Politikai prostituáltnak titulálta a Kecsup! főszerkesztője egy újságíró kisbabáját

Csúcsra járatja a gyűlöletkampányt a kecskeméti tisza-lapként emlegetett Kecsup! főszerkesztője, aki hangzatos cikkeket ír a gyermekvédelemről, majd kiakadt az önkormányzat lapjánál dolgozó kismama egyik cikkére, ezért azzal vádolja, hogy politikai prostituáltnak ajánlotta fel kéthónapos gyermekét.
Vajon mennyire kell aljasnak lenni ahhoz, hogy valaki egy kismamát bántson? A Kecsup! főszerkesztője tudhatja erre a választ, ugyanis ő ezt szemrebbenés nélkül megtette szárnysegédjével, akit nevezzünk csemegebajszú Szilárdnak. Az ominózus podcastban párducbőrbe bújt Bajáki Zsanett úgy tűnik teljesen elvesztette önuralmát egy, az önkormányzati lapban megjelent véleménycikk miatt, amire úgy tett a beszélgetés közben mintha nem akarna reagálni, de valójában alig várta, hogy csemegebajusz végre feldobja neki a megbeszélt labdát és politikai prostituáltnak titulálhassa a cikk írójának kéthónapos kisbabáját.

A gyűlölködés előzménye, hogy a "nagyon kreatívan" Kecsup! névre keresztelt kecskeméti ellenzéki lap -amit ma már tiszásként emlegetnek, mivel a DK kivételével tulajdonképpen Magyarék mögé sorakoztak a törpepártok - beleállt egy helyi, sokak által kedvelt vendéglátóhelybe, amely visszautasította, hogy pártpolitika helyszínéül szolgáljon. A hiros.hu újságírója erről az ügyről írt, s mivel véleménycikként jelent meg az írás, saját gondolatait is belefűzte. Például azt, hogy az ellenzéki lap főszerkesztője azért kötött ki a Kecsup! portálnál - amit a kommentelők szennylapként is emlegetnek - mert "nem hagyott mély nyomot a kecskeméti sajtóorgánumoknál újságíróként". Illetve megemlítette azt is, hogy Bajáki Zsanett egy kommentben a DK-s önkormányzati képviselőt is bírálta emiatt pedig azt a következtetést vonta le, hogy:
aki tehát nem ért egyet a Kecsuppal és a baloldallal, azt tiltják az oldalukról vagy írnak róla egy megszégyenítő cikket.
A véleménycikk írója, Molnár H. Boglárka egyébként már máskor is kapott kritikát Bajákitól, de a mostani performansza különösen gusztustalanra sikeredett.
Hogy lehet egy kisbabát politikai prostituáltnak kikiáltani?
A beszélgetés során csemegebajusz és Bajáki nagy duzzogva kitértek a személyeskedésre és emberi mivoltában kezdtek el megjegyzéseket tenni Molnár H. Boglárkára. Előhozakodtak a jól bevált ballibsi "bennfentes" infóikkal, olyanokkal, hogy az újságírónő álhírterjesztés miatt lett kitiltva Ukrajnából, ami nem fedi a valóságot, de jól hangzott a műsorban. Majd természetesen jött a "nekünk alig van pénzünk a fennmaradásra mégis népszerűbbek vagyunk, mint az állam pénzén csüngő portál". Hogy ezt mire alapozzák nem tudtuk meg sajnos, a hiros.hu-nak ugyanis jóval több követője van, ha ez számít valamit.
Mivel a műsor a két műsorvezető dackorszakra emlékeztető hőbörgése miatt kezdett ellaposodni, csemegebajusznak eszébe jutott a labda, amit - a szintén bennfentes hírek szerint a férfiak körében nagy népszerűségnek örvendő - főnökasszonya kért, hogy dobjon fel. Ez pedig nem volt más mint, hogy Molnár H. Boglárka a polgármester asszonytól személyesen, a saját lakásán vehetett át egy mózeskosarat újszülött gyermeke számára. Sajnos a két lángelme figyelmét elkerülte, hogy Kecskeméten 2013 óta a Gyermekeink a kincseink kezdeményezés keretében minden évben 10 fonott mózeskosarat osztanak ki az újszülöttek számára a nyár folyamán. Tény, hogy Boglárka gyermeke néhány hónappal ezután jött a világra és ennek ellenére kapott kosarat, de annál nagyobb "korrupciót" nem kívánunk egy városnak sem, mint hogy az önkormányzat nevében a polgármester a saját dolgozójának személyesen adjon át egy ekkora vagyont.
