Vasárnap estétől egyre többfelé havazás váltja az esőt. Az ország déli és keleti felén hétfőig több centi...
Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Twitter-üzenetében elítélte szombaton az Alekszej Navalnij orosz ellenzéki...
Több kisgyermek is súlyos szövődményekkel került intenzív osztályra, főképp olyanok, akik korábban tünetmentes koronavírus-fertőzöttek voltak. Csak a...
Pénteken jelentette be a DK két III. kerületi tagja, Hazai András alpolgármester és Rózsa László képviselő, a...
Tavaly óta valamennyi alap- és osztatlan szakon felvételi követelmény az emelt szintű érettségi, de vannak kivételek, ide...
Debrecenben létesül a Nemzeti Oltóanyaggyár, az operatív törzs ajánlásával – olvasható Kósa Lajos Facebook-bejegyzésében. Mint a politikus...
Azok a védőoltások, amelyeket a hatóságok engedélyeznek – legyenek akár hagyományosan vagy korszerű, új technológiával előállítva –...
Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia, amikor 2021. január 21-én délután egy autós Budapesten úgy...
Egy átszállásmentes közlekedési csomópontot lehetett volna létrehozni a Blaha Lujza téren, aminek előnyeit a Józsefváros és Kőbánya...
Mintegy száz ellenzéki tüntetőt vettek őrizetbe szombaton, Minszkben a fehérorosz hatóságok nem engedélyezett demonstrációkon való részvétel miatt...
A Budai Központi Kerületi Bíróság elrendelte annak a két fiatal férfinak a letartóztatását, akiket azzal gyanúsítanak, hogy...
Horvátország felfüggeszti a lakosság beoltását, mivel nincs elegendő oltóanyag, a meglévő vakcinát azok kaphatják meg, akik már...
Úgynevezett homofób kommentek miatt kizárta a litván EP-képviselőjét, Viktor Uspaskichot a Momentumot – Cseh Katalin és Donáth...
A vakcinának nincsen ideológiája, politikai nézete, a vakcinának csak megbízhatósága és hatékonysága van – emelte ki a...
Fontos elvárásunk a portugál EU-s elnökséggel kapcsolatban, hogy becsületes közvetítők legyenek, hajtsák végre a költségvetési megállapodást és...
Zlatibor Lončar szerb egészségügyi miniszterrel egyeztetett Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere szombaton. A miniszter Facebook-bejegyzésében elmondja,...
87 éves korában egy Los Angeles-i kórházban elhunyt Larry King, az amerikai televíziózás legendás alakja, a CNN...
Vezérünk a bátorság, kísérőnk a szerencse. Búcsú Vitéz Frankó Endre főhadnagytól, a hős puma immár az égi...
Észak-Korea úgy tekint a diplomáciára, mint egy eszközre, amelynek segítségével elő tudja mozdítani atomfegyver-fejlesztési programját – jelentette...
Ukrajnában továbbra sem lassul a koronavírus-fertőzés terjedése, szombatra is csaknem ötezer új beteget jegyeztek fel, csupán 420-szal...
Két szabálytalan vendéglátóhelyet záratott be péntek este a rendőrség a VII. kerületben a járvány elleni korlátozó intézkedések...
Egy hajléktalan férfi az éjszaka során felgyújtotta a Csodakút Óvoda udvari játéktárolóját – írta szombat reggeli bejegyzésében...
A kormány rövid tájékoztató videókban ismerteti majd az oltással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat – tudatta a Kormányzati Tájékoztatási...
Elfogtak két embert pénteken a Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök úgynevezett unokázós csalás miatt – közölte a rendőrség szombaton,...
Meghalt 93, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 1344 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést Magyarországon –...
Feljelentem magam a Mi Hazánk által ma meghirdetett polgári engedetlenségi mozgalom keretében, hogy így tiltakozzak a túlzott...
A munkaügyi statisztikák szerint 288 ezer fiatalt érintene a legújabb kormányzati terv, a 25 évesnél fiatalabb munkavállalókat...
A hír pár óra alatt elözönlötte a sajtót: Magyarország az első a kontinensen, amely jóváhagyja az orosz...
Darknetes piactérről, azaz az internet láthatatlannak gondolt felületéről árut rendelő drogkereskedőt lepleztek le Győrben a rendőrök. A...
Alapvetően online oktatással kezdik meg az új félévet februárban a felsőoktatási intézmények, de egyes gyakorlati képzések továbbra...
A Donald Trump leköszönt amerikai elnök elleni alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) a február 8-i héten kezdődik...
Gyártási gondok miatt hatvan százalékkal, 31 millió adagra csökkenti az első negyedévben az Európai Uniónak szánt vakcinaszállítmányokat...
Kevesebb, mint egy órán belül sikerült hatástalanítaniuk a honvédség tűzszerészeinek a héten a fővárosi Kerepesi úton előkerült...
Este tíz óra után kezdik a fővárosi Kerepesi úton talált világháborús bomba hatástalanítását a honvédség tűzszerészei. Az...
Belgiumban jövő szerdától a koronavírus-járvány és a vírusmutációk terjedésének visszaszorítása céljából március 1-ig megtiltanak minden olyan utazást,...
Vírustagadók és korlátozásellenesek próbáltak tüntetést szervezni Budapesten. A megmozdulást február elsejére tervezték, a Facebookon létrehozott eseményre hatezren...
Marek Krajčí szlovák egészségügy-miniszter pozsonyi sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy fokozatosan javul a járványhelyzet Szlovákiában; a jelenlegi helyzet...
A járvány miatt online tartott elnökválasztó kongresszust követően a levélszavazatokban is megerősítették a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU)...
A bukaresti bíróság kötelezte a székelyföldi Gyergyóremetét, hogy távolítsák el a községháza elől a magyar és a...
Mohammad Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter a Foreign Affairs című amerikai magazin véleményrovatában megjelent cikkében a Donald Trump...
A Twitter pénteken letiltott egy Ali Hamenei iráni legfelsőbb vezetőhöz köthető fiókot néhány órával azt követően, hogy...
Berki Józsefné Mizser Éva DK-s önkormányzati képviselő vállalhatatlan stílusban gyalázta az egyházi személyeket Facebook-hozzászólásában. A baloldali összefogás...
Az európai ombudsman pénteken vizsgálatot indított azzal kapcsolatban, hogy az Európai Bizottság elutasította a koronavírus elleni oltóanyagok...
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az országos intézményvezetőkkel tartott megbeszélésén jelentette ki, hogy Magyarországon megerősítették az...
Azt már szinte elvárható, hogy a baloldali politikusok minden lehetséges helyzetben lejáratják a magyar kormányt, így a...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS