amely a jól szervezett és felkészült sürgősségi...
A terveknek megfelelően megindult hétfőn az utasforgalom a Keleti pályaudvaron azt követően, hogy befejeződött a kéthetes felújítás...
A Lengyelországban kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt a szavazatok 46 százalékával győzött az európai parlamenti (EP)...
Romániában a jobbközép ellenzéki pártok előretörését hozta a vasárnapi európai parlamenti (EP-) választás, amelyen a példátlanul magas...
A Matteo Salvini vezette kormánypárt a szavazatok harmadát kapta meg. Matteo Salvini belügyminiszter és miniszterelnök-helyettes pártja, a...
A jobboldali Nemzeti Tömörülés (RN) európai parlamenti választási győzelmét erősítették meg a hétfő hajnalban kiadott részeredmények Franciaországban....
A kormányzó szocialisták nyerték az európai parlamenti választást Portugáliában – derül ki a vasárnap éjjel nyilvánosságra hozott...
A várakozásoknak megfelelően az Európai Néppárté (EPP) lesz a legnagyobb frakció az Európai Parlamentben a választások közel...
Az Új Egység (JV) nevű jobbközép párt nyerte meg az európai parlamenti (EP-) választásokat Lettországban a szavazatok...
Szlovákiában alacsony részvétel mellett két, koalíciós listán induló, parlamenten kívüli liberális párt, a Progresszív Szlovákia (PS) és...
Átlagosan 50,95 százalékos volt a részvétel az európai parlamenti (EP-) választásokon, ami magasabb, mint az elmúlt húsz...
A liberális párt nyerte vasárnap Dániában az európai parlamenti (EP-) választásokat a voksok 23,4 százalékával, dacára annak,...
A Momentum Mozgalom feladata mostantól az, hogy a magyar egészségügy, oktatás és megélhetés pártjává váljon – jelentette...
Az EP-választáson nem az volt a kérdés, hogy a Fidesz nyer-e, hanem az, hogy megszerzi-e a kétharmadot,...
A Fidesz-KDNP nyerte a vasárnapi európai parlamenti EP-választást, a kormánypártok tizenhárom mandátumot szereztek, míg az ellenzék összesen...
A pártelnökség szerdán dönti el, ki lesz a Jobbik európai parlamenti EP-képviselője – közölte az MTI érdeklődésére...
Nigel Farage (képünkön) alig másfél hónapja indult, radikálisan EU-szkeptikus Brexit Pártjának győzelmét, a Liberális Demokraták jelentős előretörését...
A legnagyobb ellenzéki párt, a jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) és a Szlovén Néppárt (SLS) közös listája...
Nincs stabilitás, nincs stabil többség az Európai Néppárt nélkül – jelentette ki Manfred Weber, az Európai Néppárt...
A jövő héten ismét sok eső várható, többször megerősödik a szél is, és néhány fokkal a meleg...
Szerbia legelkötelezettebb barátja Magyarország; a magyar kormány mindent megtesz azért, hogy Szerbia előnyös európai uniós csatlakozási szerződést...
A brit pénzügyminiszter szerint Theresa May távozó miniszterelnök utódja aligha tudná kivezetni az Egyesült Királyságot az Európai...
Elrendelte vasárnap a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) annak a három embernek a letartóztatását, akik az eddigi...
Trócsányi László rövid nyilatkozatában azt mondta: úgy gondolja, sokan fognak elmenni szavazni; az EP-választás tétjét sikerült elmondani...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS