Mint ahogyan azt már mi is megírtuk, az Európai Bizottság úgy ítélte meg, hogy Lengyelországban már nem áll fenn egyértelműen a jogállamiság súlyos megsértésének veszélye, ezért le kívánja zárni az eljárást. Ennek oka, hogy a lengyelek beléptek az Európai Ügyészségbe, valamint egy kilenc pontból álló akciótervet is letettek az asztalra, hogy milyen lépésekkel készülnek a jogállamiság helyreállítása érdekében.
Hatalmas cselekedeteket hajtott végre a lengyel kormány februárban: beléptek az Európai Ügyészségbe, elismerték az Európai Unió Bíróság döntéseinek elsőbbségét a lengyel alkotmánybíróság döntéseivel szemben, és letettek az asztalra egy „akciótervet”, amelyben megnevezték azt a kilenc intézkedést, amit majd a jövőben meg készülnek tenni a jogállamiság helyreállításának érdekében.
Véletlenül megdicsérték a PiS-kormány lépéseit
Ez a törvényi formát egyelőre nem öltő akcióterv olyan mértékben meggyőzte az Európai Bizottságot, hogy már Lengyelország európai ügyészségi belépésének napján felszabadították egy csapásra az országnak járó összes befagyasztott uniós pénzt (137 milliárd eurót, azaz nagyjából 53 ezer milliárd forintot). Közleményükben egyébként a „2022 júniusa és 2024 februárja között meghozott lépéseket” együttesen nyilvánították a pénzek megszerzéséhez elégségesnek – azaz utólagosan megdicsérték az előző PiS-kormány azon lépéseit, amelyeket Donald Tusk hatalomra kerüléséig nem láttak fontosnak honorálni. Ma pedig arra az elhatározásra is eljutottak, hogy lezárják a hetes cikkely szerinti eljárást Lengyelországgal szemben, amelyet a bizottság még 2017-ben indított meg a bíróságok függetlenségével kapcsolatos aggályai miatt.
A bizottság úgy véli, hogy a jogállamiság jelentős mértékű áthágásának veszélye már nem áll fenn Lengyelországban az Európai Unió Szerződése 7(1)-es cikkelyének értelmében
– közölte a bizottság. Ennek oka az, hogy
Lengyelország törvényhozási és törvényhozáson kívüli intézkedések sorozatát indította el az igazságszolgáltatási rendszer függetlenségével kapcsolatos aggályok orvoslása érdekében.
Hozzátették azt is:
Az a tény, hogy Lengyelország megtette az első konkrét lépéseket az akcióterv végrehajtására, valamint, hogy Lengyelország elismeri azt is, hogy a jogállamisággal foglalkozni kell, mind közvetlenül relevánsak a bizottság kockázatelemzése szempontjából.
Magyarország esetében két hónapig vizsgálódtak
Lengyelország esetében tehát a hetes cikkely szerinti eljárást egy kilencpontos akciótervvel kapcsolatos első intézkedés-kezdeményre teljes egészében leállították, míg Magyarország esetében szükségesnek látták a tavaly májusban az Országgyűlés által elfogadott, végrehajtott igazságügyi reformot hét hónapon keresztül vizsgálni, és tisztázó kérdések sorát kiküldeni a legapróbb részletekkel kapcsolatban is.
Ursula von der Leyen bizottsági elnök, Donald Tusk lengyel miniszterelnök párttársa a fejleményeket úgy kommentálta:
A mai nap új fejezetet jelent Lengyelország számára. Több mint hat év után úgy gondoljuk, hogy a 7(1)-es cikkely szerinti eljárást le lehet zárni. Gratulálok Donald Tusk miniszterelnöknek és kormányának e fontos áttöréshez. Ez kemény munkájuk és elkötelezett reformerőfeszítéseik eredménye.
Věra Jourová bizottsági alelnök úgy fogalmazott:
Bár a munkát folytatni kell, az eddigi cselekedetek alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy a jogállamiság jelentős sérülésének világos kockázata már nem áll fenn.
Bár a híradások arról szólnak, hogy a Lengyelországgal szembeni hetes cikkelyes eljárás leállításával már egyedül Magyarország szavazati jogát fenyegeti veszély az Európai Tanácsban, ez így nem teljesen felel meg a valóságnak. Míg Lengyelországgal szemben a bizottság, Magyarországgal szemben az Európai Parlament indította meg a hetes cikkelyes eljárást, amelynek továbbviteléhez négyötödös többségre volna szükség az Európai Tanácsban. Ez még Magyarország jelenlegi külpolitikai helyzetében is tökéletesen esélytelen forgatókönyv, ahogy mindig is az volt – Magyarország ellen tehát jóval kevésbé súlyos válfaját indították meg a hetes cikkelyes eljárásnak, ez a hazánkkal szemben zajló eljárások közül messze a legkevésbé veszélyes.
Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/EPA-PAP/Leszek Szymanski
Talpra magyar!
2024-05-07 at 18:32
Tusk is egy nemzetet és Európát eláruló mert ő is tudja hogy miatta is a covid miatti eu-s helyreállítási pénzeinket rég ellopták von der Leyenék Zelenszkijék ukrajnai háborúlukra és korrupt lopásaikra. Miatta is. Mert eddig még csak ez miatti milliárdoknak csak a 30%-át fizették ki.
Zebulon
2024-05-07 at 16:03
Egy brancs maguk!….
Judit
2024-05-07 at 10:12
Ez a tusk-tuskó eladta a lelkét a sátánnak és vele együtt a Lengyel Népet is.!!! Na most azt még nem tudja az elvtárs hogy nagy árat fog fizetni ezért a tettéért, hiszen azóta is kísérti az életét Szent II János Pál Pápa lelke.!!!Meglepetés szerűen fog tuskónak megjelenni.!!!
Cassandro
2024-05-07 at 09:29
Magyar Péter azon gondolkodik, hogy Tuskó legyen a TISZA párt listavezetője!
K
2024-05-07 at 07:58
–Lengyelországban győzött a liberális baloldal, és ezért az EU kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást.
–BEZZEG Magyarországgal szemben “érvényben marad a 7 cikk szerinti eljárás”, mert Magyarországon bukott a liberális oldal. Ez az abszolút igazságtalanság és hazug politika az Európai Unió részéről.
–Legutóbb Orbán Viktor azt mondta a HUXIT-ról, hogy nem aktuális, “jobb bent az EU-ban mint kint”.
–Csak Tudnám hogy miért gondolja ezt Orbán Viktor, hiszen az EU percenként rágalmazza Magyarországot jogtalanul ,igazságtalanul, EU-egyezményt állandóan megszegi az EU, és állandóan hazudik az EU. Az EU folyamatosan kár okoz Magyarországnak mert nem a liberális baloldal van kormányon.
Ez tűrhetetlen.
–“Magyarország esetében szükségesnek látták a tavaly májusban az Országgyűlés által elfogadott, végrehajtott igazságügyi reformot hét hónapon keresztül vizsgálni, és tisztázó kérdések sorát kiküldeni a legapróbb részletekkel kapcsolatban is.”
–Ez is pénzügyi diktatúra az EU részéről Magyarország számára…..
Az Európai Unió már több mint tíz éve diktátumokkal akarja Magyarországot irányítani és betessékelni a liberális paradicsomba.
TalEle
2024-05-07 at 07:45
Ezzel vége Lengyelország szuverenitásának! (Meg a “Visegrádi Négyeknek” is…) Velünk is ezt tennék, ha a f@szopó Soros ügynökök hatalomra kerülnének 2026-ban!