Csemegebajusz szerint ezzel a polgármester kampányt folytatott az interneten, mire az egyébként szintén édesanyai szerepben tetszelgő Bajáki azt mondta:
Azt gondolod, hogy az az egyhetes baba volt az idei politikai kampánynak a legelső áldozata, akit politikai prostitúcióra használtak?
Erre pelyhesarcú barátja azt válaszolta:
Hát azt gondolom, hogy egy újságíró által felajánlott baba az azért durvább mint hogyha random óvodákba mennek be hívatlanul ezek a politikusok.
Csemegebajusz figyelmébe akkor most ajánlanánk Kispest polgármesterének egyik képét, amin épp az év első kerületi babáját köszönti. Szerintünk ettől még ez a gyerek nem lett prosti és az anyja sem futtató, ahogyan a többi mózeskosarat kapó kecskeméti édesanya és gyermeke sem az. Hívatlanul pedig nem sétálgatnak be politikusok óvodákba kár, hogy a mellette ülő édesanya erről nem világosította fel elvtársát.

A portál vezetésének álszentségét jól mutatja, hogy amellett, hogy a ballibsi portálokhoz híven, öntik az olvasóikra a "minden sz@r" híreket, rengeteg gyermekvédelemről szóló cikket is találni az oldalukon. Ezek szerint azonban csak szóban fontosak nekik a gyerekek, a valóságban simán lek*rváznak egy két hónapos kisbabát. Arról nem is beszélve, hogy Bajáki Zsanettben lehetne annyi jóérzés, hogy édesanyaként tudja, hogy milyen lelki hullámvasútra száll fel egy kismama a várandóság alatt és a szülés után és nem a legsebezhetőbb helyzetben, a legsebezhetőbb témában szúr oda egy kismamának. Sajnos azonban ezektől a kontrollvesztett emberektől nem várhatunk semmit, de ami a legszomorúbb, hogy sokan követik őket ebben mély lelki-és gondolatvilágban.
Célkeresztben a gyerekek
Van az a mondás, hogy miért bántod a kiskutyát? Mire a válasz az: mert a nagyot nem merem. Nagyjából így tudnánk összefoglalni Bajáki Zsanett lelki világát is, aki előszeretettel bántja a gyerekeket, ha a szüleiken nem tud fogást találni. Szennyportálja egyik állandó szereplője Boglárka mellett a kormánypárti képviselő, Laczkó-Zsámbóki Angéla. Az önkormányzati választások után a képviselő asszony a megnyert körzetében elment a gyermekeivel fagylaltozni. A gyerekek pedig összefagyizták az arcukat, amiről egy fotó is készült. Bajáki pedig az összekent gyerekekre azt írta cikkében, hogy:
Laczkó-Zsámboki Angéla lányai vagy valamilyen mentális/mozgásszervi betegséggel küzdenek, amely következtében nehezített a táplálkozásuk, vagy pedig kifejezetten a képek kedvéért kenték össze magukat, hogy anya viccesen promózhassa az adott fagyizót. Mindkét esetben morálisan megkérdőjelezhetőnek, a gyerekekre nézve pedig megalázónak tartom a fotókat.
Bajákinál nagyon felmehetett a pumpa, hogy a képviselő asszony megnyerte a körzetet, de hogy egy ártatlan fagyizásba mit bele nem lehet látni az elképesztő? Mivel számára mindenki politikai pedofil, aki megmutatja a gyerekeit a közösségi médiában, ezért feltételezzük, hogy Magyar Pétert is annak tartja, sőt ő maga is az, hiszen fiáról egy félmeztelen kép is látható az oldalán. A gyermek mentségére legyen, hogy kevesen pecáznak talpig felöltözve nyáron, mi ettől nem gondoljuk, hogy Bajáki Zsanett prostituálta volna kisfiát.
