szexuális visszaélések
Újra az egyházat támadja Vadai Ágnes
A Demokratikus Koalíció kezdeményezi, hogy állítsanak fel egy kormányzati vizsgálóbizottságot, amelynek az lenne a feladata, hogy feltárja a katolikus egyházon belüli, kiskorúakat érintő szexuális visszaéléseket – jelentette be a DK frakcióvezető-helyettese. Vadai Ágnes eközben párhuzamot vont a Magyar Katolikus Egyház és az Orbán-kormány között. A Gyurcsány-párt alelnöke természetesen a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus idejére időzítette szélsőséges kijelentéseit.A lengyel püspöki konferencia elnöke kiállt II. János Pál pápa mellett a McCarrick-ügyben
Stanislaw Gadecki, a lengyel püspöki konferencia elnöke védelmébe vette pénteken II. János Pál pápát a szexuális visszaélései miatt a papi rendből kitaszított Theodore McCarrick volt washingtoni érsek ügyében. A lengyel érsek nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a volt katolikus egyházfőt McCarrick és több más amerikai püspök cinikusan megtévesztette.Ferenc pápa: Ott kell segíteni, ahonnan a migránsok jönnek
Realistán kell gondolkodni: a migrációk problémájának egyik megoldása azoknak az országoknak a segítése, ahonnan a migránsok jönnek - jelentette ki Ferenc pápa a Panamából Olaszországba tartó repülőúton hétfőn, az őt kísérő újságírók kérdéseire válaszolva. Mint kifejtette, a migránsok éhezés vagy háború miatt érkeznek, ezért "ott kell befektetni, ahol éhezés van, és Európa képes ezt megtenni".Nyolc évet kapott a bicskei gyermekotthon pedofil bűncselekményeket elkövető volt igazgatója
Nyolc év fegyházbüntetésre ítélte szerdán a Székesfehérvári Törvényszék a bicskei gyermekotthon volt igazgatóját, három év felfüggesztettre pedig az egyik nevelőjét, akiket az otthonban lakó fiúk vallomásai alapján azzal vádoltak meg, hogy a két férfi évekig szexuálisan zaklatta és kihasználta a fiatalokat.Ajánljuk még