Pesti Srácok

Varga Judit a Sargentini-jelentésről: a politikailag motivált boszorkányüldözéseket továbbra is elutasítjuk

null

A kormánynak nem voltak illúziói az Európai Bíróság döntéséről – reagált Varga Judit igazságügyi miniszter a luxemburgi székhelyű szervezet döntésére, amely elutasította az Európai Parlament (EP) 7. cikk szerinti eljárás megindításáról szóló állásfoglalásával szemben benyújtott magyar keresetet. Varga Judit közösségi oldalán hangsúlyozta, hogy a kormány álláspontja szerint a Sargentini-jelentésről tartott szavazás nemcsak az uniós szerződésekkel volt ellentétes, hanem az EP eljárási szabályzatával is. A szavazatszámlálás során ugyanis nem számították be a tartózkodó szavazatokat a leadott voksok közé.

Csütörtöki bejegyzésében az igazságügyi miniszter rámutatott, hogy ha a tartózkodásokat – az egyébként egy elsőéves joghallgató számára is könnyen beazonosítható, egyértelmű eljárási szabályok alapján – figyelembe vették volna a támogató szavazatok arányának meghatározásakor, akkor nem lett volna meg a szükséges kétharmados többség a politikailag elfogult jelentés elfogadásához

– jegyezte meg Varga Judit. A miniszter szerint a szavazatszámítás szabálytalan módja így a képviselői szabad mandátum elvét is sértette, hiszen a tartózkodók akaratukkal ellentétben járultak hozzá egy határozat sikeréhez.

PestiSracok facebook image

– írta a tárcavezető. A miniszter érdekesnek nevezte azt is, hogy a bírósági ítéletre egy ilyen egyszerű eljárásjogi kérdésben majdnem három évet kellett várni, miközben egy másik ügyben, a jogállamisági kondicionalitás-rendelet rendkívül bonyolult kérdésében maga az EP követeli a bíróság döntéshozatali folyamatának gyorsítását.

– fűzte hozzá. Varga Judit kiemelte: a bíróság csütörtöki döntése semmilyen módon nem jelenti a Sargentini-jelentésben foglaltak tartalmi megerősítését, amelyet a magyar kormány számos alkalommal cáfolt már szakmai és elvi szinten is.

– írta bejegyzésében az igazságügyi miniszter.

Forrás: MTI/Facebook; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.