A 2018-as költségvetéssel folytatódik a védelmi kiadások bővítése, tovább emelkedik a katonák illetménye, három laktanyában széles körű...
Feladta magát az a férfi, akit a múlt heti csepeli gyilkosság elkövetésével gyanúsítanak – közölte a rendőrség...
Új politikai szervezet létrehozását jelentette be hétfőn Hillary Clinton. Az Együtt Előre (Onward Together) elnevezésű csoport megalakításával...
Nem lesz Horthy-szobor Perkátán – írja a Magyar Nemzet. A lap szerint ennek oka, hogy Horthy egyértelműen...
Az amerikai külügyminisztérium tömeges kivégzésekkel és a holttestek elégetésével vádolja a szír kormányt. Stuart Jones, a minisztérium...
Hat órán belül 42 illegális migránst fogtak el a rendőrök a Békés megyei Battonyánál – közölte a...
Az elsöprő kétharmados győzelme ellenére az új francia köztársasági elnöknek nem jár kegyelmi idő, és Franciaország nem...
Letartóztathatták a szélsőjobbos Horst Mahlert Magyarországon – írja az INdex a Spiegelre hivatkozva. A 81 éves férfi...
Minden nap másképp gondolja, hogy belevág-e a politikai karrierépítésbe – tavaly szeptemberben még így nyilatkozott Pukli István,...
Bármilyen határozatot fogad el az Európai Parlament (EP) a hét közepén, Magyarország nem kíván változtatni a migrációról...
Mintegy 2500 katona részvételével hétfőtől tizenkét napos hadgyakorlatot tartanak Panda fedőnéven az északkelet-lengyelországi Orzyszban az odatelepített nemzetközi...
Négy fiatalkorúval és ötödik, felnőttkorú társukkal szemben emeltek vádat csoportosan, felfegyverkezve elkövetett rablás miatt – közölte a...
Havas Henrik elindult a május 14-i Kisoroszi időközi választásokon, miután január 18-án megszavazták a testület feloszlatását. A...
Vádelőkészítési szakba léphet a Teréz körúti robbantás ügye. A gyanúsítottnál ugyanis a második elmeorvosi vizsgálat sem állapított...
A teljes felnőtt népesség 44 százaléka ismét Orbán Viktort választaná miniszterelnöknek, a kormányfő újrázását többen támogatják, mint...
Néhány perce levelet kapott Dániel Pétertől, a Demokratikus Koalíció Izraelbe emigrált aktivistájától a PestiSrácok.hu, amelyben az ismert...
A kormány Állítsuk meg Brüsszelt! című kampányáról írt hétfőn kommentárt a Financial Times című brit politikai-üzleti napilap. ...
Botka László ragaszkodik ahhoz, hogy csak az egyetértésével lehessen valaki MSZP-jelölt – írja az Index. A portál szerint...
Emmanuel Macron új francia államfő színrelépésével “jelentős minőségi változás” várható az Európai Unióban a szorosabb integráció kérdésében...
A hétfői munkanap indulásával Japánt és Kínát is elérte az a zsarolóvírus, amely a hét végén a...
Az Alexandra cégcsoporttal összefüggésben nemcsak a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság, hanem az adóhatóság is nyomozást folytat – írja...
Húsz határsértőt tartóztattak föl péntektől vasárnapig az ország területén a rendőrök. A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint...
Észak-Korea megerősítette hétfőn, hogy előző nap egy új fejlesztésű közepes-nagy hatótávolságú ballisztikus rakétával hajtott végre sikeres kísérletet....
Sebastian Kurz külügyminisztert választotta a kisebbik koalíciós partner Osztrák Néppárt (ÖVP) vezetése a konzervatív párt új elnökének...
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya emberölés gyanújával körözi a 28 éves Koós Lászlót a brutális csepeli gyilkosság...
Észak-Korea még be nem azonosított típusú ballisztikus rakétát indított helyi idő szerint vasárnap az ország nyugati partvidékéről. A kilőtt...
Németország és Olaszország rádöbbent, hogy nem elégségesek az EU határvédelmi intézkedései a migrációval kapcsolatban. Ezért a két...
Az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) kapta a legtöbb szavazatot a németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartományban vasárnap...
Kikelt a DK a Perkátába tervezett Horthy-szobor ellen, amelynek a felállítását meg akarják akadályozni. Gyurcsány Ferenc pártja...
Az LMP és a DK is keményen bírálta Orbán Viktort, aki az Egy övezet, egy út gazdasági...
Ausztriában minden bizonnyal előrehozott választásra kerül sor még idén ősszel – mondta Christian Kern osztrák kancellár, az Osztrák...
Szerb turistabusz karambolozott az M0-ás szigetszentmiklósi szakaszán vasárnap, nem sokkal dél után. A jármű pályakarbantartó teherautóknak ütközött,...
Mentőcsapatok biztonságba helyeztek összesen 484 migránst, akik Olaszország partjai közelében hánykolódtak a Földközi-tengeren – közölte az olasz parti...
A Médianéző kft. igazgatója szerint egy új radikális jobboldali párt megjelenése a Jobbiktól vehet el szavazókat. Boros...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatai szerint az Airbnb-hálózat szállásadóinak 81 százaléka szerzett több bevételt annál, mint...
A migránsok megrohanták a kamiont, felvágták a ponyvát és a rakomány közé próbáltak elbújni, és a felszólítás...
A kínai elnök Egy övezet, egy út stratégiája nagyon komoly lehetőségeket jelent Európának, amiket a kontinensnek ki...
Egy brit kiberbiztonsági szakértőnek sikerült leállítania a példátlan világméretű számítógépes támadást okozó zsarolóvírus további terjedését – közölték...
Több embert, köztük egy jegyellenőrt is megtámadott az a négy férfi Budapest belvárosában, akik közül hármat elfogtak...
A mozgó tehervonatról a sínekre esett két ember – valószínűleg illegális bevándorlók – a kelet-horvátországi Vinkovce vasútállomásán....
Gyakorlati segítséget is ígért a keresztényüldözéssel foglalkozó, szombaton zárult világtalálkozó Washingtonban. A négy napig tartó konferenciára 130...
Még élt, amikor elásta gyilkosa T. Jánosné milliomos üzletasszonyt az Újlengyel melletti erdős területen. A Blikk információja szerint...
Hét feltétellel vállalná Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter pártja, az Osztrák Néppárt (ÖVP) vezetését, melyek közül az első,...
Jelentős mennyiségű jégeső hullott Gyöngyös térségében szombat délután, a katasztrófavédőket több tucatnyi helyre riasztották. Az Időkép.hu honlapra...
Ismét hamis útlevelekkel Közép-Európába beutazni próbáló migránsokat vettek őrizetbe Görögországban – adta hírül szombaton a görög rendőrség....
Facebook
Twitter
YouTube
RSS