pajer kristóf
Az Ügy – Kis falvak, nagy balhék, avagy a kibérelhető Megyer és a segítő támogatásokat elbűvészkedő Drávapiski története
A PestiTV Az Ügy című riportműsora a héten olyan kistelepülések kalandos sorsát és zűrös ügyeit mutatta be, amelyeket a további hanyatlástól kell vagy kellene megmenteni. Az egyik falu, Megyer, az ország gazdagabb felében, Veszprém megyében található, lakossága drámaian megfogyatkozott, ma már alig egy tucatnyian lakják. Sikertörténete 2010 után kezdődött, amikor egy budakeszi vállalkozó, Pajer Kristóf beleszeretett a kicsi falucskába, barátaival több üres házat megvettek, kicsinosítottak, vendégházzá alakítottak. Pajert ezután a helyiek polgármesterükké választották, ő pedig meghirdette a kis túlzással világhírnévre is szert tett "kibérelhető falut". A csoda pár év múlva persze véget ért: mindaz, ami előtte épült, pusztulni kezdett az új polgármester, az RTL Klubból ismert Vári Dávid vezetése alatt. A két (most már) expolgármester egymást vádolja, a rendőrség pedig okirathamisítás, hűtlen kezelés és sikkasztás miatt nyomoz. Az új polgármester pedig éppen újraépíti a falut. Az Ügy stábja az ország másik felébe, a Kelet-Ormánságba is ellátogatott. Drávapiski települést talán senkinek sem kell bemutatni, botrányaival annyit szerepelt már az országos médiában. A PestiTV most annak járt utána, hogy az ország egyik legszegényebb falujában mire is fordították az elmúlt 10 évben kapott támogatásokat, miért nem látszik abból semmi... Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.