Anyák napja alkalmából Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége interjút adott az Indexnek. A ritka alkalom apropója...
Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltségéről Tarlós István, miniszterelnöki megbízott, Budapest volt főpolgármestere azt mondta a Mandinernek adott nyilatkozatában, hogy...
A koronavírus-járvány harmadik hulláma leszállóágba került, ugyanakkor továbbra is fontos az oltási program folytatása, mivel azáltal elkerülhetők...
Az Azonnali még 2016-ban keresetet adott be a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságra, mert olyan helyeken akartak...
Miután a Klubrádió folyamatosan elmulasztotta teljesíteni jogi kötelezettségeit – ráadásul ezt be is ismerte – a médiatanácsnak...
Meghalt egy ember lakástűzben a Nógrád megyei Palotás községben szombaton – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője...
Több gyűlést és megmozdulást is rendeztek május elseje alkalmából Berlinben. A nap utolsó, szélsőbaloldali csoportok által rendezett...
A nemzeti kormány a családok kormánya, ezt bizonyítják a 2010 óta véghezvitt családtámogatási intézkedések. Novák Katalin közleményében...
A koronavírussal foglalkozó kormányzati portál legfrissebb adatai alapján folyamatosan csökken az új fertőzöttek és a kórházi ápolásra...
Teljesen kiégett egy emeleti lakás szombat este Budapesten, a tűzoltók tizenegy embert menekítettek ki a házból –...
Franciaországban több mint százezren vonultak utcára szombaton a szakszervezetek felhívására a munka ünnepén a koronavírus-járvány miatti korlátozások...
A koronavírus ellen beoltott négymillió magyar állampolgár egyúttal négymillió figyelmeztetés a baloldali pártoknak arról, hogy az emberélet...
Joe Biden amerikai elnök és kormánytagjainak nyilatkozatai arra utalnak, hogy az Egyesült Államok ellenségeskedésre törekszik Észak-Koreával szemben,...
A világon 151 797 252 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 188...
Összecsaptak a rendőrökkel szombaton Brüsszelben egy nem engedélyezett tüntetés résztvevői, akik a koronavírus-járvány visszaszorítására bevezetett intézkedések ellen...
Hétfőn reggel – a járványügyi szabályok betartásával – országszerte megkezdődnek az írásbeli érettségi vizsgák. Az első érettségi...
Az újraindítás eddigi és elkövetkező lépéseiről is beszélt Orbán Viktor a közösségi oldalán közzétett videóbejegyzésében. A miniszterelnök...
Legalább tíz gyerek vagy 18 év alatti tizenéves volt azok között az ultraortodox zsidó zarándokok között, akiket...
Nyílnak a teraszok és kezdődnek a tüntetések. Az első nem meglepő módon a Momentum megmozdulása volt, akik...
Zivatar, viharos szél és felhőszakadás miatt is figyelmeztetéseket adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnapra. Az MTI-hez...
Horvátország szombattól május 15-ig meghosszabbította az egész országra vonatkozóan a jelenleg is érvényben lévő járványügyi intézkedéseket, amelyek...
Az emberi erőforrások minisztere, Kásler Miklós tájékoztatást adott az Életközelben című Facebook-videósorozatában a WHO európai regionális igazgatójával...
Idén is van esély a nyári rekordforgalomra a belföldi turizmusban: hétről hétre nő az előfoglalások száma a...
Négy dzsihadista támadást hajtottak végre péntek éjjel Bagdad környékén, a merényletekben tizennyolc ember meghalt, többségében katonák –...
Akár öt év börtönbüntetést is kaphat, aki védettségi igazolványt hamisít, használ, vagy bármilyen adatot módosít vagy töröl az...
Életének 89. évében elhunyt Hámori József Széchenyi-díjas biológus, egyetemi tanár, volt miniszter, a Magyar Tudományos Akadémia rendes...
Menczer Tamás Facebook-bejegyzésében világított rá a baloldali sajtó német-kínai megegyezés kapcsán született reakcióira. Bár a baloldali sajtó...
A baloldal nemzetközi oltásellenes propagandát folytat – jelentette ki a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP) delegációvezetője szombati közleményében....
Nyílt levelet írt Facebook-oldalán Karácsony Gergely és Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke Orbán Viktornak. A...
Igazodva a járványügyi intézkedésekhez, valamint a megnövekedett utasforgalomhoz május 1-től ismét sűrűbben járnak esténként a Budapesti Közlekedési...
Soha nem fogunk össze a baloldallal. A Jobbik a legerősebb ellenzéki párt. Minden körzetben állítunk jelöltet az...
A magyar felnőtt lakosság fele be van oltva a koronavírus elleni vakcinával, ami nagyon komoly előrelépés, ugyanakkor...
Május 1-je a munka ünnepe, mivel a munka tisztelete megkérdőjelezhetetlen – írta a pénzügyminiszter szombaton, a Facebookon...
Újra lehet pályázni az Erasmus+ programban, melyben idén rekord összegű források állnak a magyarok rendelkezésére – közölte...
Orbán Viktor közösségi oldalán megosztott videóbejegyzésében értékelte az oltási kampány eddigi sikereit, és jelentette be a további...
Raffay Ernő történész nyílt levélben fordult a közmédia vezetőségéhez az Erdély.ma hírportálon a múlt hét folyamán megjelent...
Csaknem húsz év után az Egyesült Államok és NATO-szövetségesei hivatalosan megkezdték csapataik kivonását Afganisztánból szombaton, miközben a...
Két megyében tizenegy helyszínen összesen háromszáz rendőr vett részt szerda hajnalban abban az akcióban, amelynek keretében egy...
A római bíróság ítélete szerint mindkét szülőt anyaként kell feltüntetni a két nő nevelte gyermek esetében, amit...
Szabad az utazás Szlovéniába és Bahreinbe. A horvátokkal, a szlovákokkal, a görögökkel és az izraeliekkel folynak a...
A járvánnyal foglalkozó kormányzati portál legfrissebb adatai szerint 1951 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete...
Apró Antal unokája is megemlékezett május elsejéről. A Szemlőhegy úrnője letekintve a népre arról elmélkedett közösségi oldalán,...
Az idei középiskolai felvételin a továbbtanulók legnagyobb része a szakmát és érettségit is biztosító technikumokat választotta. A...
A héten zajlott a fellebbezési tárgyalása annak a nőnek, aki genderkritikus véleménye miatt vesztette el az állását....
A Szanyi-féle Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom korábban bejelentette, hogy autós megmozdulást tervez május elsejére, azóta azonban felfedezték...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS