A Duna Arénában tartotta sajtótájékoztatóját a Vodafone Magyarország és a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ), ahol bejelentették, hogy...
Az utóbbi évek egyik legnagyobb, legmeggyőzőbb győzelmét aratta a női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon. Fantasztikusan védekeztünk, remekül támadtunk,...
A BMW Hungária körúti szalonjában tartott sajtótájékoztatót Fucsovics Márton, melyen a népszerű magyar teniszező elmondta, hogy a...
Tyson Fury a boksztörténelem egyik legnagyobb visszatérője lett. Kétszer volt a padlón, az első alkalommal majdnem belehalt,...
Több, mint egymilliárd néző láthatja majd a világon Budapest legszebb arcát – többek között ez is a...
Véget ért Cristiano Ronaldo és Lionel Messi uralkodása – már ami az Aranylabdát illeti, hiszen azt most...
Csúnya meccsen, sok hibával kézilabdázva, de csak legyőzte Horvátországot a magyar csapat a női kézilabda-Európa-bajnokságon, így szinte...
Újabb komoly sportdiplomáciai sikert értünk el: az UEFA úgy döntött, hogy Magyarország és Szlovénia rendezheti közösen a 2021-es...
Szlovákiában kezdjük, Walesben zárjuk a 2020-as Európa-bajnokság selejtezősorozatát. A csoportból kiemelkedik Horvátország, de Szlovákia és Wales nem...
A magyar labdarúgó-válogatott a világbajnoki ezüstérmes Horvátország, valamint Wales, Szlovákia és Azerbajdzsán csapatával szerepel majd egy csoportban...
A múlt mellettünk, a papírforma a hollandok mellett szólt a női kézilabda Európa-bajnokság első csoportmeccsén. Sajnos nem...
A vízilabdában még mindig mi vagyunk a császárok: a Ferencváros pénteken Európa (és a világ) legjobbja lett,...
Reménykedtünk a győzelemben, de Fehéroroszország ezúttal sem hozott szerencsét: a BATE 2–0-ra nyert a Vidi ellen az...
A szerdai nap rangadóját a PSG és a Liverpool játszotta a Bajnokok Ligájában, a francia csapat a...
Bár a spanyol, illetve a német bajnokságban csak szenved a Real Madrid és a Bayern München, a...
Óriási győzelmet aratott a Bajnokok Ligájában a MOL-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata, amely hatalmas meccsen verte meg a...
Elképesztő sorozatban van a Ferencváros, amely a Kisvárda elleni győzelemmel immár 28 meccse veretlen hazai pályán a...
Csötönyi Sándor, a bokszszövetség ex-elnöke kihasználta a pénzügyi botrányt, és többször nekiment Erdei Zsolt elnöknek, illetve néhány,...
Hivatalosan is felavatták a Mol Vidi FC új stadionját, a Mol Aréna Sóstót szerdán. A fehérvári bajnokcsapat...
Komoly győzelemmel jelentkezett az idényben hullámzó teljesítményt nyújtó, edzőváltáson is átesett Veszprém kézicsapata a Bajnokok Ligájában. Mikler...
Folytatódik a bokszbotrány, ezúttal két elnökségi tag tartott közös sajtótájékoztatót, ahol a valódi felelősséget elhárították, mondván, hogy...
Szalai Ádám és Nagy Ádám góljával 2–0-ra legyőzte a magyar labdarúgó-válogatott Finnországot, és az észtek görögök elleni...
Az Új Hidegkuti Nándor Stadionban ünnepelte születésnapját az ország egyik legrégibb, mindmáig a magyar sport élvonalában lévő...
Hozta a kötelezőt a harcosan játszó magyar válogatott, és sok helyzetet kidolgozva 2–0-ra legyőzte Észtországot Budapesten a...
Komoly csapathoz színvonalas, minden igényt kielégítő stadion dukál. Márpedig a Vidi idén végre Európában is jól teljesít,...
Országos ügy lett abból, hogy a Magyar Ökölvívó Szakszövetség hihetetlenül magas áron szervezte meg az idei ifjúsági...
Csúcs ez a csapat: a Liu Shaolin Sándor vezette rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott ezúttal három aranyat nyert a világkupában! Az...
Ismét győzött a Szeged férfi kézilabda-csapata a Bajnokok Ligája csoportkörében, ezúttal a dán bajnokot verte meg a...
Gyönyörű eredményt ért el női kardozó-klasszisunk, Márton Anna. A világbajnoki bronz- és Európa-bajnoki ezüstérmes magyar vívó Orléans-ban...
Öt pont – ennyit szerzett a Haladás a magyar bajnokság 13 fordulója alatt, így finoman szólva is...
Fegyelmezett, koncentrált játék és egy szép gól: a Mol Vidi Görögország után Budapesten is legyőzte a PAOK...
Úgy tűnik, Kassai Viktor el van átkozva. Hiába fújt ígéretesen hosszú szünet után a Bajnokok Ligájában, szerdán...
Cristiano Ronaldo kapásgóljára két találattal válaszolt a Manchester United, így a Juventus odahaza veszítette el tökéletes mérlegét...
Messi nélkül is lefutballozta Milánóban az Intert a Barcelona, és továbbjutott a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe. A játéknap...
Kicsit csalódást keltő volt az a hétfői sajtóbeszélgetés, amelyet a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi tartott...
Újabb csodálatos eredményt ért el a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-váltó, a Liu Shaolin Sándor vezette csapat világcsúccsal nyerte...
A Formula-1-es autós gyorsasági világbajnokság versenynaptárában 2020-tól a vietnami főváros, Hanoi is szerepel majd. A városi önkormányzat...
Erdei Zsolt elfogadja az ökölvívó szövetség belső vizsgálatát, de nem ért vele egyet. Megírtuk, hogy nagyjából háromszázötven...
A könyvvizsgálói gyorsjelentés után eljárást indít a Magyar Ökölvívó Szakszövetség, hogy kiderítse, kik a felelősök a közel...
Egybehangzó spanyol sajtóértesülések szerint a Real Madrid hétfőn bejelenti Julen Lopetegui menesztését. A spanyol szakember utódja minden...
Egy arany, két ezüst, egy bronz, csodálatos, utolérhetetlen hangulat – Magyarország és Budapest ismét jelesre vizsgázott, látványos,...
Varga János olimpiai bajnok birkózót javasolják a Nemzet Sportolói társaságuk új tagjának. Az előterjesztésről a kormány dönt...
Öt gólt kapott a Real Madrid a Barcelonától, de úgy, hogy Lionel Messi nem is játszhatott. Luis...
Tulajdonképpen nem bírt egymással a 77 kilogrammosok döntőjében Lőrincz Tamás és Alekszandr Csehirkin, egyetlen akciót sem tudtak...
Párosban Babos Tímea továbbra is a női tenisz egyik legjobbja: új partnerével, a francia Kristina Mladenoviccsal megnyerték a...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS