Egy floridai temetkezési vállalat közleménye szerint meghalt Bánkuty Géza ötvenhatos emigráns. Nem most, hanem május 25-én. Nem véletlen, hogy ezekkel a mondatokal kezdtük, mert ez teszi még szomorúbbá a halálhírt. Hogy mi sem, senki sem értesült eddig arról, hogy napokkal ezelőtt elhunyt. Pedig különleges ember volt.
Bár Bánkuty hazai ötvenhatos cselekedeit néhányan vittatták – köztük a jobboldali ikonokat előszeretettel becsmérlő Eörsi István –, az tény, hogy ott volt a Széna téren, mint ahogyan az is, hogy Ausztriában az emigráció egyik meghatározó tagjává vált. Társaival megalakította a Magyar Menekült Sportolók Világszövetségét, később Amerikában sikeres üzletemberként is hazafi maradt. Támogatta a Wass Albert Alapítványt, a rendszerváltás után Marsipusztán létrehozott ’56-os Múzeumot. Ezért (is) ’89 előtt és után is a kommunisták, illetve utódaik ellenfele, lejáratása célpontja volt.
Bánkuty (máshol Bánkuti) Gézával, ahogyan annyi ismert és ismeretlen ötvenhatossal Stefka István is interjút készített, s később ő is felkerült arra a honlapra, amellyel ’56 hősei előtt tisztelegtünk (Ötvenhatarcai). Említettük, hogy a többszörös magyar bajnok motoros Bánkuty ’56 után Bécsben, több vezető sportolóval együtt alakította meg a már említett Magyar Menekült Sportolók Világszövetségét, annak elnöke lett. Erről az időszakról így beszélt:
„Ügyvezető elnöke voltam, Puskás Öcsi volt a társelnök. Ábrahám Dezső lett a főtitkár, de csatlakozott hozzánk Gyarmati Dezső, Kocsis, Czibor, egyszóval az egész olimpiai csapat.
Jártuk az európai fővárosokat a labdarúgókkal és vízilabdásokkal, győzelmesen megmérkőztünk az ellenfelekkel és vittük 1956 hírét.
Kéthly Anna a szociáldemokrata összeköttetéseivel el tudta intézni a FIFA-nál, hogy játékengedélyt kaphassanak Öcsiék. Labdarúgóink piros-fehér-zöld nemzeti színű karszalaggal, átkötve egy fekete gyászszalaggal játszottak. Óriási propagandát fejtettünk ki Magyarország megszállása ellen. Amikor ezt a turnét végigjártuk, nagyon meggyengült a francia és az olasz kommunista párt.”
Bánkuty Géza / Forrás: Youtube.com
Nem titok, hogy mint a többi ötvenhatos, Bánkuty is a Kádár-diktatúra legádázabb ellenfelévé vált. Állítása szerint többször megpróbálták elrabolni (volt, akit sikerült, ki is végezték): „Elképzelhető, hogy mennyire gyűlöltek bennünket Kádárék, személy szerint engem, a szervezőt.
Háromszor próbáltak elrabolni a lakásom előtti parkban, de leráztam őket, nem bírtak velem, akkor nagyon erős voltam. Az elrablási kísérletekben szerepet játszott az akkori belügyminiszter, Biszku Béla is.
Végül az amerikai szolgálat emberei felraktak 1959-ben egy repülőgépre és kivittek az USA-ba. Az FBI még hét éven keresztül vigyázott rám.”
Bánkuty Géza, az 56-os Magyarok Világtanácsának elnöke megnyitja Az emigráció hazatér elnevezésû tíznapos rendezvénysorozat ünnepi konferenciáját / Fotó: MTI
Később ő is bekerült az itthon szélsőjobboldali skatulyába, ami minden jobboldali embernek kijárt, aki nem volt Nyugaton társutas (Márai Sándor írót is ezzel próbálták lejáratni): „A jobboldal nem bánt – mondta korábban Stefka Istvánnak. –
A baloldal támad folyamatosan, mert például támogatom a Wass Albert Alapítványt. Egy olyan embernek biztosítok fórumot, aki egész életében a trianoni igazságtalanság ellen küzdött verseivel, s aki az emberek lelkében felkeltette, táplálta a magyar nemzeti érzést.
Azt is tudják, hogy egy Wass Albert Alapítvány-estet képes vagyok megrendezni, mert van pénzem rá. Egy ilyen est megrendezése legalább félmillió forint. De nekem nem a pénz számít, erre boldogan adom. Támogatom az ’56-os Múzeumot Marsipusztán, Kiskunmajsa mellett. Az ’56-os kápolna sem lenne a támogatásom nélkül. Ez az én potenciám, hogy van pénzem és a nemzeti oldalt segítem.
Vádolnak azzal is, hogy szélsőjobboldali, fasiszta gondolkodású ember vagyok. Badarság! Nem is lehetek az, hiszen a nevelőapám, aki örökbe fogadott, zsidó ember volt. Én a zsidó vallásban nőttem fel tizenhárom éves koromig, nekem a zsidósághoz közöm van.”
Bánkuty azt sem titkolta, hogy nekik, emigránsoknak végül is könnyebb volt valamivel. „Mi élveztük kint a szabadságot a szó legszorosabb értelmében, bár szegények voltunk, csórok voltunk, dolgoznunk kellett, de szabadon éltünk. Obit [Obersovszky Gyula] halálra ítélték, ezrek sínylődtek a börtönben. Tehát itthon mondhatnak rólam akármit.
Mondhatnák akármit ránk, akik külföldre menekültünk a haláltól, a börtöntől; ők, akik itthon szenvedtek, ők az igazi hősök. De azt is tudniuk kell, hogy Pongrátz Gergelynek, Bánkuti Gézának a szíve, lelke magyar maradt, még ha évtizedekig nem jöhettünk is haza.
Mindent elkövetek, és mindent el fogok követni, hogy segítsek azoknak az ötvenhatosoknak, akik itthon a mai napig száműzöttek.”
Bánkuty Géza 91 éves korában hunyt el Floridában.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS