Megbukott mindkét parlamenti bizalmi szavazás a francia kormánnyal szemben, az indítványokat kedden tárgyalták a parlament alsóházában, a...
Pénzbírságot szabott ki a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) a temesvári megyei kórházra, egy ott dolgozó sportorvost...
A Hernádnémetiben lévő dohányboltban támadt rá az alkalmazottra egy 26 éves helyi férfi, egy állítása szerint korábban...
Nem bocsátotta feltételes szabadságra az egykori „olaszliszkai ügy” III. rendű vádlottját 2018. július 26-án a Balassagyarmati Törvényszék...
Görögország tavaly szerény növekedéssel kilábalt a recesszióból, de továbbra is jelentős kockázatok fenyegetik a gazdaságot, köztük a...
Helyreigazítás Az internetes portálunkon 2018. március 31. napján “Összenő, ami összetartozik – Czeglédy Gyurcsány tudtával finanszírozta a...
Bemutatták az idei év Szent István napi kenyerét. Mint Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke elmondta, a...
Még éppen idejében érkeztek a rendőrök, akik arra lettek figyelmesek, hogy a miskolci Andrássy utcán egy férfi...
Amerikai szövetségi tagállamok bejelentették hétfőn, hogy pert indítanak a szövetségi kormány ellen, amiért engedélyezte egy texasi vállalatnak...
Az Emberi Méltóság Tanácsának (EMT) elnöke arra hívja fel Klaus Iohannis román államfőt, hogy adjon kegyelmet Beke...
Babakocsiba rejtve csempésztek ki a hétvégén egy apró cápát a texasi San Antonió-i Akváriumból, ahová azóta már...
Hiába fordultak a Gyurcsány-kormány idején született, botrányos telekcsere-szerződés miatt elítélt Tátrai Miklósék az Alkotmánybírósághoz, nem fogadták el...
Cipőt viselnek a rendőrkutyák Zürichben a hőségben felforrósodott utcákon – közölte a rendőrség szóvivője kedden. A hatóságok...
Az ellenzék nem segítette, csak öncélú politikai akciókhoz akarja felhasználni a devizahiteleseket. Szégyen, hogy az ellenzék, amikor...
Előre kitervelten elkövetett emberölés gyanúja miatt kedden jogerősen elrendelték egy férfi letartóztatását, aki július 27-én este megölte...
Összesen 11 országból 1 millió 128 385 aláírás gyűlt össze a Minority SafePack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés...
Egy olasz hajó megmentett 108 migránst a Földközi-tengeren, majd visszaszállította őket Líbiába. Hasonló esetre korábban nem volt...
Egyre többen szorgalmazzák Angliában az abortusztabletta alkalmazására vonatkozó előírások enyhítését, sok nő ugyanis a törvényt megkerülve otthon,...
Georgiában az alkotmánybíróság megsemmisítette azokat a bírságokat, amelyekkel eddig a marihuána fogyasztását akadályozták, mondván, hogy a büntetés...
Presszió hatására mondott le több tag az Országos Bírói Tanácsban, ami az Országos Bírói Hivatal elnökét, Handó...
Gyárat épít a BMW német autógyártó vállalat Debrecenben, jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A német...
Kire voksoltak 2014-ben a pártok 2018-as szavazói, szimpatizánsai? Ezt mérte fel a Medián, amely azt vizsgálta, mennyire...
Idén három napon keresztül tartanak az augusztus 20-ai nemzeti ünnep központi rendezvényei – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő...
Romániában idén az első félévben 900 illegális bevándorló folyamodott menedékjogért, 55 százalékkal kevesebben, mint a múlt év...
Egy út mentén elhelyezett pokolgép robbanásában nyolcan meghaltak és negyvenen megsebesültek egy buszon a nyugat-afganisztáni Faráh tartományban...
A Mol többségi részesedést vásárol az ITK Holding Zrt.-ben, amelynek fő tevékenysége a közösségi közlekedésben részt vevő...
Észak-Korea egy vagy két új, folyadékmeghajtású interkontinentális ballisztikus rakétát épít abban az üzemben, ahol az Egyesült Államok...
Egy olasz hajó megmentett 108 migránst a Földközi-tengeren, majd visszaszállította őket Líbiába. Hasonló esetre korábban nem volt...
“Ez az ember vagy retardált, vagy nagyon aljas!” – ezekkel szavakkal jellemezte a kvízműsorvezetőből lett DK-s politikus...
Jövőre már több, mint egymilliárd forint lesz a fogyatékos embereket segítő tizenhárom nagy országos szervezet költségvetési támogatása,...
A migránsok kulturális kódolása eltérő az európaitól, és ez megmutatkozik a joghoz való hozzáállásukban is – mondta...
Újabb harminc illegális bevándorló ért partot Spanyolországban még pénteken, ezúttal gumicsónakkal, egy strand területén. A furcsa partraszállást...
Indonéziában egy bíróság terrorcselekmények elkövetésének vádjával kedden feloszlatta a Jemaah Ansharut Daulah (JAD) nevű csoportot, amely szoros...
Több, mint háromszáz ember halt meg júliusban Japánban a szélsőséges időjárás miatt, az elmúlt években ez volt...
Egy középkorú külföldi nő eszméletlen testét vitték a partra hétfő este az egyik balatonlellei strandon a fürdőzők....
A tartós hőség miatt keddre is az egész országra figyelmeztetéseket adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. A kiadott...
Tízmilliárdokkal nőhet az állam bevétele a szerdától élesedő online számlázási rendszer révén, a feketegazdaság elleni újabb eszközzel...
Visszakerült a gyepmesteri telepre Ribizli, a jobbikos országgyűlési képviselő, Jakab Péter által még kampány alatt örökbe fogadott...
Hegyi-, illetve barlangi mentők segítségére szorult hétfőn Romániában két bajba jutott magyarországi turista, akik egy sziklán rekedtek...
A kötött pályás és nem kötött pályás helyközi közösségi közlekedésért felelős miniszterelnöki biztossá nevezték ki Fónagy Jánost,...
Európai utasok mintegy 1 milliárd euró jogos kártérítést nem igényeltek vissza a légitársaságoktól, részben azért, mert nem...
A jogszabály kihirdetése helyett alkotmányossági óvást emelt Klaus Iohannis román államfő hétfőn az ellen a törvénytervezet ellen,...
Halálra gázolta egy személygépkocsi egy héttagú kerékpáros turistacsoport négy külföldi tagját vasárnap Tádzsikisztán déli részén. A cserbenhagyó...
Az olasz migrációs politikát dicsérte Donald Trump amerikai elnök Giuseppe Conte olasz kormányfővel tartott megbeszélése előtt a...
A jogszabály kihirdetése helyett alkotmányossági óvást emelt Klaus Iohannis román államfő hétfőn az ellen a törvénytervezet ellen,...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS