Pesti Srácok

A féltökű Putyin már meg is halt, csak ki kell várni

A féltökű Putyin már meg is halt, csak ki kell várni

Mohó érdeklődéssel olvastam a Foreign Affairs nevű kiadványnak Indexen megjelent műfordítását, ahol gondos kezek nyomán új címet is kapott az eredeti. Az „Ez lehet a vég kezdete Vlagyimir Putyin számára” című mű eredetiben még „Putyin rejtett sebezhetősége” volt, ami kevésbé izgalmas. Olyan, mint a bolygó neve: Halál vagy Drágán add az életed. Az Alien meg a Die Hard az együgyű amcsiknak való cím. Ahogyan a cikk is, de megérte lefordítani, mert rendkívül vicces. Szóval Putyin halott, Oroszország összeomlott, csak ki kell várni.

A szerző, Peter Pomerantsev a neve ellenére láthatóan a klasszikus német stílus kései követője. Vagyis egészen addig nem vesz tudomást a valóságról, amíg nem szólnak neki, hogy kéne pár kanna gázolaj a Führer holtestéhez abban a bombatölcséreben, a bunkertől sréjen balra. Kitart amellett, hogy az ukránok kurszki betörése hatalmas siker. Nemcsak katonai értelemben arattak fényes győzelmet, hanem azzal, hogy berúgták az agyaglábakon álló óriás ajtaját, Oroszország idegállapotba került és összeomlott. Lelepleződött Putyin gyengesége, és innentől kezdve megállíthatatlanul zuhannak a szakadékba.

Nos, nem vagyok én ellendrukker, csak kétlem, hogy a ‘91-es orosz-ukrán határ visszaállítása azon múlik, hogy egyesek bárgyú cikkeket írnak a világ túlsó feléről, amit kettesek lelkesen lefordítanak.

A kurszki betörés ugyanis minden volt, csak siker nem. A fanatikusokon kívül az amúgy kék-sárgában focizó elemzők is megírták, hogy semmi nem teljesült az ukrán célokból. Amikről rengeteget találgattak a kezdetén, augusztusban, de a közös metszet a következőkből állt:

PestiSracok facebook image
  1. sikerül elfoglalni az orosz atomerőművet, amit később, a tárgyalások során egy az egyben cserélnek a zaporizzsjai atomerőműre;
  2. sikerül tartósan megvetni a lábukat, kiépíteni a védműveket, hogy azokban már a nem elsővonalbeli csapatok idegesítik és foglalják le az orosz felet;
  3. elvonnak komolyabb orosz erőket a donyecki frontról, amivel megóvják Vuhledart, nem lesz újra Ugledar a neve.

Bárhogy is nézzük, ez háromból nulla. A kurszki erőmű felett orosz zászló lobog, területvédelmisek helyett a legjobban kiképzett és felszerelt ukrán erők morzsolódnak Kurszkban, az oroszok meg mennek tovább Ugledar bevétele után. Egy, a Twitteren megszólaló ukrán parancsnok szerint nap nap után vetik ki őket az hevenyészett állásaikból, és kénytelenek kilométereket hátrébb vonulni.

Persze, volt még egy cél, ami utólag felváltotta a hadicélokat, miután azokat nem sikerült megvalósítani. Ez pedig az volt, amihez Peter Pomerantsev ragaszkodik a Foreign Affairs szebb napokat látott pixeljein, miszerint az ukrán betörés lelkileg annyira kikészítette az oroszokat, hogy most már tényleg megbuktatják Putylert és bandáját.

– idéz a lap egy rendkívül fontos kommentet egy Telegram csatornáról, amivel azt akarja bizonyítani, hogy az orosz nép bizalma megingott a vezetésben. Bár így lenne (nem vagyok ellendrukker), csak hát felmerül némi kétely a szóhasználat miatt. Ugyanis az angolszász propaganda a '22 óta hetente körözteti a sajtóban, hogy Putyin beszart. Ez a szarás dolog egyaránt beakadt Langley-ben és az MI6 főhadiszállásán, valószínűleg valamelyik, diverzitás-kvótával odakerült szociológus dobja fel a napját azzal, hogy a saját perverzióit becsempészi a munkaanyagokba.

Mert Putyinról sok rosszat el lehet mondani, sőt, legfőképpen rosszakat lehet róla mondani, de nem az a beszarós csávó. Ahogy Oroszország sem fog összeomlani attól, hogy amerikai és angol chatbotok kommentelik a Telegrammot, majd erről Foreign Affairs kifejtős fogalmazást ír.

Pomerantsev állítása szerint a kurszki betörés nyilvánvalóvá tette az egyszeri bamba orosz előtt is, hogy nagyon nem megy ez a háború, veszíteni fognak, nemsokára fel kell gyújtani Moszkvát, miközben Putyin dácsáját az Urál mögé költöztetik. (Nem ezt írta, itt én vicceltem.) Mert egy ekkora méretű és ennyire fényes ukrán sikert képtelen kitakarni az orosz állami propaganda, annak ellenére, hogy ugye

A szokásos szövegek. Mintha csak Strasbourgban kérdeznék meg a leghülyébb kommunistát az EP-ből, hogy mit utál Magyarországban. És itt megint kanyarodjunk vissza Langley-hez! Az ott magukat geopolitikai tótumfaktumnak és a titkos műveletek királyának álmodott diverz szociológusoknak mindenről ugyanaz jut az eszükbe. Hogy rajtuk kívül primitívek a népek lakják a bolygót, primitívek az oroszok, a kínaiak, a magyarok, az indiaiak, stb. stb. De ha egyszer lenne rendes médiájuk, fogható lenne a Szabad Európa Rádió, lenne Euronews, a Deutsche Wellének magyar nyelvű Youtube-videói a maguk után geciputtyont hurcolászó leszbikus lelkész házaspárról, esetleg olyan zöldmezős csodákat hozna létre a bennszülött civil társadalom, mint a Partizán meg a Magyarinfó, akkor rögtön megszűnnének bunkók lenni a népek, győzne a demokrácia és mindenki azonnal magáévá tenné az amerikai érdekeket.

Ha meg nincs rendes média, mert Putyler betiltott mindent, akkor be kell törni Kurszkba, és a népek innentől ráébrednek, hogy nincs tovább, lefőtt a vodka. A Foreign Affairs már be is jelentette a győzelmet.

– tett végül bölcs megállapítást Peter Pomerantsev, amivel hevesen egyetértünk. Csak akkor miért hazudnak? Nem Oroszország rogyott meg a kurszki betörés következtében, hanem Ukrajna. Kockáztattak egy nagyot, nem jött be. Ez a rideg és brutális valóság, meg az, ami Ugledarnál történt. Amikor a fentről, a Zelenszkij-adminisztrációtól érkező parancs ellenére a védők kivonultak a városból.

És mi erre a nagybetűs Nyugat válasza? Megjelenik egy cikk a Foreign Affairsben, hogy Ukrajna sikert sikerre halmoz, az orosz rendszer megingott, Putylernek hiányzik a töke és beszart.

Persze, fontos a propaganda, de valóságot azért nem lehet görbíteni vele, pláne egy háborúban.

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.