Pesti Srácok

A volt riói kormányzó beismerte: szavazatokat vásárolt a 2016-os riói olimpia megrendezéséhez

null

Beismerte Rio de Janeiro brazil szövetségi tagállam volt kormányzója csütörtökön, hogy megvesztegette a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) egyik tagját: kétmillió dollárt fizetett neki, hogy cserében a brazíliai nagyváros szavazatokat kapjon a 2016-os nyári olimpiai játékok megrendezéséhez.

Sergio Cabral a bíróságon azt mondta, hogy közvetítőkön keresztül 1,5 millió dollárt fizetett Lamine Diacknak, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) akkori elnökének és NOB-tagnak, hogy Rio hét szavazatot kapjon a NOB 2009-es koppenhágai helyszínválasztó kongresszusán. Később még 500 ezer dollárt fizetett Diack fiának további három szavazat megszerzéséért. Cabral azt mondta, Carlos Arthur Nuzman, a Brazil Olimpiai Bizottság (COB) volt elnöke javasolta neki, hogy vesztegesse meg Diackot, és a tárgyalásokat is ő bonyolította le vele. Cabral a kétmillió dollárt abból az összegből fedezte, amellyel Arthur Soares vállalkozó tartozott neki. Cabral bírósági meghallgatását védőügyvédei kezdeményezték, a volt riói kormányzó ugyanis vádalkut akar kötni.

Nuzman, illetve további öt személy ellen 2017. október 17-én emeltek vádat vesztegetés, pénzmosás és pénzügyi szabályok megsértése miatt. Nuzmant azzal a gyanúval tartóztatta le a brazil rendőrség, hogy az ő segítségével kétmillió dollárnyi kenőpénzt utaltak át elsősorban afrikai NOB-tagoknak a 2016-os ötkarikás helyszínről döntő 2009-es voksolás előtt. A letartóztatás után a NOB a szervezetben betöltött minden tisztségéből felfüggesztette Nuzmant, aki a NOB tiszteletbeli tagja volt, illetve a 2020-as tokiói játékok előkészületeit felügyelő bizottságban tevékenykedett. A NOB előzetesen felfüggesztette a COB-ot is, és beszüntette az átutalásokat a brazil szervezetnek.

Cabral 2007 és 2014 között volt riói kormányzó, és 2015-ban vették őrizetbe a Lava Jato (Autómosó) néven ismert büntetőjogi eljárássorozatban. A 2014-ben indított Lava Jato kiterjedt korrupciós hálózatot tárt fel, és ezzel hatalmas botrányt robbantott ki Brazíliában. Kiderült ugyanis, hogy számos óriásvállalat fizetett kenőpénzeket politikai pártoknak és befolyásos politikusoknak üzleti előnyért cserébe. Cabralt kétszáz év börtönre ítélték halmozottan korrupció miatt.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.