jogtiprás
A magyarországi baloldal is bosszúra készül, már Donald Tusk ámokfutását dicsőítik – Karanténvlog
Aki időnként elfelejtené, hogy mire képes a magyarországi baloldal, annak Gyurcsányék, a Momentum és a többi hozzájuk csatlakozó töredékbolsevik igyekszik záros határidőn belül figyelmeztetést küldeni, hogy ők bizony nem változtak meg. Alapkő maradt a saját nemzet elleni következetes háború, hiszen bárminek tudnak örülni, ami rossz a magyaroknak. A külföldön bárhol kialakuló káoszt és anarchiát ugyancsak örömmel fogadják, hiszen minden ilyen történésben lehetőséget és példát látnak, amit hazánkban is előszeretettel fel lehet használni. A Karanténvlog is megdöbbenéssel figyelte a lengyelországi eseményeket, normális ember azonban nem örül, mint a baloldal, hanem elborzad és eszébe jutnak a kommunista idők vérzivataros eseményei. A demokráciáért és jogállamért szavakban kiálló lengyelországi baloldal hatalomra jutását követően egyből diktatórikus és alkotmányellenes eszközökhöz nyúlt, természetesen a demokrácia védelmében. Ami ennél fájóbb nekünk, magyaroknak, hogy a magyarországi ellenzéknek még annyi esze sem volt, hogy visszafogja magát; vérszomjas hőbörgésben üzentek a magyaroknak, hogy itt is ez vár majd mindenkire, aki nekik nem tetszik. Tompos Márton, a Momentum önkéntes Lenin-fiúja külön kitette közösségi oldalára, hogy féljen a jobboldal, ők is törvénytelen bebörtönzésekre és jogtalanságokra számíthatnak. A tanácsköztársasági tempót az teszi teljessé, hogy Tompos egy 5 százalékos párt nímandjaként fenyegeti a többséget elszámolással. Végül a gyurcsányista hazugságokat is megmutatjuk a Karantén nézőinek, hiszen a DK minden hétre készül valami nyalánksággal, ahol a mézesmadzag mögött most is ott van az ostor. Nézzétek most is a Karanténvlogot és iratkozzatok föl Rumble- és Youtube-csatornáinkra! Ajánljuk még
Alkotmányos puccskísérlet tiszás rendőrökkel? - „Minden eshetőségre fel kell készülni”
A Tűzfalcsoport friss elemzése szerint a Közszolgálati Rendőr Szakszervezet (KRSZ) február 15-i Facebook-posztja messze túlmutat a hagyományos érdekképviseleten. Alkotmányos puccskísérlet tiszás rendőrökkel? Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét. A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.