Az intézetes gyerekeket elviszi majd a Szendi-Romulusz
Sajnos a főszerkesztő ámokfutásának itt még nincsen vége. Egy korábbi "magas minőségű" beszélgetés során azt pedzegették pelyhesarcú barátjával, hogy azokkal az intézetis gyerekek, akik kiszöknek és garázdálkodnak mit kellene csinálni? Most ugyanis egy településsel arrébb dobták az ő problémájukat állítólag. Erre jött a nagy nevetgélés, hogy ki kellene küldeni őket
Brüsszelbe, a f@szomba.
Erre jött a kontrázás Bajákitól, hogy majd amikor viszik a frontra az ukránok a gyerekeinket akkor lehet, hogy ezekkel a gyerekekkel kezdik. Azt pedig, hogy ki viszi őket az ukrán frontra a válasz az volt, hogy Magyar Péter és Ruszin-Szendi Romulusz. Értjük mi az iróniát, de valahogy nehéz rajta nevetünk. Szekunder szégyen látni viszont, hogy a két jómadár marha jól érzi magát a rosszindulattól bűzölgő elmélkedésük közepette.
Természetesen kíváncsiak vagyunk Bajáki magyarázatára is -bár reméljük, hogy válaszában kicsit szofisztikáltabban fog majd válaszokat adni és nem lesz olyan vulgáris mint amilyen a podcastekben szokott lenni- ezért levelet írtunk a Kecsup! portálnak, amiben kíváncsiak voltunk arra, hogy ő mit szólna, ha politikai prostitúcióval hoznák összefüggésbe a gyermeket vagy mentális betegnek kiáltanák ki egy összemaszatolt kép miatt.
FRISSÍTÉS!
Bajáki Zsanett válaszolt a kérdéseinkre, amit teljes terjedemében kért, hogy közöljünk. Ezt természetesen meg is tesszük néhány gondoltattal kiegészítve. Bajáki azt állítja, hogy ő "likevadászat" céljából nem tesz ki képet a rokonairól és közösségi oldalai többnyire ismerősei számára elérhetőek, ennek ellenére mi találtunk egy képeket a kisfiáról az oldalán.
Úgy tűnik egy olyan emberrel állunk szemben, aki szerint mindenki "eladja" a gyerekét, aki megoszt egy-egy mozzanatot a gyerek életéről. Ha egy gyerek a polgármestertől vesz át oklevelet akkor ott is prostituálták a gyereket.
Kiderült, hogy Magyar Pétert is politikai prostitúciót követ el.
Eufemizmus volt részéről azt feltételezni, hogy a fideszes képviselő gyerekei fogyatékkal élnek.
Az intézetes gyerekek háborúba küldésére pedig megkaptuk, hogy a kormány tehet mindenről. Rettegésben tartják az embereket a háborúval, ami ezek szerint csak olyna riadalom mint a migráció, ami Kunhalmi Ágnes szerint álhír... Nem azokba kellene beleállni, akik felhívják a figyelmet a problémákra. Kedves Zsanett, ezzel nem is lenne gond, de a stílus maga az ember.
Végül a szokásos bayerzsoltozás és a másik munkájának minősítése, amit tudjunk be Zsanett frusztrációjának vagy annak az izgalomnak, hogy pár perc hírnevet szerezhetett egy országos lapban rosszindulatú beállítottságával.
Íme a válasz teljes terjedelemben:
Kedves Zita!
Szívesen megválaszolom a kérdéseit. Előtte javaslom nézzen utána a politikai prostitúció fogalmának, mert kérdései alapján úgy tűnik nincs teljesen tisztában vele.
- A főszerkesztő asszony mit szólna ahhoz, ha a kisfiát politikai prostitúcióval hoznák összefüggésbe egy kép miatt?
Természetesen nem örülnék neki, ha valaki politikai prostitúcióra használná a gyermekem, így erre nem is adom meg az esélyt. Én magam nem teszek ilyet, mivel nem vagyok politikus, illetve a közösségi oldalaim posztjai többnyire csak az ismerőseim számára elérhetőek, de magánemberként sem jellemző, hogy likevadászat céljából pakolnék ki fotókat a rokonaimról. Ha valamelyik politikus, vagy párt mégis hozzáférne a gyermekem fotójához és ezt felhasználná, ebben az esetben feljelentést tennék.
2. Mi kivetni való van abban, hogy egy polgármester egy önkormányzati dolgozónak ugyan olyan mózeskosarat ajándékoz mint amilyet tíz másik kismamának is ajándékozott korábban? Más színben politizáló polgármesterek is tettek már ilyet, házhoz mentek a kisbaba korára való tekintettel. Akkor ők is prostituálták a gyermekeiket?
