Csíksomlyó a nemzeti ellenállás jelképe

Próbálták emlékét minden módon eltörölni; hol veréssel, hol az útra kiszórt szegekkel igyekeztek távol tartani tőle a zarándokokat. A csíksomlyói búcsú ma mégis a világ magyarságának közös nemzeti, szakrális eseménye. De történelmünk azt is megmutatja, hogy Csíksomlyó valójában a magyar nemzeti ellenállás jelképe is. Az idei búcsút beárnyékolja, hogy az ezeréves határon található úzvölgyi temetőben magyar katonasírokat gyaláztak meg román nacionalisták.

Az idei csíksomlyói búcsút aligha lehet különválasztani Ferenc pápa egy héttel ezelőtti látogatásától, illetve az úzvölgyi magyarellenes atrocitástól. A két esemény lehetőséget ad arra, hogy a világ magyarsága számot vessen Csíksomlyó múltjával, jelenével, voltaképpen azzal, hogy mit is jelent nekünk magyaroknak ez a hely és az évenként megtartott pünkösdi búcsú. Az anyaországi és az erdélyi magyar közvéleményt felháborította, hogy román nacionalisták zászlórudakkal támadtak az úzvölgyi temetőben a magyar katonasírokat védelmező székelyföldi civilekre, az egy héttel ezelőtti pápalátogatás pedig megosztotta a magyar közvéleményt. Egyfelől felekezeti hovatartozástól függetlenül hatalmas öröm volt minden magyar számára szerte a világon, hogy a katolikus egyház feje, Péter apostol utóda ellátogatott, misézett és áldást osztott a magyarság egyik szimbolikus helyszínén.

Ezzel a Vatikán némiképp feledtette azt a csalódást, hogy 1999-ben a korábban a kommunista diktatúra ellen harcoló II. János Pál Romániába ugyan ellátogatott, de Erdélyt és a kegyhelyet nem kereste föl. A szentszéki diplomácia akkor úgy döntött, hogy az ortodoxokkal való békülés lehetőségét nem áldozza be az erdélyi magyarok miatt.

Egy hete viszont a somlyói nyeregben egyként örült román és magyar katolikus hívő annak, hogy Ferenc pápa a múlt sebeire a jövőbeni megbékélést ajánlotta gyógyírként, hiszen két, sokat szenvedett népről van szó. Viszont egyként háborította fel a magyar híveket – és az elbeszélésekből tudjuk, hogy rengeteg románt is –, hogy a román kormányőrség, amely ott az államelnöki hivatal szolgálatában áll, nem sokkal a mise megkezdése előtt letakartatta a pápa miseruháján olvasható „Járjunk együtt” magyar feliratot. Vagyis az történt, hogy Bukarestben inkább mást gondoltak a megbékélésről, mint a Vatikánban.

Ferenc pápa és a letakart miseruha

De miért fáj ez annyira nekünk, magyaroknak? Miért üröm az örömben, hogy a pápát – úgy, hogy valószínűleg ő mit sem tudott erről – a székely himnusz sorainak felcsendülése előtt kivezették a hármas oltártól? Miért nem tudjuk egyszerűen a keresztényi megbocsátás, a felebaráti szeretet nevében azt mondani, hogy spongyát rá, hogy románok magyar katonasírokat gyaláznak meg Csíksomlyótól nem messze? Miért vagyunk ennyire érzékenyek minderre? Meggyőződésem, hogy azért, mert Csíksomlyó nekünk, magyaroknak több, mint katolikus kegyhely, több, mint évszázados búcsújáróhely, több, mint a protestantizmussal szemben hitüket védő katolikus székelyek ellenállásnak szimbóluma. Csíksomlyó nemzeti identitásunk, büszkeségünk egyik fő alkotóeleme.

A csíksomlyói búcsú

Az a mágikus tér, ahol a keresztény hit védelme és a nemzet féltése arra sarkallta őseinket, hogy világraszóló szabadságharcot vívjanak, nemcsak az országért, hanem egész Európáért. Ennek ellenére voltak hosszú évtizedek, amikor elfojtásban kellett élnünk, mert megtiltották, hogy a magyarok együtt ünnepeljenek a csíksomlyói nyeregben. Ezért vagyunk annyira érzékenyek a letakart miseruhára vagy az egy héttel ezelőtt talán annyira várt, de el nem mondott szavakra, gondolatokra.

A lelki védelmi vonal

A csíksomlyói kegytemplom gótikus elődjét ferences szerzetesek építették 1442 és 1448 között annak emlékére, hogy Hunyadi János a marosszentimrei vereség után háromszor is győzelmet aratott a Magyar Királyságot maga alá gyűrni akaró török seregek felett. A ferencesek szerepe hihetetlenül fontos volt a mohácsi csata előtt időszakban, mivel az ország déli és keleti határszélein húzódó kettős katonai védvonalnál a kiszolgáltatott lakosság lelkigondozását végezték. A ferencesek kolostorai behálózták a keleti határvidéket, azaz Erdély területét. Tartották a lelket a hívekben és a katonákban, hogy a mohamedánok csapásai ellenére ne törjenek meg, hanem tartsanak ki és harcoljanak a hitükért és az országért. Fontos, hogy nemcsak beszéltek a derék ferences barátok, hanem maguk is fegyverrel harcoltak az iszlám ellen. Hősies példája ennek Kapisztrán János, aki pap létére elévülhetetlen érdemeket szerzett a nándorfehárvári csatában.

