Csehországban 9294 új fertőzöttet regisztráltak az elmúlt nap alatt, ami közel a kétszerese az előző nap nyilvántartásba vett 5011 esetnek, 213-an meghaltak – derült ki kedden a hatóságok tájékoztatásából. A 10,71 millió lakosú országban már 884 799 fertőzéses esetet tartanak nyilván. A járvány kitörésének kezdete óta 13 485-en meghaltak. A kórból 676 593-an felgyógyultak. Kórházban 7132 beteget kezelnek, több mint ezer állapota súlyos.
Az első esetet március elsején észlelték, azóta 5,2 millió PCR- és más tesztet végeztek el a vírus kimutatása érdekében. Csehországban romlik a járványhelyzet. Rendkívüli munkarendet vezettek be a kórházakban, nyolcszázötven fős katonai személyzet segíti az egészségügyiek munkáját. Csupán a nem halasztható műtéteket végzik el, nem fogadnak más betegeket. Az országban december 27-én megkezdődött a védőoltások beadása a Pfizer és a BioNTech gyógyszeripari vállalatok vakcináival. A múlt héten negyvenezer lakos kapott védőoltást. Kedden megérkezett Csehországba az amerikai Moderna cég vakcinájának első, nyolcezer darabból álló szállítmánya. A tervek szerint márciustól a Johnson & Johnson cég védőoltásának beadása is megkezdődik.
Csehországban október elején ismét életbe lépett a szükségállapot, amely tavasszal két hónapig volt érvényben. A mostani határideje január 22., de a kormány várhatóan harminc nappal meghosszabbítja. Továbbra is kötelező az arcmaszk viselete, illetve érvényben van az éjszakai kijárási tilalom. A rendelkezés megsértőit mintegy hétszázezer forintnak megfelelő bírsággal sújthatják. A jogi személyek esetében a pénzbüntetés elérheti a hárommillió koronát (mintegy negyvenkétmillió forintot). A korlátozások betartásának ellenőrzéséért a rendőrség felelős. Az országban keddtől megtiltották, hogy a helyi krematóriumok a szomszédos államokból a következő tíz napban halottakat fogadjanak be. Az országban januárban, a korábbi évekhez képest, rendkívüli módon megemelkedett a temetések száma.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Petr David Josek
Facebook
Twitter
YouTube
RSS