
Magasabb árak a boltokban, költségesebb banki szolgáltatások, a családtámogatási rendszer leépítése, magasabb adó a cégeknek és a bejelentett munkavállalóknak, valamint az általános ingatlanadó: ez állt abban a javaslatban, melyet Karácsony Gergely pártja, a Párbeszéd nyújtott be a költségvetési törvény vitájában. Mindezt azért, hogy finanszírozni tudják a legdemagógabb szavazatvásárlási kísérletet, amely megvalósítása ráadásul államcsőddel is fenyegethet: az alapjövedelem bevezetését – írja a Magyar Nemzet.
Több adóemelési tételt is tartalmazott az a már leszavazott javaslat, melyet a Párbeszéd terjesztett az Országgyűlés elé a költségvetési törvény vitájában. A több százmilliárdos adóemelés célja pedig nem lenne más, mint hogy Karácsony Gergely pártja bevezethesse az államháztartásra rendkívül veszélyes alapjövedelem intézményét.
Százmilliárdok az adófizetőktől
A javaslat 4 területen is tartalmaz adóemelést, melyek gyakorlatilag mindenkit érintenének. Először is a Párbeszéd egy úgynevezett “karbonadó” bevezetését találta ki, melynek tartalmát bővebben nem fejtették ki, így a Magyar Nemzet a külföldi példák alapján próbálta rekonstruálni az ötletet. Mint írták, akad olyan külföldi elképzelés, amely szerint a karbonadót az üzemanyagra vetik ki, de ismert olyan módszer is, amelyben az adót a személy- vagy áruszállítást végző cégeknek kell befizetniük.
Bármelyik módon is szeretnék ezt Karácsonyék megvalósítani, az általuk remélt 225 milliárd forintos plusz bevétellel kecsegtető adó bevezetése kihatással lesz a fogyasztókra: vagy drágább lesz az üzemanyag, mintegy 50 forinttal – ennek minden következményével együtt, legyen szó tömegközlekedésről, vagy a beszállítói árakról -, vagy ráterhelhetik a fuvarozásra szakosodott cégekre. A második esetben a boltokban a fogyasztói árak valószínűleg a csillagos égig lőnének ki.
Nem kímélnék a munkából élőket sem: a Párbeszéd visszaállítaná a többkulcsos szja rendszerét is, emellett pedig a családi adókedvezményeket is megnyirbálnák. Karácsonyék húzása teljesen felborítaná a jelenlegi helyzetet, mely szerint a gyermeket nevelő és legálisan dolgozó több, mint egymillió ember minden évben több száz milliárdos adókedvezményt vehet igénybe, a 4,5 millió hazai munkavállaló pedig az egyik legalacsonyabb jövedelemadót fizetheti az egész Európai Unióban. A Párbeszéd terveivel ellentétben jövőre egyébként a családok nem kevesebb, mint 380 milliárd forinthoz juthatnak az adó- és járulékkedvezmények révén.
Másik súlyos teher lenne az adófizetőknek a Gyurcsány–Bajnai-kormányok idejéből ismeretes ingatlanadó, melyet a tervezet szerint csak a nagy értékű ingatlanok után kellene fizetni. Ezzel szemben a szocialista kormány idején törvénybe foglalt szabályozásnál nagyon mellélőttek a törvényhozók, és már az átlagos értékű ingatlanok után is közterhet számítottak volna fel. Félő, hogy a javaslat elfogadásával ez megismétlődött volna.
Ingyen pénzt mindenkinek
A felsorolt megszorítások pedig mind egy célt szolgálnának: az alapjövedelem bevezetését, annak minden veszélyével és igazságtalanságával együtt. A koncepció kritikusai szerint egyébként az elképzelés nem más, mint demagóg, szavazatvásárló választási ígéret, amely – mivel tulajdonképpen ingyen pénzt kínál – visszaveti a munkavállalási és az adófizetési kedvet, miközben fenntartása rendkívül költséges. Veszélyessége pedig abban rejlik, hogy a költségvetési logika szerint pénzügyi hanyatlás idején először a népjóléti intézkedéseket kell lecsökkenteni, az azok fedezetét adó megszorítások és adóemelések ellenben megmaradnak, vagy fokozódnak.
A Párbeszéd indítványát – az ellenzék további több száz módosító javaslatával együtt – a múlt heti költségvetési szavazás során vetette el az Országgyűlés.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI
Janos Szabo
2019-07-15 at 13:14
NE MUTOGASSÁTOK MÁR MINDENNAP EZT AZ IDIÓTÁT .A GYEREK NEM TUD ELALUDNI !
Ènaki
2019-07-15 at 12:48
Egy szò: NULLA! Az is àthùzva!
Milli
2019-07-15 at 12:19
Ki ez a Karacsony?Honnan kerult ilyen szintre?Mit tud ez?ruhellni valo jacsika egy nulla
Nagyot fingo bika
2019-07-15 at 11:55
Aki ezekre az emberekre szavazott gondolkozzon el kérem -nem verték át Őt?
