Pesti Srácok

komendánt irén

Az Ügy – Kis falvak, nagy balhék, avagy a kibérelhető Megyer és a segítő támogatásokat elbűvészkedő Drávapiski története

Magyar ugar 2021 április 11.
A PestiTV Az Ügy című riportműsora a héten olyan kistelepülések kalandos sorsát és zűrös ügyeit mutatta be, amelyeket a további hanyatlástól kell vagy kellene megmenteni. Az egyik falu, Megyer, az ország gazdagabb felében, Veszprém megyében található, lakossága drámaian megfogyatkozott, ma már alig egy tucatnyian lakják. Sikertörténete 2010 után kezdődött, amikor egy budakeszi vállalkozó, Pajer Kristóf beleszeretett a kicsi falucskába, barátaival több üres házat megvettek, kicsinosítottak, vendégházzá alakítottak. Pajert ezután a helyiek polgármesterükké választották, ő pedig meghirdette a kis túlzással világhírnévre is szert tett "kibérelhető falut". A csoda pár év múlva persze véget ért: mindaz, ami előtte épült, pusztulni kezdett az új polgármester, az RTL Klubból ismert Vári Dávid vezetése alatt. A két (most már) expolgármester egymást vádolja, a rendőrség pedig okirathamisítás, hűtlen kezelés és sikkasztás miatt nyomoz. Az új polgármester pedig éppen újraépíti a falut. Az Ügy stábja az ország másik felébe, a Kelet-Ormánságba is ellátogatott. Drávapiski települést talán senkinek sem kell bemutatni, botrányaival annyit szerepelt már az országos médiában. A PestiTV most annak járt utána, hogy az ország egyik legszegényebb falujában mire is fordították az elmúlt 10 évben kapott támogatásokat, miért nem látszik abból semmi...
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.