Pesti Srácok

Menczer Tamás kiosztotta a Benedek Tibor emléktáblájáról füllentő baloldali firkászokat

Menczer Tamás kiosztotta a Benedek Tibor emléktáblájáról füllentő baloldali firkászokat

Az „objektív és független” sajtó egy része azt emeli ki, hogy Benedek Tiborról előbb neveztek el közterületet Olaszországban, mint nálunk. Vagyis az olaszok ápolják a nagyszerű bajnok emlékét, mi meg nem. Ezzel szemben az igazság az, hogy az emléktábla Csiszár Jenő milánói főkonzul ötlete volt, a kezdeményezést a magyar Külügyminisztérium Sportdiplomáciai Főosztálya támogatta, a tábla Magyarországon készült el, a programot mi szerveztük és finanszíroztuk – így reagált a balliberális sajtóban megjelenő újabb álhírekre Menczer Tamás.

A Külgazdasági és-Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenéséért felelős államtitkára a Facebook-oldalán Benedek Tibor olaszországi emléktáblájával kapcsolatban rámutatott, hogy akadnak olyanok, akik hamis információk terjesztésével ezt a méltóságteljes megemlékezést is provokációra használják, azt a látszatot keltve, mintha itthon nem ápolnák úgy a fiatalon elhunyt háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó emlékét, mint Olaszországban. Menczer Tamás világossá tette, hogy az emléktábla avatás magyar kezdeményezésre jött létre, Csiszár Jenő a milánói főkonzul ötlete alapján.

A Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó tiszteletére elhelyezett emléktábla a liguriai Reccóban 2021. június 25-én. Fotó: MTI
PestiSracok facebook image

– idézte fel az államtitkár.

– hangsúlyozta Menczer Tamás.

– üzente az álhíreket terjesztő szenzációhajhász firkászoknak Menczer Tamás.

Az egy éve elhunyt, sokak által minden idők legjobbjának tartott magyar olimpiai bajnok vízilabdázó és edző játékos-pályafutása jelentős részét Olaszországban, a Pro Recco csapatánál töltötte, csapatkapitányként számos sikert ért el az együttessel. A játékosként háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibor tragikusan fiatalon, negyvenhét éves korában 2020. június 18-án hunyt el súlyos betegség után.

Forrás: Facebook; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.