kettős mérce
Ha csak a kalapácsot vesszük alapul
A bűnismétlés veszélyére tekintettel letartóztatták Jeszenszky Géza támadóját, aki kis híján kalapáccsal agyonverte a volt külügyminisztert. A férfi indítékai zavarosak, bár erős a gyanú, hogy G. Ferenc nem első alkalommal esett neki a volt külügyminiszternek. Van ennek a bestiális történetnek egy olyan motívuma, amelyből kiindulva az ügy végkifejlete egészen más irányba is fordulhatna.Az ukránok úgy szipózzák az orosz gázt, mintha nem lenne holnap
Úgy tűnik, hogy az illegális bevándorlás mellett lobbizó erők eldöntötték, hogy a pofátlanság határait sem tartják ezentúl tiszteletben. Miközben ugyanis minket és a szlovákokat azért tartanak a gonosz csatlósainak, mert az oroszoktól veszünk energiahordozókat, addig mikor az ukrán parlament egyik képviselőjét kérdőre vonták, hogy Kijev mégis miért teszi ugyanezt, annyit válaszolt: "mi nem tudjuk minden molekuláról megmondani, hogy honnan jön".Öt órán keresztül vallatták, a kihallgatás után meghalt a PiS korábbi munkatársa
Donald Tusk hatalomátvételével tökéletes példát kaptunk arra, hogy milyen egy jogállam Brüsszel szerint. Mivel ugyanis a lengyel kormány baloldali, így teljesen belefér a fogalomba, ha karhatalmi erőkkel szállnak meg szerkesztőségeket, ha koncepciós pereket folytatnak ellenzéki politikusok ellen, sőt, utóbb még azt is elnézték Manfred Weber és Ursula von der Leyen varsói helytartójának, hogy a PiS egyik munkatársát órákon keresztül vallatták, nem engedték be hozzá az ügyvédjét, ő pedig végül belehalt a stresszbe. Ez nyilván mind jogállami, demokratikus és üdvözlendő Brüsszelből nézve.Hát ti haladár moralisták, ti aztán tényleg olyan hülyék vagytok, fiam, mint szódás a lovát
Amerika mindig is az ellenségünk volt, mindig is Kínával kellett volna szövetkeznünk, a Brüsszel-Peking tengely majd megvédi Európát – ezt zengi most az internet libernyák oldala, és Orwell valahol annyira pörög a sírjában, hogy Musk már alternatív energiaforrásnak akarja használni. A tegnapi Trump-Zelenszkij találkozó után egy valami végérvényesen eltört a haladókban: ezek annyit értenek a világpolitikához, mint galamb a sakkozáshoz. Nem baj, mi ideát meg mindig is egyet értettünk Washingtonnal, és hamarosan megyünk a nagykövetségre lazacos szendvicset zabálni.Kocsis Máté szerint Magyar Péter ne nyavalyogjon, hanem viselje, ami a hírnévvel jár
Egy Facebook posztban a Fidesz frakcióvezetője rendesen kiosztotta a mostanában a fenyegetőzésekre oly érzékeny Magyar Pétert, aki akkor mélyen hallgat, amikor a tiszások fenyegetnek jobboldali embereket, de akkor ki van akadva, ha ő kap nemkívánatos megjegyzéseket. Kocsis Máté felhomályosította, hogy ő és politikustársai is évek óta kapnak ilyen üzeneteket éppen ezért hozott a Fidesz erre vonatkozóan egy bűntető törvényt, amit a balos sajtó cenzúraként fordított. Végül üzent is Magyarnak.Jó az orosz cucc, csak ki ne derüljön, hogy tőlük vesszük – Hernádi Zsolt odaszúrt az européer képmutatásnak
Meglehetősen elkoptatott a kettős mérce fogalma. Mind tudjuk, hogy a brüsszeli elit szeret bort vedelni és vizet prédikálni és csak akkor van problémájuk azzal, ha egy ország bizonyos dolgokat tesz, ha nem az általuk kijelölt kormány van az élén. Így lett Lengyelországból jogállam Tusk hatalomra jutása után, és így támadják Magyarországot olyan dolgokért, amiket ők simán megtesznek.Szijjártó szerint a jelenlegi lengyel jogállamisági helyzet is jól mutatja az EU-s vezetők kettős mércéjét
A jelenlegi lengyel jogállamisági helyzet jól mutatja az európai uniós vezetők kettős mércéjét, mivel ha Magyarországon tizedennyi történne, akkor Ursula von der Leyen már a békefenntartó erők küldésére vonatkozó előterjesztést írná – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.Kovács Zoltán darabokra szedte a brüsszeli kettős mércét
Kovács Zoltán közösségi oldalán világított rá az Európai Unió elképesztően felháborító kettős mércéjére, nevezetesen, hogy míg Magyarország büntetést kap, ha megvédi a határait, addig ha más tagállam teszi ugyanezt, azt Brüsszel valahogy mégis indokoltnak látja.Az EU-ban akkor fontos az állami tőke, ha nem Magyarországról van szó
Furcsa módon az Európai Unióban csak akkor számít a nemzetek szuverenitása és az állami tőke otthon tartása, ha nem Magyarországról van szó. Így történhetett, hogy Spanyolország állami nyomással próbálja meggátolni, hogy a Ganz–MaVag (Magyar Vagon) csoport felvásárolja a Talgót, Európa egyik legnagyobb vonatgyártóját.Ajánljuk még

















