Csend és várakozás – Advent üzenete örök

Nehéz manapság megélni a csendet és nehéz vágyni rá, hiszen megszokjuk azt, hogy az igazi csend csak ritkán tapasztalható meg, így egy idő után nem hiányzik. Nehéz befelé figyelni és nehéz az is, hogy mindenféle lelkiismeret furdalás nélkül vágyjunk a csendre magunk körül. Nehéz meglelni a tapinthatót, a meghittet, a megnyugtatót: vagyis az igazi csendet. Az adventi időszakról sokaknak először a karácsonyi vásárok forgataga, a finom, illatos kürtőskalácsok és a gőzölgő forralt boros pultok végeláthatatlan sorai, a fenyőfa illata és a lakás „ünnepi díszbe” öltöztetése jut az eszünkbe. (Tisóczki Flóra vendégírása.)

A valódi dolgok csendben születnek meg, de mi elfelejtjük, milyen is “csendben” lenni. Csendben lenni lelki és intellektuális értelemben. A sok szép, csillogó fény és az adventi hangulat közepette – úgy, mint ahogyan egész évben a mindennapok során – elcsendesedni az egyik legnehezebb dolog. Ma már nehéz várni is. Türelmetlen és rohanó a világ. Nehéz egymásra figyelni, nehéz a szeretteinkre és egymásra minőségi időt szánni. Nagy a nyomás és sok az elvárás. Ezeket a mondatokat sokszor halljuk, mégsem értjük meg a valódi üzenetet: egyensúlyt kellene találni.

Bármennyit is beszélünk róla és bármennyire is várjuk, valójában csak a lélekben születhet meg az a csoda, ami a meghitt, szeretetteljes és áldott ünnep ajándéka. Az advent valójában a várakozásról szól és arról, hogy elcsendesedik a világ és elcsendesedik egy picit a lelkünk is. Megállunk egy picit. A számvetésnek, a lelki egyensúly megtalálásának és a belső kérdések valódi megválaszolásának időszaka az advent. Egy kedves barátom azt mondta nekem a napokban, hogy ő nem várja a karácsonyt. Megdöbbenten kérdeztem vissza: de hát miért? A válaszában minden benne volt: mert nem értem, hogy miért nem lehet egész évben szeretni egymást? Miért nem lehet segíteni és odafigyelni egymásra egész évben? Miért csak ilyenkor “jut” ez az emberek eszébe?

Az igazi csend inspiráló. Az igazi szeretet pedig nem pótolható semmivel sem. Az adventi koszorú négy gyertyája a hitet, a reményt, a szeretetet és az örömöt szimbolizálja. A kisgyermekek ösztönösen tudják és megérzik ezt. Gyermekként még megérezzük ezt és várunk. Türelmesek vagyunk. Felnőttként a várakozás öröméről időnként elfeledkezünk.

II. János Pál pápa a „Hely mindenkinek” című életrajzi művében azt olvashatjuk: „Az advent a remény életben tartására hívja fel a figyelmet. Az élet üres lenne advent nélkül. Várunk valakire, aki ajándékba adja magát nekünk.” Advent második vasárnapján is jusson eszünkbe, hogy gyermeki egyszerűséggel, kíváncsisággal és elragadtatással várjunk. Szóljon az elcsendesedésről, a családdal töltött időről és a reményteljes várakozásról az adventi időszak. Szóljon arról, hogy meghalljuk legbelül a lelkünkben azt az üzenetet, amelyről valójában szól ez az ünnep.

Tisóczki Flóra, Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség alelnöke