Pesti Srácok

Donald Trump: "Nincs senki, aki jobb, bölcsebb vagy jobb vezető lenne, mint Orbán Viktor"

Donald Trump: "Nincs senki, aki jobb, bölcsebb vagy jobb vezető lenne, mint Orbán Viktor"

Egy órán keresztül tárgyalt Donald Trump volt elnök és Orbán Viktor. A magyar kormányfő rövid Facebook-videóban közölt helyzetjelentést, amelyben többek között arról számolt be, hogy Trump visszatérésével közelebb kerülhetnénk a békéhez. És nyilván az sem mellékes, hogy a Magyarország és az USA közti kereskedelmi kapcsolatok is fejlődhetnek, ha ismét Trump lenne az elnök.

Az Orbán Viktor vezette magyar delegáció helyi idő szerint délután öt órakor érkezett a helyszínre, ahol egy órán keresztül tárgyaltak Donald Trumppal és munkatársaival. A megbeszélés után közös vacsorával és koncerttel folytatódott a program. A miniszterelnök azt mondta: Trump elnöksége alatt béke volt a Közel-Keleten és béke volt Ukrajnában is.

– mondta. A kormányfő kifejtette: egyetértettek abban, hogy béke akkor lesz, ha lesznek a világnak olyan vezetői, akik békét akarnak.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. Orbán Viktor kiemelte: abban is egyetértettek, hogy az amerikai–magyar gazdasági kapcsolatokban még sok lehetőség van, "bár a kereskedelmi forgalmunk meghaladta a 9 milliárd dollárt, itt nem akarunk megállni".

– jelentette ki a magyar miniszterelnök. Kitért arra is, hogy Amerikában gőzerővel zajlik a kampány, "sőt, rohan előre"; az amerikaiak dolga, hogy meghozzák a maguk döntését.

– hangsúlyozta Orbán Viktor.

Úgy tűnik, hogy Donald Trump is fontos szövetséges lát Orbán Viktorban. A volt amerikai elnök a következőképpen mutatta be a magyar miniszterelnököt:

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.