“A cseh kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a kvótapernek ne legyen semmilyen hatása Csehországra” – jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök a kormány csütörtöki ülése utáni sajtóértekezleten Prágában.
Meg akarom vitatni a kérdést az Európai Bizottság elnökével. Nem tartom ugyanis normálisnak, hogy az Európai Bizottság ellenünk eljárást indított, de ez nem érinti azokat az országokat, amelyek befogadtak 12 úgynevezett migránst”
– mondta Babis újságíróknak.
A cseh miniszterelnök közölte: január 29-én Brüsszelben találkozik Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével, hogy megvitassa vele a problémát.
Csütörtöki luxemburgi bejelentés szerint az Európai Bíróság már megkapta az Európai Bizottság keresetét, amelynek révén a harmadik szakaszába lépett az uniós menekültkvótákról szóló döntés elutasítása miatt Magyarország, Csehország és Lengyelország ellen megindított kötelezettségszegési eljárás.
Lehóczki Balázs, az Európai Bíróság szóvivője a CTK hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy az érintett országoknak most joguk van az Európai Bizottság lépésére reagálni. Szerinte a bíróság első ülésére a témában “novemberben vagy decemberben, de nem előbb” kerülhet sor. A kereset megvitatásába a szabályok szerint mindazok az uniós országok is bekapcsolódhatnak, amelyek ezt kérni fogják. A szóvivő szerint a bírósági eljárás akár 18 hónapig is eltarthat, és csak a bírókon múlik, lerövidítik-e. “Ez azonban nem automatikus” – tette hozzá Lehóczki.
Andrej Babis leszögezte: Csehország elutasítja a migránsok kötelező kvóták szerinti elosztását. Rámutatott, hogy hasonló álláspontot fogalmazott meg Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke is.
Szintén az a véleménye, hogy a kvóták nem hatékonyak”
– jelentette ki Babis.
Hozzátette: tárgyalásokat folytat majd annak érdekében, hogy a V4-ek kvótákat elutasító álláspontjához más országok is csatlakozzanak. A cseh parlamenti pártok a menekültkvóták elutasításában egységesek, és támogatják a kormány álláspontját.
Az Európai Bizottság keresete Csehország és további államok ellen a migránsok újraelosztásának elutasítása miatt csak feleslegesen elmélyíti az Európa-ellenes hangulatot, és semmilyen módon nem oldja meg a problémát. A nemzetállamoknak joguk van arra, hogy önállóan döntsenek, kiket fogadnak be területükre”
– jegyezte meg a Twitteren Petr Fiala, a Polgári Demokratikus Párt elnöke, a képviselőház alelnöke.
MTI; Fotó: Magyar Idők
Facebook
Twitter
YouTube
RSS