Döbbenet, mit tehetett az MSZP volt minisztere, Baja Ferenc és országgyűlési képviselője, Molnár Zsolt, aki még a mentelmi jog mögé bújhat (videó)SLJSzemán László János Az alvilág titkai 2024 március 4. Már két éve arról suttogtak politikusi és üzleti körökben, hogy a szocialista Molnár Zsolt országgyűlési képviselő korrupciós ügybe keveredhetett Baja Ferenccel, az MSZP volt miniszterével karöltve. Ma kiderült: nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. Polt Péter legfőbb ügyész kezdeményezte Molnár mentelmi jogának felfüggesztését az Országgyűlésben. Az indokolás szerint Molnár és Baja a BKV körüli mutyik során követhettek el korrupciós bűncselekményt: konkrétan tízmilliókat kérhettek a BKV informatikai fejlesztési tenderén induló kft vezetőjétől. Baja 30, Molnár 40 milliót kért az eddigi adatok szerint.
Nem csitul a helyzet Észak-Írországban, miközben a védelem a kegyetlen, késelő migráns feltételes szabadlábra helyezését indítványozta (Újabb sokkoló részletek!) Forró drót június 11. A vádat arab tolmács közreműködésével kellett ismertetni, mert a 2023. óta menedékkérelem alatt álló migránsnak azóta sem sikerült elsajátítania a világ egyik legegyszerűbb nyelvét, az angolt, amely nyelvterületen napi szinten tartózkodott.
A hatóságok szerint nem terrorista, így biztos csak rossz napja volt az észak-ír férfit lefejezni igyekvő migránsnak Forró drót június 10.
Megjelent a rendelet, Budapest helyett ezután Kazincbarcika fizeti a többletadót Forró drót június 11.
Orbán Viktor: több mint hárommillió ember a kiegyezést és a fegyverletételt választotta Forró drót június 13.
Luxusban éltek a gyógyszerhamisítók – Ferrari, Rolls Royce és milliárdos profit a lebukott ukrán–magyar bűnszervezet mögött Forró drót