edmund veesenmayer
Így csináltak belőlünk nácit a németek
Ugye, emlékszünk, mennyire fájt a magyarországi balliberális rikoltozókórusnak a Szabadság téri német megszállási emlékmű? Ugye, emlékszünk, milyen hisztériát csaptak miatta? Tüntettek, odatáboroztak, kempingeztek, körbeszemetelték; ma is ott van mellette az a kaotikus szemétkupac. Azt hangoztatták, hogy az emlékművel a németekre próbálja átkenni a kormány a magyarok felelősségét – őszinte szembenézés helyett. Érdekes egybeesés, ki mindenkinek volt eddig fontos, hogy a magyarok felelősségét jó vastagon aláhúzza a németek által kitervelt és megvalósított holokausztért: a náciknak és a kommunistáknak. Nemcsak a zsidóság, hanem az egész ország számára iszonyú időszak kezdődött 80 évvel ezelőtt, amikor a Német Birodalom katonai erővel megszállta szövetségesét, Magyarországot, és ideküldte basáskodni fölöttünk a történelem egyik legundorítóbb véglényét, Edmund Veesenmayert. Nézzünk hát szembe őszintén a történtekkel! A történész, aki az irháját mentő náci tömeggyilkos és a magyargyűlölő kommunisták szóvivője lett
A kitörésre párás szemekkel emlékezőket terepruhás, bakancsos, indiai napszimbólumos tetoválást viselő kopasz hagyományőrzőkként képzelik el a legtöbben. Még az antifák is így képzelik el őket, amikor azt keresik, kit kalapálhatnak fejbe sunyin, gyáván, hátulról. Pedig a kitörés és úgy általában bármilyen német háborús cselekmény javíthatatlan rajongói közt mások is megbújnak – például teljesen hétköznapi kinézetű történészek. Olyanok, akik csak a gardróbtükörnek veszik fel a náci egyenruhát, meg persze gyűjtik, adják-veszik a náci relikviákat. Igaz, Ungváry Krisztián esetében a történész minősítés erős revízióra szorul, hiszen bőven bizonyította már, mennyivel fontosabb számára az igazságnál a propagandacélok szolgálata. Ilyen kaliberű valósághajlító fantaszták Romániában dákorománságot, Szlovákiában nagymorvaságot tanítanak, úgyhogy a saját tudományos reputációjukra kényes történészek nem is szívesen mutatkoznak a társaságukban. Mély lenézés és birodalmi gőg – Ahogy Hitler leendő helytartója Magyarországot látta – 76 éve vonultak be a németek
"A Führer nem kapitulál – volt 12 órán keresztül a Führer 1943. november 9-i nagy beszédének egyedüli hivatalos kommentárja. Ez tulajdonképpen mindent jellemez: csalódást, aljasságot, félelmet és hajlandóságot az árulásra." Így kezdi Edmund Veesenmayer 1943. december 10-én kelt jelentését a magyarországi helyzetről, amelyet Ribbentrop német külügyminiszternek tett, előkészítendő Magyarország német megszállását. Alább idézeteket olvashatnak a jelentésből, amelynek lényege a mély megvetés a magyarság iránt, az antiszemitizmus, a cinizmus, a mindent elsöprő birodalmi gőg és kíméletlen érdekérvényesítés. Veesenmayer 1944. március 19-én, éppen 76 éve a megszálló német csapatokkal tért vissza Magyarországra teljhatalmú birodalmi megbízottként. Ezen a napon, mint azt Alaptörvényünk is megállapítja, Magyarország elvesztette állami önrendelkezését. Hitler megfelelő embert választott ki a helytartói feladatra, aki megfelelően gyűlöl, de aki '43 decemberi véleményéhez képest tudott változtatni: egy kis huzavona után a volt berlini magyar követet, Sztójay Dömét tette meg miniszterelnöknek az általa korábban javasolt Imrédy Béla helyett, majd végső megoldásként elővette az "örmény-szlovák" Szálasit is. A vidéki magyar zsidóság deportálását azonban maradéktalanul végrehajtotta. Ami tehát 1944. március 19-e után itthon történt, azért mind felelős Veesenmayer – mégis, az 1945-ös bukás után – egy rövid börtöntüntetés kivételével – 1951-től 1977-es haláláig zavartalanul élte polgári életét. 
