Pesti Srácok

Zavarja a magyarokat, ha a nyugatinál ócskább élelmiszert kapnak ugyanolyan csomagolásban

Zavarja a magyarokat, ha a nyugatinál ócskább élelmiszert kapnak ugyanolyan csomagolásban

Minden második magyar vásárló tapasztalt már különbséget az azonos márkájú, Nyugat-Európában és Magyarországon egyaránt kapható élelmiszerek minősége között, a fogyasztók leginkább az édesipari termékeknél, a tejtermékeknél és az üdítőitaloknál találtak eltéréseket – derül ki a Nébih májusban, ezer ember megkérdezésével készült reprezentatív felméréséből, amelyet a Földművelésügyi Minisztérium közölt.

A megkérdezettek 97 százaléka rosszabbnak érezte a Magyarországra behozott termékeket a nyugat-európai országokban forgalmazottnál. A vásárlók 80 százaléka elvárja, hogy a nemzetközi élelmiszermárkákat minden országban azonos összetétellel hozzák forgalomba, ellenkező esetben kötelező legyen az eltérést a termékeken világosan jelezni a fogyasztóknak – írták. Kiemelték, hogy a felmérés eredményei is alátámasztják a kormány és az FM által már megkezdett intézkedések helyességét, hiszen a magyar kormány már korábban Brüsszelhez fordult a probléma miatt. Magyarország mellett a szlovákok, csehek, szlovénok, horvátok, románok, bolgárok, görögök szerint is elfogadhatatlan gyakorlat, hogy közel 100 millió európai állampolgár juthat silányabb élelmiszerhez, mert a nagy élelmiszergyártók kettős mércét alkalmaznak a nyugati és a kelet-európai országokban fogalmazott élelmiszereknél. Brüsszelnek fel kell lépnie a kettős minőség ellen – hangsúlyozta a tárca közleményében.

Arról is beszámoltak, hogy az FM kidolgozott egy jogszabálytervezetet, amelynek értelmében, ha egy multinacionális cég Magyarországon és Nyugat-Európában is forgalmaz egy terméket, de a két termék minőségében, összetevőiben eltér, azt a magyar vásárlók számára felirattal kell jeleznie a cégnek. A tervezetet az Európai Bizottság vizsgálja, mivel jogilag az EB tud fellépni a kérdésben.

PestiSracok facebook image

MTI

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.