Molnár Csaba DK-alelnök nemrég „az adóelkerülők és vagyoneltitkolók mekkájában”, a svájci Zugban forgatott. Kisfilmjében a “korrupt fideszeseket”...
Nagyot koppant a Románia és Moldova egyesülését évek óta követelő Traian Băsescu, miután tegnap megvonták tőle moldáv...
A Fidesz szerint a Jobbik saját válságáról akarja elterelni a figyelmet az “üres vádaskodásokkal”. A Fidesz-frakció arra...
A Jobbik szerint a jelenlegi Fidesz-kabinet minden idők legkorruptabb kormánya. Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője, parlamenti...
Felelőtlen és megalapozatlan felvetés, hogy egyforma bérek legyenek az Európai Unión belül. A Civil Összefogás Fórum (CÖF)...
Házi őrizetbe került az a volt rendőrtiszt, aki ittasan több lövést adott le december elsején egy csepeli...
Csendes, nyugodt, különösebb incidensektől mentes szilveszter éjszakáról számoltak be a dortmundi hivatalos szervek, amikor az újévi ünnepségeket...
Helybenhagyta a Győri Ítélőtábla szerdán az első fokon eljáró Veszprémi Törvényszék korábbi határozatát, amely szerint a Magyar...
Nem a Jobbik éve volt a tavalyi. A kormányváltásra hajazó ellenzéki párt szavazótábora megcsappant 2016-ban – írja a...
A legkeresettebb magyar bűnözők között szerepelt M. Dániel, az a magyar férfi, akit a Fülöp-szigeteken lőtt agyon...
Előzetes letartóztatásba helyeztek egy szír állampolgárságú férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy szilveszterkor megerőszakolt egy magyar lányt. A...
Január közepén tűzhetik ki a nyomozó ügyészek az antropológiai összehasonlító vizsgálat időpontját a Teréz körúti robbantás ügyében...
Hétfőn történt az incidens, amikor is az áldozat a barátját várta a helyi Egészségház előtt. Éppen a...
Többnyire elutasításra talált a cseh politikusok és a társadalom körében Milan Chovanec szociáldemokrata belügyminiszter hétfői alkotmánymódosító javaslata,...
Az amerikai kongresszus első ülésnapján egy republikánus szenátor máris javaslatot terjesztett be, hogy helyezzék hatályon kívül a...
Minden várakozást felülmúlt az érdeklődés az egy éve kritikai jegyzetekkel ellátva kiadott Mein Kampf iránt: a Hitler...
Allahu akbar! (Isten a leghatalmasabb!) és saría (iszlám törvénykezés) feliratú falfirka jelent meg egy katolikus kápolnán Ljubljana...
Óva intett kedden az ENSZ megreformálásával kapcsolatos túlzott várakozásoktól António Guterres, a világszervezet új főtitkára. A Ban Ki Mun...
Donald Trump megválasztott amerikai elnök bírálta kedden a republikánusokat, amiért gyengíteni akarják a kormány független etikai hatóságának...
Halasztást kért jogerős börtönbüntetésének megkezdésére a Tettrekész rendőrségi szakszervezet főtitkára. Szima Judit a PestiSrácok.hu-nak azt mondta: egy...
A miniszterelnök-jelöltként korábban Klaus Iohannis román elnök által elutasított muzulmán vallású Sevil Shhaideh is tagja lehet az...
Váratlanul lemondott tisztségéről Nagy-Britannia EU-nagykövete. Sir Ivan Rogers kedden jelentette be távozását, csaknem egy évvel megbízatásának lejárta...
Németországban ismét életbevágóan fontos dolgokkal foglalkoznak. Most például a újonnan megválasztott igazságügyi és fogyasztóvédelmi szenátor szeretné gendersemlegessé...
A megválasztott amerikai elnök Robert Lighthizert jelöli majd kormánya kereskedelmi főképviselőjévé – közölte kedden Donald Trump hatalomváltást...
Kedd reggel meghalt Kakuk György, a Demokratikus Koalíció elnökségének tagja. Szívinfarktust kapott. Kakuk György jogot végzett és sokáig újságíróként...
Az izraeli államügyész megerősítette kedden, hogy a nyomozó hatóságok két újabb gyanús ügyben folytatnak vizsgálatot Benjámin Netanjahu...
Vicces év volt 2016. Rengetegen dolgoztak időt és energiát nem spórolva a mi felhőtlen szórakozásunkért. Hálából állítottuk...
Horvátország a Horvát Elektromos Művek (HEP) 25 százalékos részvénycsomagjának eladásából vásárolná vissza az INA-t a Mol Nyrt.-től...
A török rendőrség őrizetbe vett két külföldi állampolgárt Isztambulban a szilveszter éjszakai terrortámadással összefüggésben – adta hírül...
Közlemény 2016. szeptember 8., 2016.október 21., 2016.szeptember 10., 2017.január 3., 2017. január 1., 2016. október 27., 2016....
Szigorított biztonsági intézkedéseket és ellenőrzéseket jelentett be kedden az olasz belügyi tárca az illegális bevándorlókat fogadó nagyobb...
Egyértelművé vált, hogy Vona Gábor lesz Orbán Viktor kihívója a 2018-as választásokon – jelentette ki Volner János...
Az újévi isztambuli merénylet elkövetőjének felesége azt állítja, a televízióból értesült a támadásról – írta a Habertürk...
Fokozza a kormány bírálatát a Hír TV – írja a Magyar Idők. A lap kiszórta, hogy Tarr...
Több romániai országos sajtóorgánum is történelemhamisítással vádolta meg a sepsiszentgyörgyi T3 kiadót, amiért a 11 éve használt...
A feltűnés elkerülése végett feleségével és két gyerekével együtt érkezett Szíriából Törökországba 2016 novemberében az újévi isztambuli...
Hibás elképzelésnek tartja az MSZP elnöke azt, hogy pártjának a Jobbikkal kellene összefognia a Fidesz-KDNP-kormány leváltása érdekében....
A Dohány utcai zsinagóga felrobbantásával fenyegetőzött tegnap egy ismeretlen férfi – értesült a PestiSrácok.hu. A rendőrség portálunk...
Donald Trump megválasztott amerikai elnök hétfőn este szükségesnek tartotta leszögezni, hogy Észak-Korea nem fogja tudni befejezni egy,...
Jean-Claude Juncker bizottsági elnök személyében megtestesíti, mi a baj az Európai Unió vezetésével. – írja a valasz.hu. ...
A tavalyi év is a véres konfliktusról szólt Szíriában, de a lassan hatodik évébe lépő polgárháború menete...
Januártól elsejétől havi 560 eurót (173 ezer forint) kap feltétel nélkül a munkanélküliek egy kétezer fős, véletlenszerűen...
Rendőrök érkeztek hétfőn este Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök lakásához, hogy kihallgassák az ellene felmerült megvesztegetési vádakban –...
Az MSZP szerint Majtényi László alkotmányjogász, korábbi ombudsman államfőként nemcsak egyetlen párt szavazóit tudná képviselni, hanem az...
Több tucat menedékkérő tüntetett hétfőn Zágrábban, mert szerintük a rendőrség nem járt el kellően az ügyükben, nem...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS