feddhetetlenségi nyilatkozat
Nemcsak Szombathelyen, Tapolcán is botrányos múltú politikust indít az előválasztáson a DK
Szinte azzal egy időben, hogy úgynevezett feddhetetlenségi nyilatkozattal bizonygatják az ellenzéki pártok, hogy ők velejéig tisztességes jelölteket ajánlanak a választóknak a 2022-es országgyűlési választásokon, két választókerületben is olyan nevet dobott be a DK, akikről sok mindent el lehet mondani, de köznyelv szerinti feddhetetlenséget biztosan nem. Annak érdekében, hogy a korábban kétszer is elítélt és jelenleg is büntetőeljárás hatálya alatt álló Czeglédy Csabát ezen nyilatkozat ellenére is elindíthassák, külön klauzulát is megfogalmaztak: eszerint csak az nem feddhetetlen, aki még nem mentesült a büntetett előélet jogkövetkezményeitől – ha az illető, ez esetben Czeglédy elég régen volt elítélve, az olyan mintha meg se történt volna, a DK-s értelmezésben ezek szerint feddhetetlen. Gyurcsány pártjának másik mintajelöltje a tapolcai alapszervezetük elnöke, akinek a nevét egy több százmilliós csalással összefüggésben jegyezte meg egy ország. Sibak Andrást, a korábbi bankárt első fokon több éves letöltendő börtönbüntetésre ítélték, másodfokon végül nem bűncselekmény, hanem bizonyíték hiányában felmentették. Az azóta balatoni büféssé lett gyurcsányista politikus most fényesebb jövő után ácsingózhat: a Demokratikus Koalíció őt indítja az előválasztáson. Ajánljuk még
Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek? A zsidó lányok gyönyörűek, a Krasznahorkai meg egy marha
Annyira reméltem, hogy megúszom és nem kell Krasznahorkai irodalmi Nobeljéről írnom. Az irodalmi Nobel már vagy hetven éve egyébként csak annyit ér, mint az utolsó harmincban a legjobb filmnek járó Oszkár. Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?