Pesti Srácok

Cselgáncs-vb – Pupp negyeddöntős, Gyertyás kiesett

Cselgáncs-vb – Pupp negyeddöntős, Gyertyás kiesett

Pupp Réka bejutott a negyeddöntőbe, a szintén 52 kilogrammos Gyertyás Róza viszont kiesett az Abu-Dzabiban zajló, olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokság vasárnapi nyitónapján.

Az olimpiai ötödik helyezett, kétszeres Eb-bronzérmes Pupp – aki hetedik vb-jén szerepel – a seregszemle előtt hetedik volt a súlycsoport ötkarikás pontversenyében, így gyakorlatilag párizsi kvótásnak lehetett tekinteni. A nemzetközi szövetség eredményközlője szerint az Atomerőmű SE versenyzője a 32 között a ciprusi Sofia Asvestával kezdett, és vazaarival nyert. Következő ellenfele az ausztrál Tinka Easton volt, a 27 éves magyar őt ipponnal búcsúztatta, a nyolc között pedig a japán Sirajsi Hibiki vár rá.

A kétszeres U23-as Európa-bajnok Gyertyás Rózának a ranglista 38-adikjaként már nem volt esélye a kvóta megszerzésére. A Koroncói Tutti JK sportolója a 32 között a holland Naomi van Krevellel csapott össze, akit leléptettek. A nyolcaddöntő már a végállomást jelentette a 22 éves Gyertyás számára, mivel két vazaarival kikapott a francia Amandine Bouchard-tól.

PestiSracok facebook image

Az Egyesült Arab Emírségek fővárosában zajló vb-n – amely az utolsó nagy viadal az olimpiai kvalifikációs sorozatban – 107 ország csaknem 700 dzsúdósa lép tatamira.

Forrás: MTI; Fotó: ASE

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.