A konkrét esetben nem csak a polgármester használta a közösségi oldalán szimpátialike-ok gyűjtésére a pár napos baba fotóját, hanem a szülő is "eladta" erre a célra a gyerekét, tehát mindketten politikai prostitúciót követtek el. Hogy ez egy szokássá vált, az nem mentség a tény alól. Persze, semmi kivetnivaló nincs abban, hogy ezt a "nagymúltú" mózeskosár átadást épp a lakájmédia propagandistájánál ejti meg a polgármester asszony, aki egyébként hazug, lejáratócikkeket ír a mi hírportálunkról, véletlen egybeesés lehet.
3. Magyar Péter is a főszerkesztő asszony szerint prostituálta a fiait amikor képeket tett közzé róluk?
A politikai prostitúció egy fogalom, mindenki aki ilyen célokra használja fel a gyerekeket, az elköveti ezt.
4. Ha egy gyermek összekeni magát valamilyen étellel akkor az miért jelenti azt Bajáki Zsanett szerint, hogy valamilyen fogyatékkal élő? Az ő gyereke sosem kente össze magát semmivel? Esetleg Bajáki gyermeke is fogyatékos volt csak már kinőtte?
Kérem olvassa el a hivatkozott cikket és akkor rájön, hogy nem állítottam olyat, hogy Laczkó-Zsámboki Angéla képviselő gyermeke fogyatékkal élne. Kérdésként merült fel, de ez is csak eufemizmus volt, mindenki, aki a fotót látta tudja, hogy ilyenről szó sincs, pusztán csak a maga sztárolására használta fel és kente össze, vagy kenette össze a tinédzserkorú gyereke arcát fagyival, hogy aztán nagy nyilvánosság elé tárja azt a neten. Az én gyerekem is kente össze magát, valóban már kinőtte. Én azonban továbbra sem vagyok politikus és nem húztam és húzok semmilyen népszerűségi hasznot abból, hogy a gyerekemet bármilyen formában kiszolgáltatom a közösségi médiának.
5. Miért gondolja Bajáki Zsanett és kollégája, hogy rajtuk kivül bárki számára is vicces lehet arról fantáziálni, hogy intézetben élő gyerekeket visznek majd az ukrán frontra először? Ez már az általul elképzelt gyermekvédelem része?
Kollégám Balla Szilárd, akit szeretnék megnevezni, mert régi vágya, hogy Őt is betalálja a propaganda sajtó. Ahogyan az Ön által idézett videóban is elhangzik, ez egyáltalán nem vicces téma. A humor (ami jelen esetben a hazai közélet szürrealitásának lereagálása) leginkább arra a háborús pszichózisra vonatkozik, amivel a kormány állandó rettegésben igyekszik tartani az embereket. Kérem, hallja meg / idézze fel a videóban elhangzó, valóban a gyermekvédelemre vonatkozó megállapításokat. Emellett a valós gyermekvédelem kapcsán a véleményemet sok cikkemben elolvashatja, majd linkelek Önnek párat. Az biztos, hogy az első fontos lépés az lenne, hogy nem azokba állnak bele, akik a visszaélésekre felhívják a figyelmet ( például a politikai prostitúcióra), hanem azokat veszik elő, akik ezeket elkövetik.
6. Milyen mélyre akarják még süllyeszteni a Kecsup szerkesztői a közbeszédet Kecskeméten? Van egyáltalán még ennél lejjebb?
Bevallom, az utolsó a legnehezebb kérdése. Mi a skála, amin mérünk, mi a mértékegység és hol tartunk most? Addig is, amíg ezt megírja, olvasunk egy kis Bayer Zsoltot, biztos, ami biztos.
Örülünk, hogy az országos médiaáramlatból is jutott ránk a megtisztelő figyelméből, kövesse oldalunkat, podcastjainkat a jövőben is! Haszos(abb) és értelmes(ebb) munkát kívánok a továbbiakban is! Válaszaim megjelentetéséhez csak teljes terjedelemben járulok hozzá, én is így fogok tenni.
Üdvözlettel:
Bajáki Zsanett
KecsUP Hírek
főszerkesztő







