A cseh elnök Orbán Viktorral ért egyet a gyerekek szexuális felvilágosítását illetően. A magyar pedofiltörvény kapcsán adott...
Interjút adott a Klubrádiónak Gwendoline Delbos-Corfield. Akinek nem olyan ismerős ez a név, annak eláruljuk: az a...
Több tanulmányban mutatták be kínai tudósok azt a mintegy 146 ezer éves emberi koponyát, amely feltételezésük szerint...
Az Apple hetente négyszáz, vagyis fél év alatt körülbelül tízezer adatkérést kap az amerikai hatóságoktól, melyeknek nagyjából...
A luxemburgi külügyminiszter fenntartja véleményét, miszerint Orbán Viktor nem való Európába, de ő ezt már a menekültválság...
A Heim Pál Gyermekkórház már hosszú ideje üzemelteti a babamentő inkubátorát, hogy amennyiben a szülők lemondanak a...
Mondd, te kit választanál? címmel tart vitát az Európai Értékek Magyar Hagyományok Egyesület június 29-én az Újpest...
Százezer koronavírus elleni oltóanyagot ad Magyarország Csehországnak, hogy fel tudják gyorsítani saját oltási programjukat – jelentette be...
Az LMP úgy véli, kifejezetten jó ötlet lenne kerékpársávokat festeni a Soroksári útra, az Üllői útra és...
Újabb két katolikus templom vált a tűz martalékává Kanada nyugati részén, Brit Columbia tartományban, egy olyan körzetben,...
A japán kormány hat ország olimpiai csapatainak esetében szigorítja a beutazási feltételeket a koronavírus fertőzőbb, delta variánsának...
Több mint hatszáz Mallorcán vakációzó spanyol diákot fertőzött meg a koronavírus, összesen pedig legalább ezren kerültek karanténba....
Gyurcsány Ferencnek láthatóan nem könnyű feldolgoznia, hogy a DK országjárásaira rendszeresen elkísérik olyan tüntetők, akik nem felejtették...
Ismételten Bíró Lászlót indítja a Jobbik Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os számú, Szerencs térségi választókerületében. A hírt Jakab Péter,...
Az „objektív és független” sajtó egy része azt emeli ki, hogy Benedek Tiborról előbb neveztek el közterületet...
Még mindig nem hívta össze a Fővárosi Önkormányzat testületi ülését Karácsony Gergely, holott június 15-től lehetősége lett...
Kilenc önkormányzati tulajdonú ingatlant terjesztett elő eladásra a képviselőtestület elé a II. kerület baloldali vezetése – derítette...
A Pride-hónap sok liberálist megborított: nemrég kitalálták, hogy legyen a magyar-német meccs alatt szivárvány színű a müncheni...
Idén nyáron ismét megtarthatók a diplomaosztó és tisztavató ünnepségek – derül ki a Magyar Közlönyben megjelent friss...
Vasárnap délután véget ér a magyar játékvezetők képzése, ezzel a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) által előírt összes követelménynek...
Az RTL Klub Híradó riportja szerint, sok idős beoltottnál a második covid-oltást követően sem termelődött elegendő mennyiségű...
Holtan találták a búvárok a debreceni nagyerdei Békás-tóban szombaton azt a 17 éves fiatalembert, akinek a kereséséről...
A magyar labdarúgó-válogatott szurkolóit tömörítő Carpathian Brigade szombat este felhívást tett közzé a Facebookon. Bár számunkra is...
Lemondott szombaton Matt Hancock brit egészségügyi miniszter, aki a brit sajtóban megjelent fotók tanúsága szerint bensőséges kapcsolatba...
A liberális mainstream gátlástalan fake news hadjáratot indított hazánkkal szemben azért, mert világossá tettük: a szülők kizárólagos...
A bevándorlásról, a közel-keleti és a kelet-balkáni helyzetről is tárgyalt Ferenc pápa és David Sassoli, az Európai...
Elbagatellizálták, szemet hunytak felette, megértéssel kezelték számos alkalommal a pedofíliát Nyugat-Európában. Hollandiában – ahol a magyar- és...
Újszülött elhelyezését jelezte a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet babamentő inkubátora szombat hajnalban – közölte a kórház...
Továbbra sem ismert a három halálos áldozattal járó pénteki würzburgi késelés elkövetőjének pontos indítéka – közölte szombati,...
Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnök kormánya 75 évre adta koncesszióba a repülőteret, és külföldieknek, devizahitelre adta koncesszióba az...
Lezuhant a második emeletről egy húsz hónapos kisgyermek a Bákó megyei Törökpadja településen – írja a Maszol. A gyermek egy...
Az LMP szerint nincs annál veszélyesebb, mint amikor egy kormány magát nemzetinek hazudja, de sorra olyan döntéseket...
Szülhetnek férfiak is – ezzel kezdte legújabb bejegyzését Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója, aki az Európai...
Három autó rongálódott meg, amikor kidőlt egy platánfa szombaton délután Budapesten, a Móricz Zsigmond körtéren – tájékoztatta...
Tucatnyi helyi szervezet készíti elő a hétvégén, hogy kollektívan kilép a Magyar Szocialista Pártból – írta meg...
A járvány utáni életünkről és a migráció kérdéséről szól a most induló nemzeti konzultáció – mondta a...
Június 25-én hivatalos megnyitóval kezdetét vette a 26. Budapest Pride Fesztivál – írta a hvg.hu. Az idei...
Koncz Zsófia fideszes parlamenti képviselővel készített interjút a Mandiner. Mint ismert, a fiatal politikusnő még tavaly ősszel...
Karácsony Gergely főpolgármester, a Párbeszéd, az MSZP és az LMP előválasztási miniszterelnök-jelöltje pénteken Berlinbe utazott, amiről egy...
Nem remeghet meg a keze a következő miniszterelnöknek, ha kemény döntéseket kell hoznia – mondta Dobrev Klára....
A nyári időjárás és a közel-keleti, afrikai politikai helyzet is hozzájárul ahhoz, hogy hétről hétre újra nő...
A ritka szívgyulladás kockázatára vonatkozó figyelmeztetéssel egészítette ki az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóság (FDA) a koronavírus...
Az amerikai adóhatóság elutasította egy keresztény szervezet mentességi kérelmét, mert szerintük a Biblia a republikánusokhoz köthető, és...
Az idén mintegy 3600 rászoruló gyerek nyaralhat ingyen a Katolikus Karitász gyermektáboraiban – ismertette az egyházi jótékonysági...
Kéthetes teljes zárlat alá helyezték szombattól Sydney városát az ausztrál hatóságok a koronavírus fertőzőbb, delta variánsának terjedése...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS