Pesti Srácok

Csökkenő esélyek női öttusában – nem sikerült a vívás

Csökkenő esélyek női öttusában – nem sikerült a vívás

Kovács Sarolta több ellenfelével együtt a 15., Földházi Zsófia pedig a 33. helyen áll a vívás után az öttusázók riói olimpiai versenyében.

Az idén Moszkvában világbajnok Kovács a szám kétharmadához közeledve pozitív mérleggel állt, addig tizenkét ellenfelét győzte és kilenctől kapott ki. A bő két és fél órás verseny vége felé azonban „negatívba fordult” (14/15), végül „mínusz eggyel”, 17 megnyert és 18 elvesztett asszóval zárt. Számára ez semmiképpen sem jó eredmény, mert általában akkor szerepel kiemelkedően, ha vívásával a közvetlen élmezőnyben végez.

A 2013-ban Európa-bajnok Földházi – akinek nem ez az erős száma – sokáig jól tartotta magát, a 21. párharc után 9/13 volt a mérlege, de a folytatásban már csak két asszót nyert (11/24). Az olimpiai újonc magyar komoly ponthátrányt szedett össze az élcsoport tagjaival szemben. Az élen álló Oktawia Nowackának 96-tal van többje, ami ugyanennyi másodperces hátránynak felelne meg a lövészettel kombinált futás rajtjánál. Kovács hatvan pontnyira áll a 27 győzelmet arató lengyeltől.

PestiSracok facebook image

Az olimpiai öttusaversenyeket a korábbiaktól eltérően bonyolítják le. Az első napon, csütörtökön rendezik a hagyományos körvívást vagy más néven rangsoroló vívást mindkét nem számára – a női mezőny után 19.30-kor kezdenek a férfiak -, majd pénteken a női, szombaton pedig a férfi verseny következik a megszokott számokkal, de ekkor már csak bónuszvívás lesz az első napi sorrend alapján. Az utolsó kezd az utolsó előttivel és a győztes maradhat a páston.

MTI

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.