Gyárfás Tamás kifogásolja a PestiSrácok.hu “Budapest és a Bajnokok Sorozata – Van jó oldala annak, hogy Gyárfás még...
Az egészségügy folyamatosan változik, fejlődik, ehhez az ellátórendszernek és a betegeknek is folyamatosan alkalmazkodnia kell a hatékonyabb,...
Elutasította pénteken a francia államtanács a gumilövedékes puska rendőrségi használatának felfüggesztését a francia kormány szociális és adópolitikáját...
A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke újra elismerte, hogy az ellenzék...
Az Állami Számvevőszék már nem egy független intézmény, hanem a Fidesz bosszúhadjáratának eszköze – közölte az LMP...
Burus Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke elmondta, az erre a célra megvásárolt magánházban...
Tóth Bertalan pénteken a XIII. kerületben a “Magyar Köztársaság kövénél” tartott rendezvényen azt mondta, attól, hogy elnöke...
A Momentum Mozgalom zavaros pénzügyeiről közölt cikket a csütörtöki Figyelő. A lap szerint Fekete-Győr András pártja valószínűtlenül...
Napsütés, pálmafák, bikini, morajló tenger – ilyen körülmények között tölti mostanában mindennapjait Tóbiás József és családja. Az...
Orbán Viktor péntek reggel találkozott David B. Cornsteinnel, Magyarország amerikai nagykövetével. A Ripost információi szerint a találkozóra a...
Működőképes lehet Olaszország migrációpolitikája, hiszen szuverén államként eldöntheti, hogy partjain kitől tagadja meg a kikötést, ezzel akár...
Az ellenállás és a lázadás időszakának nevezte a jelenleg zajló korszakot a Demokratikus Koalíció (DK) köztársaságnapi megemlékezésén...
Kihallgatta és közzétette Angela Merkel és Giuseppe Conte privát beszélgetését az olasz La7 csatorna tévéstábja. A felvétel...
Egy újabb, jelentős méretű ingatlannal gazdagodott 2018-ban Hadházy Ákos az eddigi luxuslakása és luxuséletmódja mellé. Szél Bernadettnek...
Nem történt érdemi változás Orbán Viktor miniszterelnök vagyonnyilatkozatában, a péntekre virradó éjszaka közzétett dokumentumból kiderült, a kormányfő...
Hatkilónyi marihuánát találtak a pénzügyőrök egy szerb férfi autójában Röszkén – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
Az idei vagyonnyilatkozatok alapján a kormány tagjai tavaly továbbra is ügyvédi irodából, szabadalmi jog értékesítéséből befolyó, valamint...
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Kábítószer Bűnözés Elleni Osztálya a szlovák bűnüldöző hatóságokkal együttműködve...
Tizennégy településen kezdődhetnek meg a bölcsődei fejlesztést célzó beruházások közel 1,5 milliárd forint központi költségvetési támogatással –...
Nacsa Lőrinc kiemelte: az Európai Parlamentnek 751 képviselője van, ebből körülbelül húsz fő volt jelen a szerdai...
A Facebook és a Twitter helyi idő szerint csütörtökön bejelentette, hogy Iránhoz, Oroszországhoz és Venezuelához köthető, kampánycélokat...
Időpazarlás a tárgyalás a déli határon építendő falról – állapította meg Donald Trump elnök a The New...
Az erőszak, a fenyegetés minden formáját el kell utasítani – reagált Nacsa Lőrinc az Echo TV-ben arra...
Valamennyi országgyűlési képviselő és nemzetiségi szószóló leadta a január 31-i határidőre a saját és a vele közös...
A következő uniós ciklusban is legalább 1000 milliárd forint uniós forrást vár vasútfejlesztésre Magyarország – fejtette ki...
Megtéveszti a választókat és csak kényszerből finomkodik a Jobbik – ez derül ki az Echo TV birtokába...
A szocialisták választási győzelmét és a radikális jobboldal erősödését jelzi a spanyol társadalomkutató központ (CIS) csütörtökön közzétett...
Emberi tényezőkre visszavezethető hiba miatt késtek a januári nyugdíjak, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság egy igazgatóhelyettesét leváltották, és azon...
Nicole Belloubet francia igazságügyi miniszter csütörtökön megerősítette, hogy a kormány hazaszállítja Franciaországba a kurdok által Szíriában fogva...
Az Agrárminisztérium (AM) kiemelt feladata a határon túli magyar gazdálkodók érdekképviselete; a kormány segítette a külhoni magyar...
Újabb “kurvaerős kép” érkezett Bangóné Borbély Ildikótól a Facebookon, ahol videójában arról tájékoztatott, valaki fehér port és...
A Demokratikus Koalíció szerint “csak apróságba tudott belekötni” az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az ellenzéki párt gazdálkodásának vizsgálatakor....
Pablo Casado, a spanyol Néppárt elnöke csütörtök délután telefonon megbeszélést kezdeményezett Orbán Viktor miniszterelnökkel, a Fidesz elnökével...
Óriási veszélyt jelent az európai szocialisták azon terve, hogy külön csatornát hozzanak létre az Európába irányuló migráció...
Az ápolási díj idei 15 százalékos emelésével és a bruttó 100 ezer forint összegű gyermekek otthongondozási díjának...
A szocialisták budapesti elnöke szerint a baloldali pártok fővárosi előválasztása egy szövetséget kovácsol össze, és az a...
Az Agrárminisztérium az idei évben 1,2 milliárd forintról összesen 2,4 milliárd forintra emelte a nemzeti Tanyafejlesztési Program...
Elismerte Venezuela ideiglenes államfőjeként Juan Guaidót, az ellenzéki többségű törvényhozás elnökét csütörtökön az Európai Parlament (EP). A...
Az észak-olaszországi Genova kikötőjében két tonna kokaint foglaltak le a hatóságok. Az elmúlt 25 év során ez...
Délelőtt 11 órakor kísérték utolsó útjára Andy Vajnát a Fiumei Úti Sírkert 19-es parcellájába. A búcsúztatáson beszédet mondott...
A különböző jogszabályi változtatásoknak és a szakmai összefogásnak köszönhetően megtorpant a magyar gyerekek körében a túlsúlyosok aránya...
Szégyent hoz Németországra, hogy zsidók ismét a kivándorlás gondolatával foglalkoznak – jelentette ki Wolfgang Schäuble, a német...
Megérkezett Budapestre Arnold Schwarzenegger – írja a Media1. A filmszínész és volt kaliforniai kormányzó Andy Vajna csütörtöki,...
Kétmilliárdos hűtlen kezelés, pénzmosás és más bűncselekmények miatt emelnek vádat a Quaestor-üggyel összefüggésben a soltvadkerti takarékszövetkezetnél történtek...
A mozgás erősíti a szervezet védekező mechanizmusát, de szükséges mellette a vitaminpótlás is – közölte Gödény György...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS