elévült
Maximum 15 évet kaphat Fehér János Till Tamás meggyilkolása miatt, de még nem tudni, hogy elévült-e a büntethetősége? (videó) +18!
Butálisan végzett Till Tamással 2000-ben gyilkosa, Fehér János, ácskapoccsal addig ütötte a 11 éves gyermeket, amig az életét nem vesztette. Tanúként beismert mindent a gyilkos, majd azt hihette, megúszta: egyfajta értelmezés szerint tette büntethetősége elévült, így szabadon járt-kelt néhány napig. A közvélemény jogos és elementáris felháborodása a törvény átértékelésére késztette a nyomozást felügyelő ügyészeket, akik szerint nem évült el az ügy. Tegnap Fehért körözni kezdték, majd elfogták. Most várja a letartóztatásáról szóló döntést. Csakhogy közben jött a hír, az igazságügyi miniszter szerint is elévült. Vagy mégsem? Ajánljuk még
Beismerte a labdarúgó az RTL volt kommunikációs vezetőjének meggyilkolását
A Fővárosi Törvényszék perelőkészítő ülésén a vádlott, Szilágyi Tamás egyértelműen kimondta: „Én öltem meg. Vállalom a felelősséget a tetteimért, ahogyan azt mindig is tettem.” A labdarúgó beismerte, hogy két éve megölte barátnője édesanyját, Révész Zsuzsát, aki korábban az RTL kommunikációs igazgatója is volt. Helyretették az átálló milliárdost, aki nemrég még a kormányt dicsérte
A lehető legprimitívebb érvet hozta fel Wáberer György, hogy miért kell a Tisza Pártra szavazni. Helyretették az átálló milliárdost, aki nemrég még a kormányt dicsérte. Puzsérnak látszó szőrmók szívogatja a crack pipának látszó tárgyat (Videó)
Kérdezem én, miért lepődünk meg azon, hogy a Tisza szektásai egy drogos erőszaktevőt imádnak, ha a beszélő fejeik is ilyen életmódot folytatnak. Ott van például a gigamegatüncit szervező Puzsér, aki az alábbi videó szerint fényes nappal, a nyílt utcán sem veti meg a "pipázást". Dobrev Klára újabb három ügynököt nevezett meg a brüsszeli kémügyben