A Mária-szobor

A hitért és az ország megvédéséért harcoló ferences mozgalom jelképéül a napba öltözött Máriát választotta, amelynek lábai alatt hold és a fején tizenkét csillagú korona van. Az a jelentése, hogy Mária eltapossa a lábánál heverő bűnt és megalázza az eretnekeket. A félhold a török pogányságot szimbolizálja, amelyen azonban a Mária jelképezte kereszténység diadalt fog aratni. Hunyadi János, mint erdélyi vajda és mint Magyarország kormányzója a ferencesek lelki és katonai támogatásának köszönhetően hosszú évek kemény küzdelmével megállította az Európa leigázására készülő törököket. Ezért a Délvidéken és Erdélyben a napba öltözött Mária a hitvédelem mellett a nemzeti ellenállás jelképévé is vált. Nem véletlen, hogy a számunkra tragikus kimenetelű mohácsi csatát követően Szulejmán szultán úgy döntött, hogy kitelepíti Erdélyből a keresztény lakosságot, illetve elüldözi onnan a ferences szerzeteseket, mert tudta, hogy nekik kulcsszerepük volt a törökellenes harcokban.

Az emlékét próbálták eltörölni

Amikor 1916-ban a románok betörtek az országba, a csíksomlyói, Napba öltözött Mária-szobrot előbb Székelyudvarhelyre menekítették, de innen csakhamar tovább kellett vinni a kolozsvári ferences templomba, ahol felemelő ünnepség keretében a főoltárra helyezték. A háború utolsó két évében, 1917-ben és 1918-ban a búcsút sem tartották meg. A harcok végeztével, 1919-ben innen került vissza Kolozsvárról Csíksomlyóra a kegyszobor. A világháború után a román hatóságok kezdetben nem engedélyezték a búcsújárást, így az első búcsúra Trianont követően 1921-ben kerülhetett sor. 1944 őszén a közeledő front miatt a kegyszobrot – ugyanúgy, mint 1916-ban a román betörés idején – ismét Kolozsvárra kellett menekíteni. A II. világháború után az utolsó teljesen szabad búcsú 1948-ban volt. A következő évben, 1949. június 4-én a búcsúra már a kommunista hatalomátvétel után, az egyházüldözés félelemmel teli légkörében, súlyos akadályoztató körülmények közepette került sor. A Székelyföldön és Moldvában a búcsú idején nem lehetett Csíkszeredába vasúti menetjegyet váltani, a gyalogosan útrakelőket pedig a rendőrség zaklatta, és több helyen tettlegesen is bántalmazta. Előfordult, hogy a Csíki-havasok ösvényein Csíksomlyóra tartó moldvai csángókat, akik a megelőző évben a magyar kommunistáktól még különvonatot is kaptak, megverték.

Csángó legények védik Márton Áront

A búcsút megelőzően nyilvánvaló jelei mutatkoztak annak is, hogy az államhatalom az elnyomás idején a székelységet lelkigondozó Márton Áron letartóztatását is tervezi, ezért a legendás püspök az őt védelmező gyimesi csángó legények szoros gyűrűjében lovon vonult be Csíksomlyóra. A búcsúra több csendőrt is kivezényeltek, a beszámolók szerint egyikük belelőtt a magyar nemzeti színű lobogóba, amin néhány székely legény annyira feldühödött, hogy agyba-főbe verték a hatósági közeget. Később példás bosszút állt rajtuk a hatalom.

Márton Áron püspök sem kerülhette el, hogy a búcsú után letartóztassák. 1950-től kezdődően egészen 1990-ig tilos volt megtartani a csíksomlyói búcsút. A hívek többnyire titokban, kisebb csoportokban emlékeztek. A román hatalom olykor egészen pitiáner eszközökkel próbálta megakadályozni, hogy a nyeregbe fölkapaszkodjanak a hívek. A kedvelt módszeren túl, miszerint nem lehetett Csíkszeredába vasúti jegyet váltani, szegekkel szórták tele az utat, hogy se gyalog, se kocsival ne lehessen följutni.

Magyarellenes atrocitás az úzvölgyi temetőben

Az évszázadok alatt több olyan történelmi helyzet adódott, amelyben kiderült, hogy Csíksomlyónak milyen fontos szimbolikus jelentősége van a nemzeti identitás szempontjából. Ezek közül azért emeltem ki a mohácsi vészt megelőző, illetve a trianoni és az azt követő időszakot, mert ezek sorsfordulót jelentettek a magyarság történetében. A Trianon utáni időszak fájdalmasan mutatja meg, hogy az elnyomó hatalom hogyan próbálta semmissé tenni, elfeledtetni azt a szakrális, közösségi élményt, amely a magyarság megmaradása, összetartozása szempontjából számunkra talán a legfontosabb esemény.

Bocsássa meg nekünk a világ, ha ezek után vannak közülünk, akik érzékenyen reagálnak az úzvölgyi magyarellenes atrocitásra, a letakart pápai miseruhára, vagy vannak, akiknek hiányérzetük van amiatt, hogy egy hete nem hangzott el a csíksomlyói hegynyeregben, hogy a magyarok – volt, amikor egy Hunyadi János vezetésével – hosszú időn át az iszlám ellen védték a keresztény Európát.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula