riói olimpia
Lesz-e rendszerváltás a magyar sportban?
A pekingi égés után a londoni olimpia váratlanul jó eredményt hozott 2012-ben, és már-már elfedte, hogy hol tartott a magyar sport 1992-ben, és milyen rendszerszintű hibák eredményezték azóta a hanyatlást. Ehhez képest nagyon kíméletes, mégis kijózanító pofon volt a komoly állami támogatások ellenére tapasztalható visszaesés Rióban. A tizenöt érem kevesebb, mint a londoni gyűjtemény, és a sportági szövetségek várakozásai is túlzottan derűlátónak bizonyultak. A legtöbb sportág világszerte öles léptekkel fejlődik, amit Magyarország hajlamos nem tudomásul venni, miközben megesik, hogy a saját árnyékunkkal küszködünk az előrelépés helyett, mert a rendkívüli módon megnövekedett állami támogatásokat nem okvetlenül a sportra költik el. Egy, a múltat megtestesítő, örökösnek hitt sportvezető már megbukott, kérdés, mi lesz a többiekkel. Felelevenítjük és keretbe foglaljuk a magyar sport mozgalmas 2016-os évét, amely szerencsés esetben utóbb vízválasztónak bizonyulhat. „Milyen ügyek vannak eltussolva?” – Interjú Baráth Etelével
„Ha én elkezdem magát szurkálni egy késsel, mert az én huszonegy évemmel kapcsolatban csak az elmúlt fél évről beszélünk, de nem vérzik, csak nagyon fáj – az elfogadható?” – talán Baráth Etele sportvezető visszakérdezéséből is látszik, hogy nincs minden rendben a kajak-kenuban. Doppingügyek, váratlanul kevés olimpiai érem - nem ehhez szoktunk hozzá az elmúlt években. Bár Baráth az elnökségről lemondott, két tisztséget is létrehoztak számára, így változatlanul fontos pozícióban marad. A továbbiakban ő lesz a sportági fejlesztéseket kitaláló stratégiai bizottság elnöke, valamint az egész magyar kajak-kenusportot leképező, így az említett fejlesztésekre szintén hatással lévő közgyűlés elnöke is. A pozícióhalmozással nincs egyedül, hiszen az elnökké avanzsált főtitkár, Schmidt Gábor az új mellett eddigi tisztségét is betölti a következő olimpiai ciklusban. Mindezt Baráth Etele a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban a szervezet még demokratikusabb működtetéseként értékeli. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.