Pesti Srácok

Csúszik a hév felújítása, de új villamosok érkeznek Budapestre

Csúszik a hév felújítása, de új villamosok érkeznek Budapestre

A főváros beleegyezésével hátrébb sorolta Lázár János építési és közlekedési miniszter a hév-felújítási projektet, mert az uniós források blokkolása miatt nagyon szűkös, gyakorlatilag lehetetlen a határidő – írja a Népszava.

A lap azt írja: új hév-szerelvények helyett új villamosok beszerzése, illetve a villamos- és trolivonalak felújítása lesz a prioritás. A városvezetés hozzájárult, hogy a magyar közlekedési fejlesztésekre biztosított uniós, úgynevezett kohéziós alap projektlistájából néhány fővárosi program átkerüljön a helyreállítási alaphoz. A minisztérium a hév-járműcserét mindenképpen uniós forrásokból akarja megvalósítani, eredetileg a helyreállítási alapot (RRF) használták volna erre. Az RRF-ből 2024-ben csak 920 millió eurót kaphat meg Magyarország a jogállamisági eljárás miatt, ráadásul két lépésben. A jelenlegi szabályok szerint azonban a pénz csak 2026 augusztusáig érhető el, addig a járműcsere reálisan nem valósítható meg: egyelőre a tendert sem írták ki, a speciális vasúti járművek gyártási ideje pedig akár 5–6 év is lehet. Az RRF-be így nem fér bele a hév-projekt, a 2027-ben záruló uniós pénzügyi ciklusra azonban még jó lehet.

A hév-felújítás tehát a 2027-ig záruló IKOP Plusz alapjának terhére valósulhat meg, a helyreállítási alapból pedig a villamosbeszerzéseket, illetve a villamos- és trolivonalak felújítását fizetnék. A Népszavának Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes azt mondta, hogy a 2022 októberében már megrendelt 20 rövid villamos, illetve a most megrendelt további 31 villamos (26 rövid és 5 hosszú jármű) 2024. szeptember végétől áll majd fokozatosan forgalomba, az utolsó villamos átadási határideje 2026. augusztus 31. Ezeken felül 23 milliárd forintból fejlesztenék a villamos-infrastruktúrát, illetve további 10 milliárdot a most vásárolt új trolibuszok által használt hálózat fejlesztésére költene a főváros. Így az RRF határideje már tartható, és a tervek szerint a hév-felújítás is megoldható uniós pénzből.

Forrás: Népszava; Fotó: MTVA/Bizományosi/Róka László

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.