Gyurcsány Ferenc malmára hajtják a vizet a szocialisták, ha a DK nyomására kizárják budapesti, XV. kerületi önkormányzati...
Abháziában gyógykezelik Kovács Bélát, a Jobbik EP-képviselőjét – tudta meg a Magyar Idők. Így szinte biztos, hogy...
88 éves korában meghalt Lányi Zsolt, a Független Kisgazda Párt egykori képviselője – tudta meg a Magyar...
Észak-Korea ballisztikus rakétát lőtt ki kedden nyugati részéről a Japán-tenger irányába; a rakéta feltehetően Japán kizárólagos gazdasági...
A Green Holidays nem felelős a törökországi események kialakulásáért – közölte a vasárnap csődbe ment társaság a...
Létrejött az új Európai Menekültügyi Ügynökség, ami egyebek mellett arra is ügyel majd, hogy minden tagállam betartsa...
Emmanuel Macron francia elnök bejelentette, hogy ősszel feloldja a rendkívüli állapotot, amely a 2015. november 13-i, 130...
Minden második magyar vásárló tapasztalt már különbséget az azonos márkájú, Nyugat-Európában és Magyarországon egyaránt kapható élelmiszerek minősége...
Őrizetbe vett a francia rendőrség egy szélsőjobboldali férfit, aki a nemzeti ünnepen, július 14-én a hagyományos katonai díszszemlén...
Két százalékos többlettel zárta a költségvetés 2017 első negyedévét: a többlet az előző év azonos időszakához képest...
„Bokros Lajos a Soros-hálózat tagja, Soros pénzéből fizetik, Soros pénzéből él. Soros fizetett katonájaként rágalmazza Magyarország miniszterelnökét” –...
Magyarország elsőrendű érdekének nevezte Egyiptom biztonsági, katonai és gazdasági stabilitását Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Országházban, miután...
Megkezdődött a vasárnap csődöt jelentett Green Holidays Kft. törökországi Antalyában rekedt utasainak kártalanítása – mondta Vereczki András,...
Az olasz, a francia és a német belügyminiszter szeretne egy szabályrendszert kidolgozni a Földközi-tengeren migránsokat mentő külföldi...
Egy nőnek öltözött öngyilkos merénylő legalább tizennégy emberrel végzett és húszat megsebesített a nyugat-iraki Anbár tartomány egyik...
Ötmilliárd forint támogatásra pályázhatnak szociális és gyermekvédelmi szakellátást nyújtó egyházi és civil szervezetek – jelentette be Soltész...
Évek óta tartó jelenség Franciaországban, hogy az interneten gyűlölködő, rasszista gondolatokat írnak a franciákról muszlim bloggerek, és...
Súlyos balesetet szenvedett és teljesen kiégett egy autóbusz Németországban, az A9-es autópályán, Bajorországban, 17 ember eltűnt, 31...
Sikerült mindenkinek szállást találni azok közül, akik a Green Holidays utazási iroda csődje miatt szállás nélkül maradtak...
Valóságos formát öltött az egyik leghíresebb liberális vicc, ugyanis a Justin Trudeau által vezetett Kanadában mostantól az...
A 71 migráns halála miatt indult büntetőeljárás során többször is felbukkant külföldi titkosszolgálatok érintettségére vonatkozó információ. A...
Július 19-ére ismét gyanúsítottként idézte be a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) a Jobbik EP-képviselőjét, Kovács Bélát. Az...
Behatoltak vasárnap Rakkába, az Iszlám Állam terrorszervezet szíriai „fővárosába” az Egyesült Államok támogatta milíciák – jelentette a...
Még a G20-csoport jövő heti hamburgi csúcstalálkozója előtt megpróbálja az Európai Unió véglegesíteni a Japánnal megkötendő szabadkereskedelmi...
A bevándorlók európai uniós tagállamok közötti szétosztásában is szerepe lesz az új Európai Menekültügyi Ügynökségnek – ezt...
A Migrációkutató Intézet felmérése szerint jelentős szakadék van az unióban élő muszlim közösségek csendes többsége, és aktív...
Újabb megdöbbentő részletek derültek ki a pénteki linzi kettős gyilkosságról, amely során egy migráns hátterű férfi ölt...
Újabb amerikai államban, Nevadában legalizálták a kannabiszvásárlást. Oregon, Washington, Colorado és Alaszka után Nevada az ötödik amerikai...
Az aktív üzleti élettől ugyan visszavonult Gyurcsány Ferenc, hogy minden erejét és figyelmét a politikának és az...
Összeesküvés-elméletek születtek arról, kik törték fel tíz évvel ezelőtt Kádár János és felesége, Tamáska Mária sírját, de...
Jelentősen javult a magyar gazdaság megítélése a lakosság körében, és ez feltehetően a kormány iránti bizalmat is...
Többletforrásokkal, új elszállásolási megoldásokkal és a kihűlést megakadályozó jelzőrendszerrel védik a hajléktalanokat a következő téltől. Czibere Károly...
Harminc év bujkálás után sikerült elfogni Brazíliában Luiz Carlos da Rochát, Dél-Amerika egyik legnagyobb kokainbáróját – jelentette...
Lehet „uszítgatni” és „macsózgatni”, de „a magyarság nemi identitását beállítani az egyedül kívánatos haladási irányba aligha lehet...
A 71 migránsáldozatot követelő parndorfi halálfurgon ügyében elfogott embercsempészbanda egyik tagja a bolgár hatóságok ügynöke – derült...
Egy ghánai bíboros, Peter Turkson szerint ideje megállítani az Afrikából érkező migrációt Európába. A dolog csavarja: Turkson...
Döntött a kormány a vörösiszap-károsult emberek jogerős vagyoni kárának megtérítéséről, amelynek összege mintegy hetvenmillió forint – jelentette be...
A luxemburgi Európai Unió Bírósága egy minapi ítéletében kimondta, hogy a nem uniós állampolgároknak is joguk van igénybe venni...
Tovább bővült a migránsok sorsáért aggódó produkciók – eddig sem szűkös – arzenálja. Ezúttal a Hamilton című musical megalkotója...
A Fidesz-KDNP felszólította Vona Gábort, a Jobbik elnökét, hogy foglaljon állást párt- és képviselőtársa, Kulcsár Gergely újabb...
Megtartották Helmut Kohl egykori német kancellár rendkívüli európai gyászszertartását Strasbourgban, amelyen magas rangú állami és uniós vezetők...
A külgazdasági és külügyminiszter szombaton telefonon biztosította Izrael budapesti nagykövetét, hogy a magyar kormány zéró toleranciát hirdetett...
Mindent megteszünk azért, hogy Magyarország legyen Európa legbiztonságosabb országa – jelentette ki Pintér Sándor egy szombati tisztavató ünnepségen....
Júniusban a teljes felnőtt népesség harminc százaléka támogatta a Fidesz–KDNP-t, így a jövő évi választási kampány főpróbája...
Lehet, hogy mégsem a XI. kerületi Dobogó nevű városrészben épül fel a leendő dél-budai szuperkórház – írta szombati...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS