római kor
Megtalálhatták Budapest első római táborát is a Bem téren
A Margit híd közelében, a Bem tér mellett nagy felületű városi ásatás zajlik. A régészek szerint itt már a középkorban és a római korban is város állt, amelynek sok-sok tárgyi emléke mellett épületei is előkerülhetnek. Másik fontos jellemzője ennek a feltárásnak, hogy egy városi ásatáshoz képest nagyon nagy területen, több, mint hétezer négyzetméteren folyhat kutatás, ami igen ritka Budapesten – olvasható a muemlekem.hu portálon.Ajánljuk még