Megállapitható ,hogy az az út amelyen Ők járnak az öszödia hazugságok útja…..a végénGyurcsánnyal….
elég bizonyitékát adták annak,hogy alkalmatlanok,hiszen még a felelősség nélküli ellenzéki szerpnek sem felelnek meg.A Zuglói állapotok pedig arra bizonyiték,hogy a hatalomban is alkalmatlanok.Kérem elfelejteni őket…….
nem értem, ja, de
2019-07-15 at 11:34
Amíg csak tervez, addig nincs baj. A saját légvárában azt csinál ez a tehetségtelen alakzat, amit akar.
Leöblítheti Unicummal.
Vízöntő
2019-07-15 at 10:24
A cikkből nem derül ki, hogy a módosító javaslatot valamelyik képviselő vagy a csalamádé frakció nyújtotta-e be. Lehetett Szabó Tímea, Tordai Bence, de akár a kölcsönben levő frakciótagok is (bár Mellár független, vagy a fene tudja mi is).
De a lényegre. A módosítóhoz hatáselemzést csatoltak?
Ugyanis a benzin árának emelése szétgyűrűzik, szinte minden területen áremelést vált ki, a banki szolgáltatások díja minden azt igénybevevőtől pénzt von el, az adók emelése minden céget, bejelentett munkavállalót érintene, a kedvezménnyek csökkentése vagy megvonása pedig hány családnak vágna oda? Hogyan érintené ez a nyugdíjakat, a segélyeket, szociális juttatásokat? Azokat beolvasztaná abba?
Milyen hatással lenne ez a költségvetésre, a munkavállalási kedvre, és az adó- és áremelések, kedvezmények megvonása után mennyi is maradna belőle, amellett hogy az államháztartást bedönthetné?
Szóval hol van a komoly, rendszerben gondolkozva készített hatáseleemzés?
Vagy az csak arra vonazkozott a mérhetetlen tagságú párt (hány tagú?) elitjének vigyorgása közben, hogy ez hány szavazatot hoz nekik (meg az őket bérlő és eltartó pártoknak) most az őszi választáson?
Ennek érdekében kitalálnak marhaságokat, bedobják és a ballibes médiumok biztosította nyilvánosságot kihasználva kavarnak a betervezett szavazatokért, a szerintük hülyíthető választói réteget megcélozva.
Mert ennyi a cél. A hatalmat megszerezni bármilyen eszközzel, bármi áron! Az, hogy kormányzóképesek-e nem kérdés, mert sem a mérhetetlen Párbeszéd vagy a Momentum, sem az MSZP, sem a nyálát csorgató DK nem az!
Gondolkoznak ezek a az ország, a nemzet jövőjén? Dehogy. Egyrészt nem azért kaparnak, nem az a céljuk, másrészt a gondolkodás a legkeményebb munka! Dolgozni meg ….
Macera
2019-07-15 at 10:18
Ezek sose èrtettek máshoz. Ahányszor megkaparintották a hatalmat, annyiszor erőszak, vèrfürdő, rablások, mindenkinek mindenét elvették és amikor a rablott vagyont elherdàltàk, akkor kölcsönök kölcsönök hátán, megszorítások, pusztulat, nyomor, àllamcsőd. Így kúrták el a kommunizmust, a szocializmust meg a liberálkapitalizmust is.
Benedek Károly
2019-07-15 at 10:01
“megvalósítása ráadásul államcsőddel is fenyegethet”
&&&
Hát persze!
És akkor visszatérhet az IMF, mert különben mi a f &snak is vállalná
a miniszterelnök-főpolgármester jelöltséget.
Karácsony az IMF tagja.
Karácsony ismét bemutatkozott: I’M egy F&sz!
KARÁCSONY = IMF
kerekferke
2019-07-15 at 13:02
:-DDDD
Karácsony: “I’M1F’
Török
2019-07-15 at 09:12
Karácsony Gergely először a saját pénztárcájából előlegezze meg elképzeléseit és ha évekig sikeresen fog működni a modell akkor majd meglátjuk, de addig ha saját pénze nem lenne elég ötletei megvalósításához akkor ott a Provident hitel, már interneten keresztül is tud szerződést kötni és pénzt felvenni. Hajrá Karácsony, mutassad meg hogy meg lehet csinálni!
Dobi56
2019-07-15 at 07:51
Gerike előbb koronáztassa magát királlyá akkor annyi adót vethet ki amennyit csak akar.De addig inkább foglalkozzon a kicsi gerivel mind kettőjük örömére.
A Nagy Testvér figyel téged
2019-07-15 at 09:59
Miből gondolod hogy van neki “kicsi gerije”? Lehet már leoperáltatta, hogy bele simulhasson, a gender társadalom semleges nemű közegébe! A zászlót már kirakta a kis (nem geri), hanem bu-zi!
Milli
2019-07-15 at 12:19
Ki ez a Karacsony?Honnan kerult ilyen szintre?Mit tud ez?ruhellni valo jacsika egy nulla