Pesti Srácok

Öt órán keresztül vallatták, a kihallgatás után meghalt a PiS korábbi munkatársa

null

Donald Tusk hatalomátvételével tökéletes példát kaptunk arra, hogy milyen egy jogállam Brüsszel szerint. Mivel ugyanis a lengyel kormány baloldali, így teljesen belefér a fogalomba, ha karhatalmi erőkkel szállnak meg szerkesztőségeket, ha koncepciós pereket folytatnak ellenzéki politikusok ellen, sőt, utóbb még azt is elnézték Manfred Weber és Ursula von der Leyen varsói helytartójának, hogy a PiS egyik munkatársát órákon keresztül vallatták, nem engedték be hozzá az ügyvédjét, ő pedig végül belehalt a stresszbe. Ez nyilván mind jogállami, demokratikus és üdvözlendő Brüsszelből nézve.

Hatvanhat éves korában elhunyt Barbara Skrzypek, aki a fő lengyel ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) elnökének közeli munkatársa volt. Jaroslaw Kaczynski pártelnök szombat este jogi lépéseket jelentett be amiatt, hogy Skrzypek három nappal egy ügyészségi kihallgatás után hunyt el.

– jelentette ki Kaczynski a TV Republika konzervatív hírtelevízió szombat esti adásában. Hogy ez mennyire igaz, ahhoz érdemes jobban megismernünk a hátteret.

PestiSracok facebook image

Skrzypek éveken keresztül a PiS elnökségi irodájának igazgatója volt, 2020-ban nyugdíjba vonult. A Tusk-féle hatalomátvételt követően rá is lecsaptak az állami szervek és az egyik, az előző kormányzat tagjai ellen folytatott eljárás kapcsán idézték be tanúként. A kihallgatása öt órán át tartott, szünet nélkül, ráadásul az ügyvédje sem lehetett jelen, miközben a vád két ügyészt rendelt be vele szemben, a kihallgatást pedig Tuskék egyik legkeményebb aktivistája vezette. Persze csak a független eljárás és a jogállamiság jegyében.

Az idős nő felfokozott izgalmi állapotba került, rosszul viselte a feszültséget. Az agyongyötört, az ügyészségre hurcolt, órákon át kihallgatott Skrzypek három nappal később elhunyt. A PiS több politikusa is elítélte a történteket és vizsgálatot követelnek az ügyben, hogy hivatalosan is igazolják, volt-e kapcsolat a példátlan eljárás és a nő halála között. Ismerve azonban a mintademokrácia hatóságainak modus operandiját, kötve hisszük, hogy kormányváltás előtt bárki is igazságot szolgáltatnak neki.

Forrás, fotó: MTI;

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.