Gyurcsány Ferenc bejelentette, amit már eddig is sejteni lehetett: felesége, Dobrev Klára lesz a miniszterelnök-jelöltjük. A DK-frakcióvezetője a Telexnek adott interjújában azt mondta: még nem tudja, hogy a DK-nak lesz-e miniszterelnök-jelöltje, “nyilván ha lesz, akkor az Klára lesz, ha nem lesz, akkor azért nem lesz, mert Klára nem fogja elvállalni”. Erre többen reagáltak már, köztük Deák Dániel, politológus is, aki Facebook-oldalán osztotta meg véleményét.
Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője markáns bejegyzést tett közzé, miután Gyurcsány Ferenc belengette, hogy Dobrev Klára lesz a miniszterelnök-jelöltjük. A politológus szerint ugyanis a bukott miniszterelnök “már adagolja a dolgot a többi baloldali párt számára, amelyek egyre inkább érzik, hogy Gyurcsány átverte őket, hiszen amellett, hogy az összefogás miatt meggyengültek, még a vezetőjük is Gyurcsány Ferenc lett.” Hozzátette: így nem meglepő, hogy egyre több városban bomlik fel a szivárványkoalíció, sőt országos szinten is komoly viták vannak a balliberális pártok között a közös indulás kapcsán.
Mivel a DK a legerősebb ellenzéki párt, jó esély van arra, hogy Gyurcsányné nyerjen az ellenzéki előválasztáson. Ez ugyanakkor egyben azt is jelenti, hogy – Gyurcsányék teljes népességen belüli népszerűtlensége miatt – a baloldali tömörülés nem csak a bizonytalan szavazókról mondhat le, hanem még az ellenzéki szavazók jelentős részéről is
– tette hozzá a politológus.
Forrás: Deák Dániel hivatalos Facebook-oldala, Fotó: PS/H.P.Gy.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS