Emberölés áldozata lett egy idős házaspár Hódmezővásárhelyen, a feltételezett tetteseket a rendőrség elfogta, egyikük beismerő vallomást tett – jelentették be szombaton a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztatóján, Szegeden.
Harkai István, a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság vezetője elmondta: pénteken hajnalban, öt óra előtt néhány perccel érkezett a bejelentés arról, hogy Hódmezővásárhelyen a Gregus Máté utca egyik családi házában tűz ütött ki. A bejelentő nő meglehetősen higgadtan és nyugodtan közölte a hírt, ahogy azt is, hogy a házban bent vannak a szülei. Hozzátette: a meghallgatásokkor a nő és az élettársa ellentmondásokba keveredett, ezért gyanúsak lettek. Rádi Norbert, megyei bűnügyi rendőrkapitány-helyettes a sajtótájékoztatón elmondta: a házaspár lányának élettársa beismerő vallomást tett. Mindkettőjüket több emberen elkövetett emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették, és szombaton kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.
A rendőrségi tájékoztatás szerint a helyszínen talált két holttesten olyan sérülésekre leltek, amelyek nem a tűz során keletkeztek. Rádi Norbert a sajtótájékoztatón elmondta: a nyolcvanhét esztendős férfi és kilenc évvel fiatalabb felesége a házához tartozó melléképületben lakott a lányuk és erőszakos bűncselekmények miatt már többször büntetett élettársa, a szülők nemtetszése ellenére. Utóbbiak erősen italozó életmódjuk miatt rendszeres volt a vita a két pár között, pénteken éjszaka a gyanúsítottak elhatározták, hogy bántalmazni fogják az idős embereket. A negyvenhét éves nő kihívta édesapját a konyhába, akit ötvenhárom éves élettársa hátulról megtámadott, az idős férfi ennek következtében életét vesztette, majd az ágyban fekvő, súlyosan mozgáskorlátozott feleséget is megölték a hálószobában. A támadók terve az volt, hogy egy gázpalack meggyújtásával véletlen baleset látszatát keltik, majd kocsmázni indultak. Kora hajnalban értek haza, és látták, hogy a ház nem ég, ezután a melléképületben folytatták az italozást. Néhány óra múlva átmentek a főépületbe, ahol az ajtó kinyitásakor a lángok felcsaptak, komoly tüzet okozva a házban, akkor jelentették a tűzesetet a 112-es hívószámon – részletezte a történteket Rádi Norbert. Piros Attila, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője kiemelte: a közrend és közbiztonság szilárd a megyében, ezt bizonyítja a jelen bűncselekmény elkövezőinek gyors elfogása is.
Forrás: MTI. Fotó: Police.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS