javak újraosztása
Gyurcsányék húsvétra gyűlöletet küldenek és ismét szétosztanák mások vagyonát egymás között – Karanténvlog
A Karanténvlog mostanában nem tud nem belekerülni a kisstílű Magyar Péter-féle bosszú örvényébe, most pedig a Varga Judit által adott megrázó interjút sem hagyhattuk ki. Keserűséggel konstatáltuk, hogy a sok érző lelkű baloldali csodaváró, akik minden gyanús mozdulatra bántalmazást kiáltanak, most vagy csöndben vannak, vagy cinikusan nevetgélnek. Az erkölcsi üresség és ferdeség nem újdonság, ez a görbe tükör azonban így is elborzasztó képet fest sokakról. A mostani időszak más furcsaságokkal is jár, hiszen Gyurcsány Ferenc szektája kissé háttérbe szorult, a zsigeri gyűlölet és olcsó hergelés világbajnokai elől ugyanis ellopták a show-t. A gyermekekért émelyítő álságossággal aggódó DK a nőbántalmazás mellett természetesen már nem áll ki, azonban így is van muníció a tárban. Gyurcsányék bolsevik elitkommandója ugyanis közösen készített egy húsvéti üzenetet, amelyben egyenként hazudoznak, fenyegetnek és hergelnek a káosz és anarchia érdekében. A szokásos üzenetek mellett azt harsogják az arcunkba, hogy elveszik másoktól a vagyont és majd szétosztják... de hogy kik között, azt nagyon jól tudjuk az elmúlt évszázadból, hiszen a mások tulajdonát egymás között osztották szét az elvtársak, majd aztán egymást is leszalámizták. A feltámadás ünnepén ne felejtsük, hogy soha többet kommunistát, mert megint pórul járunk. Áldott, boldog húsvéti ünnepeket kívánunk mindenkinek! Ajánljuk még
Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést. Újra veszélyben nemzetünk és hitvallásunk!
Magyar Péter miniszterelnök ámokfutása nem ért véget. Egyszerűen besétált a rendőrségre a tízmilliárdos csalással gyanúsított „Bróker Marcsi”
Nem a hatóságok fogták el, hanem önként adta föl magát tavaly decemberben a „Bróker Marcsiként” ismert, tízmilliárdos csalással gyanúsított karcagi nő Belize-ben – tudta meg a Bors.