Pesti Srácok

videó

A püffedt Nagy Ervin erőszakra buzdítja a diákokat, miközben könnyes szemmel békéről hadovál (Karanténvlog)

Ps TV 2023 június 10.
Milyen szép dolog az, amikor a napba tekintve, önmagunk által elérzékenyülve, könnycseppeket morzsolva arról beszélünk, hogy kiszakad belőlünk az emberiség szeretete, az igazságtalanság pedig közben nem hagyja, hogy csöndben maradjunk. Elnyomás, diktatúra, a haza kiürülése, ezek mind a hazug baloldal napi meséi, azonban jó hollywoodi szokás szerint igyekeznek színészekkel is felturbózni a szánalmas hazugsággyárat. A Karantén pedig nem hagyhatta ki, hogy a magát lánglelkűnek tituláló Nagy Ervin színész bohózatát ne kapcsolja be a vlogba. Egy politikus is tud zavarosan és önellentmondóan beszélni, ezt látjuk a Párbeszédtől a Gyurcsány-szektáig tartó hatalmas baloldali ív csúcsragadozói között is, de Nagy Ervin, önjelölt vátesz, próféta és védőguru igazán belecsapott a lecsóba, mi pedig összeszedtük a halandzsáit, hiszen az erőszakra buzdítás mellett pont a fröcsögés és az agresszió ellen szeret prédikálni, a két halmaz azonban érthető okokból nem tud találkozni. A céltalan hőbörgést színészi teljesítménnyel felruházó Nagy Ervin a nagy elnyomás közepette azért elfelejti, hogy milyen jól jönnek a "diktatúra" által érkező állami pénzek a zsíros filmszerepekre. Valahogy nincs letiltva, az éterbe böfögheti az ostobaságait nap mint nap. Vajon egy baloldali kormányzás idején megtehetné ugyanezt egy nemzeti érzelmű színész? A kérdés költői, a Karantén azonban Nagy Ervinen kívül foglalkozik Gyurcsány háziszárnyasával, az örökké károgó Varju Lászlóval is, valamint elképesztő zagyvasággal érkezik a momentumos Bedő Dávid, végül pedig Korózs Lajos bohóckodása teszi fel a koronát a Karanténvlogra. Nézzétek meg a videót és iratkozzatok föl a csatornára!
Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.