Pesti Srácok

Cseh Katalin ismét a keleti vakcinákat támadta az ATV-ben

Cseh Katalin ismét a keleti vakcinákat támadta az ATV-ben

Hiába vagyunk az elsők között a beoltottak arányában a világon, Cseh Katalin ismét a keleti vakcinákat támadta az ATV műsorában. A momentumos politikus ezzel tulajdonképpen azt üzente, hogy jobban örülne, ha egymillióval kevesebb embert oltottak volna be Magyarországon.

– fakadt ki Cseh Katalin, aki szerint a magyar kormány a felelős azért, hogy szerinte a halálozásokban világelsők vagyunk. A politikus azt mondta: felelőtlenség volt a keleti vakcinák beszerzése.

Korábban Orbán Viktor arról beszélt, ha Magyarország nem rendelt volna 3,5 millió keleti – orosz és kínai – vakcinát, amivel már 500 ezer embert be is oltottak, akkor most "nagy bajban lennénk". Csak azért nem vagyunk bajban, mert novemberben "megszólalt a fejünkben a csengő", és megkezdtük a tárgyalásokat más vakcinákról is – tette hozzá a miniszterelnök, jelezve, hogy ezért a magyar és időnként a nemzetközi baloldal is kritizálja Magyarországot, holott inkább elismerést kellene kifejezni azon külügyi és járványügyi szakemberek iránt, akik megérezték a bajt és kellő időben döntöttek. Megerősítette: 13 millió nyugati és 3,5 millió keleti vakcinával összesen 16,5 millió ember beoltására elég vakcinát rendelt Magyarország, mert – tette hozzá – arra is fel kellett készülni, hogy hátha a határon túl nem lesz elég vakcina. Így minden magyart, aki a világon él, 16,5 millió vakcinából be lehet oltani – emlékeztetett a miniszterelnök kijelentésére a Híradó.hu.

PestiSracok facebook image

Ezzel szemben ha Cseh Katalin elképzelései szerint történtek volna a dolgok, akkor ma gyakorlatilag 1 millió emberrel kevesebb lenne beoltva Magyarországon.

– mondta Cseh Katalin az ATV műsorában, a keleti vakcinagyártókra utalva.

Forrás: Híradó.hu; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.