Pesti Srácok

Ács

Pszichiátriai kezelésre menekül a felelősség elől Ács momentumos, fenyegetőző polgármestere

Magyar ugar 2018 május 23.
Betegszabadságra ment, és bizalmat szavaztatott magának a képviselőtestület többségével Lakatos Béla ácsi polgármester, akit egy hete lepleztünk le. Videó- és hangfelvételeken mutattuk be, hogyan ordibál magából kikelve, hogyan fenyegeti az iskola pedagógusait és a képviselőket, sőt még helyi lakosokat is. Egy nőnek például azt mondta, hogy el lesz vágva a torka. Az ácsiaknak sikerült elérniük, hogy május 24-én rendkívüli testületi ülésen tárgyaljanak a polgármester botrányairól, legalább is azt hitték. Lakatos Béla ugyanakkor elmenekült a felelősség elől. Kedden, miközben betegszabadságát tölti, sebtében összehívta a testületet, azért, hogy lefújják a rendkívüli ülést, és ne kelljen a halálra rémített gyermekek, és tanárok szemébe nézni. Másik napirendi pontként bizalmat szavaztatott magának úgy, hogy ígéretet tett, pszichiátriára vonul és kezelteti magát. Közben az ácsiaktól újabb megdöbbentő dokumentumokat kaptunk, amelyek alapján egy kissé más a dolgok állása. Lakatos Béla a képviselőknek küldött levélben ugyanis még feltételekhez kötötte a lemondását. De nem csak ezt a levelet kaptuk meg, hanem olyan okiratot is, amely arról tanúskodik, hogy saját magával annyira meg volt elégedve Lakatos Béla, hogy háromhavi bérének megfelelő összegű jutalmat fizettetett magának.
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.