Feloldották a hadiállapotot Ukrajnában – jelentette be Petro Porosenko ukrán elnök szerdán a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács...
Idén nem kap újévi ajándékot a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) tartózkodó orosz űrhajós, Oleg Kononyenko, mert az ajándékok...
Szén-monoxid-mérgezésben halt meg egy 56 éves férfi és 24 éves fia kedden dévaványai otthonukban – közölte a...
A keresztényeké kevésbé, a muszlimok száma viszont nagy arányban nő – erről beszélt Fischl Vilmos evangélikus lelkész...
Ha a karácsony túlságosan az ajándékokról szól, elvész a lényeg – hangsúlyozta Monostori László plébániai kormányzó az...
Földrengés rázta meg éjjel 3 óra 19 perckor a szicíliai Catania térségét, nem hivatalos adatok szerint tíz...
Mintegy száz dél-koreai tisztviselő utazott az észak-koreai Keszong városban rendezett ünnepélyre, amelyet a közös vasút- és úthálózat-fejlesztési...
Japán szerdán hivatalosan is bejelentette kilépését a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottságból (IWC), aminek célja, hogy három évtized után...
Izraeli harci repülők támadást indítottak Damaszkusz környéki célpontok ellen, a szíriai légvédelem a rakéták nagy részét elfogta...
Irakban is ünnepelték a keresztények a karácsonyt, köszönhetően a javuló biztonsági helyzetnek, egy évvel azután, hogy az...
Oroszország kiterjesztette az Ukrajnával szemben elrendelt gazdasági ellenszankcióit több, mint kétszáz természetes és jogi személyre – jelentette...
Bukarest az uniós soros elnökség által megkövetelt semlegesség jegyében tartózkodott az ENSZ globális migrációs csomagjáról rendezett szavazáson...
Terrorkészültséget rendeltek el az idei karácsony idejére az illetékesek Barcelonában, miután a rendőrség arról értesült, hogy egy...
Az emberek közötti testvéri szeretetre helyezte a hangsúlyt Ferenc pápa kedden a világhoz intézett karácsonyi üzenetében, hangsúlyozva,...
A karácsonyi történetben József példája arra tanít, hogy merjük Isten elé vinni gondjainkat – mondta Fabiny Tamás,...
Öngyilkos merénylők támadtak kedden a líbiai külügyminisztériumra Tripoliban, tüzet nyitottak, majd az épületbe behatolva felrobbantották magukat –...
A karácsony történetében Isten választás elé állítja az embereket – mondta a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi...
A mentők kedden megpróbáltak segítséget nyújtani a hét végi indonéziai szökőár túlélőinek, de az ivóvíz és a...
Az utóbbi évben Európa nem szembesült nagyobb terrortámadással, de csak a terroristák eredményessége mérséklődött, nem a fenyegetettség...
Franciaországban folytatódott a politikai átrendeződés, amely másfél éve indult el Emmanuel Macron államfővé választásával. Az általa ígért...
Isten párbeszédre hív és boldoggá akar tenni minden embert – mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek...
A szövetséges országok többé “nem húzhatnak hasznot” az Egyesült Államokból által biztosított katonai védelemből – fogalmazott hétfői...
Puritán körülmények között folytatja 2019 januárjától Orbán Viktor miniszterelnök a munkáját az egykori karmelita kolostor épületében a...
Kövér László házelnök részvétét fejezte ki az indonéziai cunami pusztítása miatt az indonéz népnek a két házelnöknek...
Belőttek egy Brüsszel központjában található étterem ablakán, a támadó elmenekült. A lövésektől senki sem sérült meg, írta meg...
A koalíciós pártok vezetőinek hétfői tanácskozásán elhatározták az izraeli parlament, a kneszet feloszlatását és új választások kiírását...
A lakásban hallani és remegnek az ablakok, írja az Index egy Szicíliában élő olvasója. A kitörést élőben...
Főként a magány, a kapcsolatok hiánya miatt hívják az adventi időszakban az éjjel-nappal elérhető telefonos lelkisegély-szolgálatot a...
A hírhamisítással vádolt újságírójuk pénzt gyűjtött az olvasóktól. A Der Spiegel szerdán hozta nyilvánosságra, hogy 33 éves,...
Az ünnep lehetőség, hogy megtaláljuk a csendet, amikor végre nem mi kiabálunk, hanem az angyalok beszélnek hozzánk...
Istennek terve van velünk, és minden egyes embernek helye van a gondolataiban és végtelen szeretetében – mondta...
Magyarország a huszadik századot elvesztette, de a huszonegyediket meg akarja nyerni – nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök a...
Becslések szerint 1200 milliárd forintot költöttek idén decemberben a magyarok az üzletekben, ez 6 százalékkal több a...
Megtörtént, amire senki nem számított. Péntek délelőtt megtörtént az első bankrablás az Északi-sarkvidéken, a Norvégiához tartozó Spitzbergákon. A...
Elindította első nemzetbiztonsági űrmisszióját az Egyesült Államok számára a SpaceX amerikai magán űrkutatási vállalat, amely vasárnap egy...
Szíriában megvalósítandó magyar-lengyel közös humanitárius projekt pénzügyi forrásának biztosításáról döntött a kormány. A tervek szerint a migrációs...
Karácsonykor szép és fontos együtt lenni a családdal – mondta Ferenc pápa advent negyedik vasárnapján a római Szent...
A bíróság nem jogerősen elrendelte a bűnügyi felügyeletét annak a férfinak, aki füstgyertyát dobott a Sándor-palotára –...
Jézus Krisztus születésére emlékezik karácsonykor a keresztény világ. A karácsonyt, melynek latin neve Nativitatis Domini, Natalis Domini...
A csádi látogatáson tartózkodó Emmanuel Macron francia elnök nyugalomra és a megosztottság enyhítésére intette vasárnap a francia...
Kövér László házelnök részvétét nyilvánította cseh és lengyel kollégáinak a csehországi bányaszerencsétlenség miatt – tájékoztatta Szilágyi Zoltán,...
Európa csak akkor stabil és sikeres, ha Európa európai marad – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök egy osztrák...
Varga Mihály pénzügyminiszter szerint az ellenzék be akarja csapni az embereket, szándékosan félremagyarázza az önkéntes túlmunkaidő bővítéséről...
Minden második ember adakozott az idén, közülük a legtöbben pénzt és ruhaneműt adtak a rászorulóknak. A UPC...
Megtalálták a Permi területen fekvő Szolikamszkban található káliumbányában rekedt kilenc építőmunkás holttestét, a bányában tűz volt, s...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS