7-es cikkely szerinti eljárás
Gulyás Gergely a PS-nek: a hazugság minősített esetét valósította meg Karácsony, amikor azt állította, a főváros lobbizta ki az uniós forrásokat Budapestnek
Nem ferdített, hanem a hazugság minősített esetét valósította meg Karácsony Gergely, amikor sajtótájékoztóján kijelentette: a főváros lobbijának volt köszönhető, hogy 300 milliárd forint uniós fejlesztés érkezik Budapestre – többek közt erről beszélt portálunk érdeklődésére Gulyás Gergely az aktuális Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter kiemelte: az Európai Unióval az uniós pénzekről a kormány tárgyal és állapodik meg, az operatív programokat a kormány és Brüsszel közösen fogadja el. Gulyás Gergely megjegyezte: „a blokkolás feloldásáért pedig mi küzdünk, miközben Karácsony Gergely elvtársai és támogatói azért ügyködnek, hogy se a főváros, se más önkormányzatok, se a magyar tanárok, se a magyar egészségügyi dolgozók, se a magyar gazdaság ne juthasson többletforrásokhoz”.Donald Tusk alatt már a hetes cikkely szerinti eljárásra sincs szükség
Mint ahogyan azt már mi is megírtuk, az Európai Bizottság úgy ítélte meg, hogy Lengyelországban már nem áll fenn egyértelműen a jogállamiság súlyos megsértésének veszélye, ezért le kívánja zárni az eljárást. Ennek oka, hogy a lengyelek beléptek az Európai Ügyészségbe, valamint egy kilenc pontból álló akciótervet is letettek az asztalra, hogy milyen lépésekkel készülnek a jogállamiság helyreállítása érdekében.Az EU kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást
Az Európai Bizottság véglegesítette elemzését a jogállamiság lengyelországi helyzetéről az uniós szerződések 7-es cikke szerinti eljárással összefüggésben, és úgy ítélte meg, hogy Lengyelországban már nem áll fenn egyértelműen a jogállamiság súlyos megsértésének veszélye, ezért le kívánja zárni az eljárást - tájékoztatott az uniós bizottság hétfőn.Politico: megfenyegette Magyarországot az Európai Unió
Döbbenetes állítást fogalmazott meg pénteki cikkében a Politico. A lap szerint Magyarország pórul fog járni, ha megakadályozza azt, hogy az európai vezetők jövő heti találkozóján jóváhagyjanak egy 50 milliárd eurós létfontosságú segélyt Ukrajna számára.Kovács Attila a PS-nek: El akarják vágni Magyarországot az uniós pénzektől, erről szól a legfrissebb EP-jelentés
Kettős célja van a legújabb, Magyarországot elítélő európai parlamenti jelentésnek: nyomást gyakorolni az Európai Bizottságra, hogy ne fizessék ki a hazánknak járó uniós forrásokat, másrészt lejáratni a magyar kormányt - nyilatkozta a Pestisrácok.hu megkeresésére Kovács Attila, az Alapjogokért Központ európai uniós kutatási igazgatója.Sok német liberális álmodozik arról, hogy a német választások után jól megbüntetik Magyarországot
A német liberálisok (az AfD-én kívül az össze párt) látszólag semmi mással nincsenek elfoglalva, mint hazánk vegzálásával. A Bundestagban bőven akadnak olyanok, akik sorozatos magyarellenes megnyilvánulásaikkal próbálnak pozícióhoz jutni a brüsszeli fősodratban, éppen ezért lehet nagy hatással Magyarországra is az idei németországi választás. A német politikusok tömegesen tesznek úgy, mintha illetékesek lennének magyar belügyekben is, sőt mintha ők lenének megválasztva a mi ügyeink intézésére.Varga Judit: Magyarország toleráns ország, minden felnőtt úgy él, ahogy szeretne
Magyarország toleráns ország, a keresztény szabadság jegyében minden felnőtt úgy él, ahogy szeretne - jelentette ki az igazságügyi miniszter a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában szerdán.Varga Judit a Sargentini-jelentésről: a politikailag motivált boszorkányüldözéseket továbbra is elutasítjuk
A kormánynak nem voltak illúziói az Európai Bíróság döntéséről – reagált Varga Judit igazságügyi miniszter a luxemburgi székhelyű szervezet döntésére, amely elutasította az Európai Parlament (EP) 7. cikk szerinti eljárás megindításáról szóló állásfoglalásával szemben benyújtott magyar keresetet. Varga Judit közösségi oldalán hangsúlyozta, hogy a kormány álláspontja szerint a Sargentini-jelentésről tartott szavazás nemcsak az uniós szerződésekkel volt ellentétes, hanem az EP eljárási szabályzatával is. A szavazatszámlálás során ugyanis nem számították be a tartózkodó szavazatokat a leadott voksok közé.Varga Judit: boszorkányüldözés zajlik Magyarország ellen
Varga Judit Facebook-bejegyzésében nyilatkozott az Európai Bíróság főtanácsnokának 7. cikkellyel kapcsolatos kijelentése kapcsán. Az igaszságügyi miniszter arra világított rá, hogy rendkívül sajátos nyelvtani értelmezést tükröz a főtanácsnok tartózkodó szavazatokkal kapcsolatos meglátása.Ajánljuk még