Pesti Srácok

Levetettek egy székely zászlót, válaszul százat tűznek ki Gyergyóremetén

Levetettek egy székely zászlót, válaszul százat tűznek ki Gyergyóremetén

A bukaresti bíróság kötelezte a székelyföldi Gyergyóremetét, hogy távolítsák el a községháza elől a magyar és a székely zászlót, egy román blogger, a magyarellenes Dan Tanase által indított per miatt. A székelyek azonban nem hagyták magukat és mozgalmat indítottak: egy helyett száz zászlót tűznek ki a település különböző pontjain.

A községháza előtt öt oszlopon öt zászló lobogott tizenöt éven át. Laczkó Albert Elemér polgármester elmondta, hogy sorrendben elől volt a román zászló, jelezve, hogy tisztelik az országot, majd az Európai Unió zászlója, azé a gazdasági és politikai közösségé, amihez az ország tartozik, harmadik a piros-fehér-zöld, vagyis a magyar nemzeti és egyben Magyarország hivatalos zászlója, negyedik a székely zászló és ötödik a közösség, Gyergyóremete zászlója. Aztán a a bukaresti ítélőtábla levetette a magyar, a székely és a remetei zászlót a gyergyóremetei községháza előtti oszlopokról egy román blogger által indított per miatt. A híres-hírhedt Dan Tanaséről van szó – ma már parlamenti képviselő ,– aki másfél évvel ezelőtt indított pert Gyergyóremete önkormányzata ellen. Az ügy végigment a romániai igazságszolgáltatás különböző színterein, hogy végül a bukaresti ítélőtábla mondja ki: a magyar, a székely és a remetei zászlót el kell távolítani. Azonban a székelyek nem hagyták annyiban.

Helyi vállalkozók keresték meg az EMSZ-t (Erdélyi Magyar Szövetség) azzal, hogy a bírósági ítélet miatt levett székely zászló helyett máshol tűzzenek ki lobogókat. Egy helyett százat! – ez a mozgalom mottója. Az EMSZ tehát száz székely zászlót adományoz gyergyóremetei magánszemélyeknek, hogy házaik homlokzatára helyezzék ki – tudta meg a Mandiner. A zászlókat helyi kezdeményezők anyagi támogatásával szerezték be, zászlórúddal együtt adják át az igénylőknek, és ha szükséges, zászlótartót is be lehet szerezni az EMSZ-nél. A zászlót átvevő magánszemélynek vállalnia kell, hogy ki fogja tűzni az ingatlanjára, és legalább két évig ott is marad. Az első száz zászló Gyergyóremetére kerül, így most a remeteiektől várják az igényléseket a lobogókra, de innentől kezdve mindenhol, ahol bírósági ítélet miatt el kell távolítani az önkormányzati épületre tűzött székely lobogót, hasonló mozgalmat szerveznek. Ugyancsak ezt szeretnék elérni azon a tizennégy településen is, ahol már korábban megtörtént a zászló levétele.

A lobogókat a 0756–976520-as telefonszámon lehet igényelni.

PestiSracok facebook image

Forrás: Mandiner

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.