fiatalság
Magyar Péter három éve még arról győzködött mindenkit, hogy milyen jó fiatalnak lenni hazánkban, miközben haverokkal kötött valószínűtlen tartalmú szerződéseket a Diákhitel Központ vezetőjeként
Az RTL-nek és Magyar Péternek Budapest után már nem érdekes az árvíz – hívta fel a figyelmet Vitályos Eszter kormányszóvivő. Mint kiemelte, az ország nem csak a fővárosból áll, a védekezést folytatni kell. Mindeközben újabb csontvázak hullanak ki a szekrényből Magyar Péter tevékenységével kapcsolatban a Diákhitel Központ Zrt. élén, sőt, előkerült egy 2021-es nyilatkozata is, ahol még azt részletezi, hogy milyen jó ma fiatalnak lenni Magyarországon és mennyi fiatal jön haza külföldről az egyre jobb körülmények után. Sebaj, a rajongóknak az ilyen apróságok nem számítanak, ahogyan az sem, hogy a Diákhitel Központ vezetőjeként egy jó haverral kötött valószínűtlen tartalmú szerződést, aki teljesen véletlenül most épp a Tisza Pártban alapember, ő segíti Magyar Péter vidéki pártszervezését. Lenne értelme örökké élni, ha pénzzel legyőzhető lenne a halál? – Dezse Vű
Nem fogunk örökké élni. Ez van. Egy adott ponton megöregszünk, és egyszer csak meghalunk, és ez ellen nem tehetünk semmit. Beszéltünk már arról, hogy a világ néhány szupermilliárdosa atombunkereket épít, mert nem akar meghalni egy esetleges apokalipszisben, vannak viszont olyanok, akik nem csak ilyesmivel próbálják meg az örök életet biztosítani maguknak, hanem egészen elképesztő dolgokhoz nyúlnak, és talán a szűz lányok vérétől sem riadnak vissza. Amúgy tényleg majdnem erről van szó. Lehet amúgy, hogy nekik van igazuk és tényleg legyőzhető a halál? Az amerikai tech-milliárdos, Brien Johnson szerint igen. Az ember pár év alatt több mint 4 millió dollárt költött a “Blueprint” nevű élethosszabbító rendszer kifejlesztésére, amelyben minden, a testét érintő döntést kiszervez egy orvosokból álló csapatnak, akik az adatok alapján szigorú egészségügyi rendet dolgoznak ki annak érdekében, hogy csökkentsék az öregedést és a test elhasználódását. De vajon megéri? Van értelme? Egy „mai fiatal” gondolatai március 15. után
Mi, akik abban az életkorunkban éltük meg a rendszerváltást, mint Petőfi a forradalmat és a szabadságharcot, tudjuk igazán, hogy a fiatalság lelkesedése és naivsága milyen gondolatokkal tölti meg az embert történelmi időkben. Sosem volt könnyű magyarnak, fiatalnak lenni, és ma sem az. Olyan időket élünk, amikor látványosan könnyebb „nem magyarnak” lenni, beletörődni, elfelejteni, hogy mennyire jó hely is ez az ország. De élettapasztalat nélkül is lehet tudni, épp hőseink példájából okulva, hogy a hazát mindig meg kell védeni.